A galambász nagyapa javaslatára indult el Pandzarisz Sándor alapító a kisállateledel-kereskedői vonalon több mint harminc éve, 1986-ban feleségével, Pandzariszné Grósz Judittal. Az állateledel-piac a 80-as években elég fejletlen volt itthon, nehezen lehetett jó minőségű magokat szerezni Budapesten, pedig nagyon népszerűek voltak a díszmadarak és az akváriumok is. A jó tanácsot akkor megfogadó családfő a mai napig a Panzi-Pet alfája és ómegája fia, Pandzarisz Tamás szerint, aki most a helyettes ügyvezető. Pandzariszné Grósz Judit társalapítóként évtizedekig részt vett az operatív munkában, ma a stratégiai döntéseknél segít, míg lányuk, Diána, aki az énekesi pályát választotta, szintén jelen van a cég életében: a kreatív, társadalmi oldalt erősíti és a közösségi oldalakat kezeli.

Első, húsz négyzetméteres boltjukat még Napsugár Bt. néven, Újpesten bérelték, a Templom utcában – szerencsés módon közel a piachoz, ami megnyomta a forgalmat. Emellett sok díszállat-nagykereskedésnek szállítottak magokat, amelyeknél Pandzarisz Sándor egy idő után pénz helyett inkább kedvezményt kért az ott kapható árukra, így elkezdte felszerelésekkel bővíteni a termékkört.

A Panzi-Pet Kft. 1996-ban alakult a Napsugár Bt.-ből, ekkor kezdtek nyugat-európai és észak-amerikai hobbi-állatfelszerelés-gyártókat is felkeresni, több bejáratott márkának lettek a kizárólagos magyarországi disztribútorai. A cég folyamatosan fejlődött, amit az is mutatott, hogy időről időre nagyobb raktárt kellett vásárolniuk a mennyiség növekedése és a termékskála bővülése miatt. Mára több mint 17 ezer állandó és jó pár szezonális termékük van, ebből több mint ötszáz saját márkás. A tápok az összforgalomnak már a negyedét teszik ki, annak ellenére, hogy ez viszonylag új terület. Mostani, saját igényeikre építtetett, 3000 négyzetméteres Városkapu utcai központjukba 2014-ben költöztek az 1300 négyzetméteres zuglói székhelyről. Bár hosszú időre terveztek ezzel a mérettel, mára kinőtték az új raktárat is, és komoly fejtörést okoz, hogyan bővítsenek tovább.

A „tápos” vonal egyébként mintegy öt éve jött be a Panzi-Pet életébe, mert – bár felszerelésben erősek voltak, s például haltápot is árultak – hiányoztak a nagy forgalmú napi cikkek a portfólióból, mint a kutya- és macskaeledel. A hobbiállatpiac mintegy nyolcvan százalékát lefedő eledeles területre azért csatlakoztak rá viszonylag későn, mert nehézkes volt a készlettartás, és attól is féltek, hogy a külföldi márka egy idő után átveszi a magyarországi disztribúciót. A gordiuszi csomót huszárosan elvágva saját kategóriát hoztak létre: egy olyan termékcsaládot találtak ki – FitActive néven egy prémium kategóriás száraztápot –, amilyet akkor senki sem gyártott Magyarországon. A márka kialakításakor a legfrissebb trendeket követték: fontos volt, hogy hipoallergén, csirkementes eledelek is legyenek köztük. Ugyanakkor törekedtek arra is, hogy minden szempontból magyar produktum legyen hazai recepttel, magyar gyárban előállítva, magyar grafikus kolléga által tervezett dizájnnal és itthon gyártott csomagolóanyaggal. Az innovatív termékkel hamar komoly sikereket értek el, bekerültek a legnagyobb magyarországi állateledel-áruházba, majd a nem szakirányú nagyáruházak állatosztályára is, ahol már szinte a teljes lakosságot elérték. Rövid időn belül kategóriájában piacvezető lett a magyar márka, sőt pár éve az országban elsőként megnyerték a Magyar Termék Nagy-díjat.

