Magyarul borhegyet jelent a cég neve, s nem véletlenül: egyrészt hagyományőrzési szándékkal választották ezt a nevet az alapítók, hiszen Sárospatak határában a hercegkúti Gombos-hegyet hívják így németül másrészt pedig a vállalkozás a hegy melletti ingatlan megvásárlásával jött létre. Szívügyük a jó bor is; nem csoda, saját pincéjük van, Derczó István pedig – más társadalmi elfoglaltságai mellett – a Tokaji Borlovagrend felügyelőbizottságának elnöki tisztjét is betölti. A 14 milliárd forintos árbevételű, a hazai csarnoképítés piacának közel 10 százalékát lefedő cég indulásához irigylésre méltó módon a személyes bizalom és a partnerekkel fenntartott jó kapcsolat adta a kezdő lökést. Az első nagyobb megbízásukat referencia nélkül, személyes garanciák által nyerték el – ezen értékek azóta is jellemzői a Weinberg ’93 Kft.-nek. Akkori partnerüknél, akivel közös projektet vittek éppen Ukrajnában, felmerült az igény egy 3300 négyzetméteres gyártó- és raktárcsarnok létesítésére. Belevágtak, ami jó döntésnek bizonyult. „Helyet kaptak a piacon” egy olyan szegmensben, a könnyűszerkezetes csarnoképítésben, amivel nem sokan foglalkoztak abban az időben. Jöttek is az újabb feladatok, amelyek közül kiemelkedett egy négy évre szóló megbízás. Ez a cégvezető szerint meghatározó nagyságrendű volt: 3,3 milliárd forintos vállalási értékével – ami az akkori árszinten és lehetőségek mellett komoly előrelépés volt – megteremtette a lehetőséget, hogy 2002-ben elkezdjék az acélszerkezet-gyártást is Sárospatakon.

A ma már 11 500 négyzetméteres gyártófelületen a legmodernebb CNC-vezérlésű gépekkel dolgoznak. A gyártás minőségét folyamat-ellenőrzéssel és a legkorszerűbb programok használatával biztosítják. Mint oly sok építőiparban tevékenykedő cég életében, a Weinberg számára is fontos fordulópont volt 2008, amikor „mint derült égből villámcsapás”, a partnerek egy része visszalépett a beruházásaitól. A társaság ezért új piacok irányába is nyitott, s ennek köszönhetően jutottak el egy erőműépítéssel foglalkozó dán cég révén olyan egzotikus helyekre, mint Mauritius, a Bahamák vagy a Kajmán-szigetek. Ekkor kerültek be a skandináv országok is a célpiacok közé. A külpiaci nyitásnak köszönhetően sikeresen vészelték át a válságot, hiszen egyetlen évben torpant csak meg a társaság árbevétel-növekedése – a 2009-es visszaesés után egy évvel már újból az elvárt nagyságrendet hozták. A nyolcmilliárdot 2015-re érték el, majd 2016-ban szinte megduplázódott a forgalmuk, első-sorban azért, mert a vállalkozás megérett nagyobb komplett üzemek, gyárak generálkivitelezésére. Mostanra valamelyest csökkent az export aránya, mivel a visszatérő és új partnerek által kellő megbízást kapnak itthonról is.

Az acélszerkezet-gyártásnál körülbelül 30 százalék a külföldi munkák részesedése. A nyersanyagot főleg Nyugat-Európából szerzik be, az acéltermékeket elsősorban Németországból és Luxemburgból importálják. Éves szinten 8-10 ezer tonnányi acélszerkezetet dolgoznak fel.

Az évek, évtizedek során egyre összetettebb lett a cég profilja: a csarnoképítés mellé felsorakozott a mélyépítés, a magasépítés, sőt a villamos, gépészeti és technológiai rendszerek komplett kialakítása is. Egy nagy lélegzetvételű gyárépítési projekt adta az alapot a fejlesztésekhez – egy OSB-lapokat gyártó cég ugyanis őket bízta meg gyártóbázisának megépítésével, ami közel hatmilliárd forint értékű munkát jelentett. Ekkor fejlődtek fel szervezeti szinten is a sok pluszenergiát, odafigyelést és kommunikációt igénylő feladat elvégzéséhez. Jelenleg az árbevétel mintegy 80 százalékát adja a generálkivitelezési üzletág, de szeretnék növelni a rendkívül összetett, sok szakág együttműködését igénylő gyárépítés és a gépgyártás, gépipari munkák arányát. Pozitív visszacsatolásnak élik meg, hogy több ügyfelüknek már a sokadik csarnokot építik. A „titok” , hogy amennyiben a megbízó igényli, tapasztalataikkal, innovatív megoldásokkal már a tervezéstől segítik az épület gazdaságosan fenntartható megvalósítását.

Folyamatosan fejlesztenek, a digitalizáció, robotizáció fontos szerepet tölt be a cég mindennapjaiban, s törekednek a speciális igények kiszolgálására is: nemrég ruháztak be egy olyan megmunkáló központba, amely képes akár 80 tonnás terméket is megmunkálni. A munkaerőhiány kezelését sem most kezdték: már 2003 óta foglalkoznak szakmunkástanuló-képzéssel, gyakorlati oktatóhelyként évente mintegy harminc fiatalt képeznek. Emellett duális képzési megállapodásuk van a Miskolci Egyetemmel, a gépészmérnök és építőmérnök szakokról évi 6-8 hallgató tölti náluk a gyakornoki idejét. Jellemzően a gyakornokok később a cégnél helyezkednek el. A Weinbergnél közvetlenül több mint 220-an dolgoznak, de a szakági feladatokat végző alvállalkozókkal együtt mintegy 450-500 munkavállalót foglalkoztatnak. Büszkék arra, hogy bár a lét-számuk az elmúlt években nagyot nőtt, a családias alapok a mai napig megmaradtak. Közösen ünneplik a kollégák családi bővülését, az úgynevezett „Weinberg babákat”, rendszeresen szerveznek családi napot, céges kirándulást, és elindult a Weinberg nyári tábora is Sárospatakon, a dolgozó szülők óvodás és kisiskolás gyermekei részére.

weinberg-infograf

Derczó István szerint jó lehetőséget kínál a későbbiek folyamán a tőzsdére lépés, mert középvállalatként már bizonyítottak, 5-10 éven belül pedig egy erős piaci pozíciójú, meghatározó közép-európai céggé szeretnének fejlődni. A tulajdonost legutóbbi, japán gyárakban tett látogatása is megerősítette az eddigi hitvallásában, a folyamatos fejlesztésben és a képzésben. Derczó István szerint a kitartás, a befektetett energia és a kommunikáció mellett a siker fontos összetevője a csapatmunka és a segítő szándékú szakmai partnerekkel való kapcsolatok ápolása, de a biztos családi háttér is elengedhetetlen. Felesége társtulajdonosként aktívan részt vesz a mindennapi feladatokban, s míg idősebb lánya a marketing területén szerez tapasztalatokat, a kisebbik a matek ötösök ellenére is egyelőre cukrásznak készül. Igazi családi cégként bátyja két fia is a Weinbergnél dolgozik műszaki vezetői munkakörben, így a generációváltás még nem aktuális kérdése is megoldottnak látszik. Az ügyvezető a társadalmi szerepvállalást is fontosnak tartja; részben a Weinberg ’93 támogatásával építették a nemrég átadott Sárospataki Református Kollégium sportcsarnokát, s büszkeséggel tölti el az is, hogy a helyi közösségért végzett munkája elismeréseként a Hercegkút község díszpolgára címet is megkapta.

Weinberg'93.PNG