Az alapelvek

A kiadvány összeállításakor a hosszabb távon kimutatható eredményességet állítottuk a középpontba. A kiindulás az volt, hogy lehetőleg magyar többségi tulajdonú vállalatokat mutassunk be, illetve olyanokat, amelyek a közelmúltban még magyar tulajdonban voltak, és éppen a sikeres felvásárlásukkal szolgálhatnak példaként. Szempont volt az is, hogy a bemutatott vállalatok közül minél többnek esélye legyen a tőzsdére lépésre is – ha még nem lenne ott. Ezzel együtt nem feltétlenül a legismertebb, a nyilvánosság előtt a közelmúltban legjobban „sztárolt” cégeket akartuk szerepeltetni, inkább a gazdaság eddig kevésbé futtatott szereplőit szerettük volna reflektorfénybe állítani. A vállalat méreténél pedig fontosabb szempontként kezeltük a dinamikus növekedési mutatókat, valamint a termékek, szolgáltatások és egyéb jellemzők újszerűségét.

A szűrők

Mindezek alapján a kkv-k köréből, a középvállalati kategóriából válogattunk. Az 50–249 foglalkoztatottal működő, 2,97–14,85 milliárd forint közötti nettó árbevétellel rendelkező, több mint ezres nagyságrendű körből első megközelítésben a Figyelő kétszázas feltörekvő vállalati listájának a módszere alapján szűrtünk. A működéshez szükséges tőke jövedelmezőségének (ROIC), a vállalat alkalmazottai által megtermelt jövedelemnek, (itt az EBITDA és a személyi jellegű költségek összegét elosztjuk az átlaglétszámmal) valamint a létszám és az árbevétel bővülési ütemének a figyelembevételével állítottunk össze egy szűkebb listát. Ezen – a magyar tulajdont is szem előtt tartva – közel negyven vállalat szerepelt. Körülnéztünk a Figyelő TOP200-as körében is. A legalább 35 milliárd forint éves árbevételű nagyvállalatok halmazában mintegy negyven magyar többségi tulajdonú, illetve magyarországi döntési központú cég azonosítható. Végül áttekintettük a reménybeli startupokat is. Ide a már saját lábra állt cégekből, illetve a kockázati alapok leginkább perspektivikus és legérdekesebb vállalataiból válogattunk olyanokat, amelyek elsősorban innovatív termékeikkel, inspiráló megoldásaikkal színezhetik a választékot.

További szempontok

Első körben egy hetvenes listát állítottunk össze, amelyet a KPMG és a BÉT szakértői árbevételük és eredménymutatóik alapján ellenőriztek. Szempont volt továbbá a vállalat működésének átláthatósága is. A sokszínűség, a minél szélesebb ágazati kör jegyében azután a BÉT, valamint a KPMG szakértői és a Figyelő szakújságírói összeállították a megkeresendő vállalatok tablóját. Fontos szempont volt a cégek együttműködési hajlandósága a róluk szóló anyagok elkészítésében. A tőzsdeképes sikeresség zálogának tekintjük ugyanis a nyitottságot és a transzparenciát – valamilyen ok folytán rejtőzködő vállalatot nem kívántunk szerepeltetni a kiadványban.

Adatbázisok

A cégek árbevételi és EBITDA-mutatóit a KPMG és a Figyelő, valamint a Bisnode és az Opten adatbázisai alapján, a társaságokkal egyeztetve tüntettük fel. A vállalatvezetőkkel készített interjúk alapján írtuk meg az ötven cég sztoriját, és amikor összeállt a teljes anyag, próbáltunk közös metszeteket találni a történetekben. Ezekből rajzoltuk meg a következő két oldal Venn-diagramjait, illetve állítottuk össze a kiadvány 30 és 52-53. oldalainak a csoportosításait. Ezek inkább szubjektív, játékos képzettársítások, mint útmutatók a sikerhez. A sikerhez, ahová, mint azt fent írtuk, sok út vezethet. Éppen ezért bízunk abban, hogy hasonló kiadványt az elkövetkező években is tudunk készíteni, a magyar gazdaság remélhetőleg folyamatosan termeli hozzá az utánpótlást.

A kiadványban szereplő cégek

77 Elektronika, Attrecto, Accelsiors, Agrosprint, Alteo, Axiál, Balabit, Bhe Bonn, BI-KA Logisztika, Bio Fungi, Biofilter, Biotech USA, Csaba Metál, Duna House, Evopro Csoport, Extreme Digital, Ferzol, Goodwill Pharma, Hidrofilt, Kókai Tőmítéstechnika, Kőröstej Csoport, Lavet Gyógyszergyártó, MagNet Bank, Márka Üdítőgyártó, Naturtex, Oncompass, Poli-Fabre, Prime Rate, Révész Holding, Sanatmetal, Secret Control GPS, Szabadics, Sziget, Tekinvest, Tranzit Csoport, Unix, Waberer’s, XID, ZIP Technologies

AdasWorks, Commsignia, Femtonics, Gravity R&D, Ivanka Factory, IVM, Neumann Diagnostics, Quantislabs/Smartvineyard, Shiwaforce.com, Szállás.hu, Tresorit

A csoportosítások átfedései

 

bet-50-kep-bet-01.jpg

A kiadványban szereplő és az elmúlt 2 évben 1 milliárd Ft feletti EBITDA-t elérő cégek több mint harmada családi vállalat. A bemutatott családi vállalkozások felénél már lezajlott, vagy folyamatban van a generációváltás. Mellékesen a generációváltók között több olyan is akad, ahol nem a család új generációja veszi át a vezetést, hanem más vezető, aki jöhet a cégen belülről vagy kívülről egyaránt.

bet-50-kep-bet-02.jpg

A tőzsdére lépést fontolgató, vagy már tőzsdén jegyzett válla - latok jellemzően már vásároltak fel más vállalatokat és többségük vont már be tőkét külső befektetőtől. A kiadványban szerep lő cégek nagyobb arányban nem akvizíciós finanszírozásra vették igénybe a tőkeemelést.

 

bet-50-kep-bet-03.jpg

Bár a kiemelkedő növekedés többnyire a kisvállalatok és startupok jellemzője, több nagy működési eredményt realizáló vállalat is büszkélkedhet 50 százalék feletti növekedéssel 2013 és 2015 között. Az 1 milliárd forint feletti EBITDA és 50 százalék feletti növekedést produkáló cégek közöl a Duna House már a tőzsdére lépés mellet döntött.

 

bet-50-kep-bet-04.jpg

Az innovatív termékekkel, szolgáltatásokkal utat törő cégek közel felének nagyobb árbevétele származik az export piacokról, mint belföldről. Az élelmes multiverők közel fele nem csak itthon, de a külpiacokon is sikeres.