Fiatal főmérnökként először 1980-ban, a gyulai Könnyűfémöntő és Beton elemgyártó Vállalatnál került kapcsolatba a fémöntés tudományával az eredetileg gépészmérnök végzettségű Majoros Béla. Akkor még maga sem sejtette, hogy ez egy életre szóló hivatás lesz. A berlini fal ledöntését már Németországban, egy baden-wüttembergi öntödei társaság alkalmazottjaként élte meg, de három év után hazajött. Társával még abban az évben, 1993-ban megalakította a nyomásos alumíniumöntésre az első cégét, a Majoros Metál Kft.-t. A vállalkozó az autóipari vevőket is a német kapcsolatainak köszönheti. Így lett – német részegységgyártó partnerein keresztül – közvetett, először csak „második körös” beszállító.

Egyre több megrendeléshez jutott, így a Majoros Kft.-t megszüntetve az 1999-ben alapított Csaba Metál Zrt.-ben folytatta a tevékenységet. A cég 2005-ben, a csődbe ment szeghalmi Ikarusüzem megvásárlásával vágott bele a fémszerkezetgyártásba. Ebben az üzemben fejlesztették ki – haszonjárműalvázak, felépítmények, tartályok, járműalkatrészek gyártása mellett – a 2011-ben Magyar Termék Nagydíjjal elismert Urbanus midibuszt is.

A jelenleg közel 1000 főt foglalkoztató Csaba Metál már a Volkswagen konszern és 2012 óta a BMW közvetlen beszállítója is, de öntött alumínium alkatrészei megtalálhatók egyebek között az Audi, Peugeot-Citroën, Ferrari, FIAT, Ford, Jaguar, Mercedes, Nissan, Porsche, Renault, Toyota, Volvo modellekben is. A cég a termékei 80 százalékát exportálja. A gyorsan fejlődő társaság vezetője szerint a szektort érintő globális nehézségek – a kínai lassulás és a német autóipart elért dízelbotrány – sem fogták vissza a megrendelések növekedését. A kisebb élőmunkaköltség miatti jobb árakért ugyanis a nyugati autógyártók az új projekteket inkább Kelet-Közép-Európába telepítik. Több rendszerbeszállító Kínából is Magyarországra, nemritkán a Csaba Metálhoz hozza a megrendelését. A társaság tavaly már 14 millió darab alkatrészt gyártott, és az idén is legalább 10 százalékos lesz a növekedés. A cég kapacitásának bővítésére 2015-ben indított 3 éves, 18 millió eurós fejlesztés hatására a legkorszerűbb technikák és élenjáró technológiák épülnek be a vállalat gyártási folyamatába.

bet-50-kep-bet-15-csaba-metal.jpg

A beruházás befejezésével azonban a fejlesztés nem áll meg. „Folyamatosan fejlesztenünk kell, hogy meg tudjunk felelni a vásárlóink jövőbeli igényeinek” – mondja Majoros Béla. A vezérigazgató Áder János köztársasági elnök jelenlétében tavaly új üzemcsarnokot avatott – két év után újra – Békéscsabán, amelyet egymilliárdos beruházás részeként épített a cég. Szükség lesz rá, mert a következő három évben további legkevesebb 15-20 százalékos éves növekedésre számít. Az eszközigényes gyártáshoz és a milliárdos fejlesztésekhez egyre több hitelre, külső forrásra van a vállalatnak szüksége, melyet szigorú finanszírozási stratégia mentén biztosítanak a céggel kapcsolatban álló pénzintézetek. A közel 40 mérnököt foglalkoztató cég korábban többször jutott támogatáshoz új gépek beszerzésére, a vállalati innováció fejlesztésére a Gazdasági Operatív Programból is.

„Jelenleg a saját forrás és banki kölcsön mellett egyedi kormánydöntés alapján nyújtott támogatás és fejlesztési adókedvezmény igénybevételével biztosítjuk a jövőt építő beruházás forrásait” – mondja Majoros Béla, akinek innovációs megoldásokban gazdag vállalkozói tevékenységét 2013-ban Az év üzletembere díjátadón a zsűri Példakép elismeréssel jutalmazta.