„Az Oázis története nagyjából ugyanaz, mint sok más cégé, vagyis kezdetben volt az erős alapítói akarat” – indítja a családi történetet Boross Dávid, az Oázis Kertészeti Kft. ügyvezetője. Mint kifejti, a szülei a 80-as évek vége felé is vállalkoztak már, vagyis nem a privatizációkor csöppentek „jó helyre”. Édesapja egyetemi tanársegéd, édesanyja az óbudai téesz nél kertészmérnök volt, és nem látták perspektívának alkalmazottként dolgozni. „Akkor már hárman voltunk gyerekek, édesanyám gyesen, s ez a családi büdzsén is meglátszott.”

Az Oázis Kertészeti Kft.-t Boross István és felesége, Borossné Héja Hedvig 1992-ben alapította meg.

76-oazis.jpgElőbb egy Zsigulival és egy utánfutóval dísznövénykölcsönzésbe kezdtek, a mai Hungexpo helyén valaha volt Budapesti Nemzetközi Vásárra (BNV) tíz, virágos görög tállal érkeztek. A családfő „megszerezte” az üzletet, s leszállította a következő „dózist”.

Az első üzlethelyiségüket – amely ma is a vállalkozás központja – a cégalapítás évében, a volt Ganz-MÁVAG egykori kosárlabdacsarnokában, a Kőbányai úton nyitották meg. A tevékenység fókuszába a dísznövény-dekorációk készítése került – különböző kiállításokra, rendezvényekre. „Mostanra ez, a növénykölcsönzést és az irodai növényápolást magában foglaló vállalati szolgáltatások üzletágunk az összes árbevételünknek csupán a három százalékát teszi ki” – érzékeltette a cégvezető a változásokat.

A család a kertészeti cikkek kiskereskedelmében látja a további fejlődési lehetőséget. A második áruházat az 1990-es évek közepén nyitották meg, 2002-ben pedig a soroksárit, az ország legnagyobb kertészeti áruházát. A franchise-rendszer 2005-ös elindítása után sorra nyitnak a vidéki kertészetek.

Új elem a cég életében is, hogy az EU-csatlakozással kitágult a piaci horizont, közben pedig megjelentek a hipermarketek és a barkácsáruházak is Magyarországon. Vagyis a konkurencia egyre inkább érezhetővé vált. „Láttuk, hogy nincs elég pénzünk üzletlánc építéséhez, de hitelből nem akartunk lépni. A franchise tette lehetővé, hogy versenytársai legyünk a nemzetközi üzletláncoknak, kiépüljön a saját márkás vonalunk és legyen országos marketingkampányunk is” – emelte ki Boross Dávid.

Ma a 23 Oázis üzletből hét a sajátjuk, s a piac fele az övék. A teljes üzletláncban 286 fő dolgozik és mintegy 20 fős a back office részleg. Összesen 250 beszállítóval dolgoznak, közülük „a top 25 hozza be az áru 80 százalékát”. A többieket a választékbővítés és a lokalitás indokolja. Stratégiai céljuk, hogy legalább annyi saját boltjuk legyen, mint amennyi franchise-partnerük van.

A válság alatt megtanultak „jobban működni”. Korábban nem tudták, hogy a készletekből vagy a felhasznált munka idő - ből mennyi a felesleges, ám elkezdtek ilyen kérdésekkel is fog lalkozni, és nőtt a hatékonyságuk. Jellemzően 6-8 százalékkal mindig a mindenkori inflációs- és vásárlóikosár-bő vülé sek fölött tudtak teljesíteni, így a krízisben nagyjából stagnáltak, most pedig 15-20 százalékkal bővülnek. Az Oázis a franchisehálózat egészét tekintve hatmilliárd forint árbevételű kiskereskedelmi tematikus áruházlánc, amelynek üzleteibe nemcsak vásárolni jönnek, hanem a kellemes környezetben feltöltődni is. Ezért aztán játszótereket, halastavakat, állatmegőrzőt alakítanak ki a látogatóknak.

A 2004-től marketingvezető Boross Dávid az ügyvezetői feladatokat édesapja két esztendeje bekövetkezett halála óta látja el, Bálint öccse pedig 2008-tól a feleségével együtt a nagykereskedelmi területet vezeti. A marketing és a kommunikációs terület felelőse most Gábor testvére, édesanyjuk pedig a pénzügyi-könyvelési csoportot vezeti. „Bence is tulajdonos, de nem dolgozik a cégnél. Édesapám akarta, hogy legyen egy családi alkotmányunk, abban rögzítettük a jogokat és a korlátokat a cégbeli tevékenységtől függően.” Boross Dávid a Family Business Network Hungary társelnöke is; küldetésének érzi, hogy javítson a családi vállalatok megbecsülésén nemzetgazdasági, döntéshozói körökben.

77-oazis.jpg