panzipet-infograf

Megérett az idő tehát a külpiacok meghódítására. A nagyobb volumenű export 2012 környékén kezdődött, mára több mint negyven országban vannak jelen, Európán kívül például a Kanári-szigeteken vagy a közel-keleti térségben. Mivel rendkívül éles a verseny a hobbiállatpiacon, s a nyugati országokban nagyon sok hazai gyártó van, így úgy döntöttek, nem mindenáron akarnak nyugaton terjeszkedni. Okosabb döntésnek tűnt Pandzarisz Tamás szerint első lépésként a márka fejlesztése olyan államokban, ahol nincs akkora konkurencia. Közvetlen megkeresés nyomán például a dubaji rendőrséget is a Panzi-Pet látja el kutyatáppal, de szállítanak Spanyolországba és Németországba is.

A FitActive-et eleinte bérgyártásban készítette a Pamax , megadott receptúra alapján – de eljött az a pillanat, amikor már nem engedhették meg maguknak, hogy esetleg fennakadás legyen az ellátásban. Ezért döntöttek úgy, hogy felvásárolják a csévharaszti céget. A létszámban hasonló, csaknem ötvenfős vállalkozás akvizíciója „óriási falat” volt, mivel egy kereskedőcég vásárolt fel egy gyártót. Azonban sikerült alkalmazkodni a helyzethez, meglátták benne a potenciált, sőt ma már ők is gyártanak bérmunkában más vállalatoknak.

Az egyik ilyen cég nem is akármelyik, hanem a hobbiállat-iparág egy másik magyar nagyágyúja, a főleg kutyahámokat gyártó és forgalmazó Julius-K9, amelynek a vezetője, Sebő Gyula egy licencszerződést ajánlott nekik: ők adják a világszerte felfuttatott nevet jogdíjért cserébe, a Panzi-Pet pedig előállítja és forgalmazza a tápot. „Egyértelműen win-win helyzet volt” – mondta erről Pandzarisz Tamás. Mivel a piac és a vásárlói igények is folyamatosan fejlődnek, a Julius-K9 pedig egy nemzetközileg ismert és elismert márka, muszáj volt valami pluszt adni a termékhez. Így rukkoltak elő Magyarországon elsőként a „szuperprémium” vonalon világszerte népszerű gabona- és gluténmentes kutyatáppal (lencse, burgonya vagy borsó a helyettesítő nyersanyag), melyben egy hazai fejlesztésű gyógynövény-összetétel is található, ami tovább növeli az áru minőségét, presztízsét, hozzá-adott értékét. A K9-es együttműködés nagyon friss, egy hónapja jöttek ki a termékkel – májusban, a nürnbergi Interzoo kiállításon volt az ősbemutató, ahol ötven országból érdeklődtek, és már konkrét megrendeléseket is kaptak a speciális tápra – számolt be Pandzarisz Tamás a legújabb sikerekről.

Kihívásért sem kell messzire menni: a munkaerőkérdésről, illetve annak hiányáról a HR-rel is foglalkozó helyettes ügyvezető röviden annyit mondott, hogy „nem egyszerű” a dolguk, főleg a fizikai, betanított vagy szakmunkákra nehéz embert találni. Óriási bérigény-növekedés és komoly elvándorlás volt az utóbbi években, bár Budapesten nem annyira tragikus a helyzet, mint vidéken.

A társaság sikeres menedzselése mellett jut energiájuk arra is, hogy a kevésbé szerencsés, gazdátlan állatokon segítsenek. A Panzi-Pet az Állatmentő Liga és a Magyar Macskavédő Alapítvány fő támogatója, s a csömöri, a gyömrői és az ürömi állat-menhelyeket is segítik. Pandzarisz Diána találta ki a Panzi Hősök programot a mentett állatok örökbefogadásának ösztönzésére. Szerencsére mára csaknem ezer hálás kutya van több száz családnál – újságolta büszkén az ügyvezető-helyettes –, ugyanis menhelyenként havonta tíz-húsz ebet adnak örökbe, amihez egy ajándékokkal és táppal telirakott kezdőcsomaggal is kedveskednek.

Panzi-pet.PNG