Még valamit? – kérdezi a boltos, az internetes áruházakban pedig ajánlórendszerek teszik lényegében ugyanezt. „Aki megvette ezt a DVD-t, megvásárolta hozzá a második részt és az azonos című könyvet is” – látjuk rendszerint a webshopokban, és nem is gondolunk rá, hogy ez mekkora üzlet. Pedig a Gravity R&D éppen ebben az ágazatban szerzett globális hírnevet a magyar programozóknak. A tévés ajánlórendszerekkel foglalkozó üzletágat két éve sikerrel értékesítették is (ez magyarázhatja az akkori kiugró nyereséget).

Az utóbbi időszakban három fő területen erősítettek – mondja Tikk Domonkos ügyvezető. Egyrészt földrajzilag terjeszkednek: Indonéziában, Vietnamban és Thaiföldön nyitottak irodát, míg Európában a török és román fiókok mellett rövidesen Lengyelországban vetik meg a lábukat. A palettát is bővítették: Yusp néven kkv-k számára sokkal könnyebben kezelhető terméket alkottak, amely már havi 49 dollártól elérhető az online áruházak üzemeltetőinek. Nagyobb üzleti célokhoz 10-20 millió dolláros tőkebevonás is szóba jöhet, ehhez középtávon partnereket keresnek.

A harmadik terület a legígéretesebb. A Gravity és a Deloitte által közösen a piacra vitt megoldást Romániában, egy nemzetközi áruházlánc hipermarketjeiben már élesben tesztelik. A rendszer nemcsak a webes vevőknek, hanem a boltban személyesen bevásárlóknak is okos ajánlatokat ad. Sőt, személyre szabott digitális kuponjaival akkor is célba talál, amikor valaki még csak gondolkodik azon, melyik áruházat keresse fel. Aki az adott kiskereskedelmi lánc applikációját letölti, az a saját érdeklődésének, korábbi netes kereséseinek, vásárlási szokásainak megfelelő, teljesen személyre szóló kedvezményes ajánlatokat kap. Amikor pedig belép a boltba, a rendszer követi, merre jár, s akkor emlékeztet, ad tanácsot, amikor a legnagyobb szüksége van rá. Bevásárlólistát is lehet készíteni, ilyenkor üzleten belüli navigációval az áruk összeszedésében segít.