Már több élelmiszeripari szabadalom fűződött a nevéhez, amikor 1985-ben Prohászka Ottó úgy döntött, hogy belevág egy saját vállalkozásba. A kezdetek szerények voltak: a székhely először egy bezárt kocsmában, majd egy 800 négyzetméteres néhai sütödében kapott helyet. A jelenlegi telepre az alapító már a 90-es évek elején tett szert, azután, hogy a rábapatonai vadásztársaság eladta neki a tulajdonában lévő ingatlant. A hely azóta alaposan átalakult, de a régi vadászházat a mai napig jól karbantartják, hogy emlékeztessen az indulás körülményeire.

Jelenleg a kis házikó körüli gyártócsarnokokban és laboratóriumokban többek közt ital-, fagylalt-, desszert-, pudingporok, illetve italautomaták töltőanyagai és instant kakaóporok készülnek. A lista nemcsak hosszú, de folyamatosan változik is.

A Tutti Kft. vezére ugyanis hamar megtanulta, hogy a talpon maradáshoz rugalmasság kell. Az élelmiszeriparnak megvannak a maga sajátosságai: a kkv-k ritkán tudnak nyél-be ütni öt-tíz éves szerződéseket. Sőt, a megrendelők még az egy esztendőre szóló megállapodásokat is felülbírálhatják három- vagy hathavonta. Nem lehet egyetlen termékre vagy vevőre berendezkedni. Csak az állandó változásra lehet fel-készülni.

Jellemző, hogy egy sor élelmiszerláncnak termelnek saját márkás árut – például kakaót –, de mivel a több lábon állásban hisznek, figyelnek rá, hogy a nagy láncoktól befolyó árbevétel arányaiban a teljes éves forgalom 30 százalékánál sose nőjön nagyobbra. Nem akarnak csak egyetlen vevői körtől függeni, ezért rajtuk kívül rengeteg kereskedelmi cégnek, illetve a cukrásziparnak is beszállítanak. Volt is rá példa 2014-ben, hogy egy nagyobb partner egyik napról a másikra megszakította velük a kapcsolatot, de a körültekintő üzletpolitikának hála a rendelésszám hirtelen visszaesése nem rázta meg a társaságot. Kevés saját brandjük van, mivel úgy tartják, hogy a kereskedelem nem az erősségük, ezért elsősorban a termékfejlesztésre és a gyártásra koncentrálnak.

Mivel a fogyasztói igények is állandóan változnak – most épp az alacsony cukor- és szénhidráttartalmú produktumok a népszerűek –, a termékfejlesztés is folyamatos. Egy átlagos héten öt-tíz új ötlettel rukkolnak elő, három év alatt pedig a kínálatuk fele teljesen lecserélődik. A közel százfős cég átlag felett költ kutatás-fejlesztésre: az árbevételük két százalékát forgatják vissza a k+f-be.

A változások követéséhez a nemzetközi piac ütőerén is rajta kell tartaniuk a kezüket. Ha valaki tudni akarja, hogy mit hoz a jövő például a sporttápszereknél, akkor körbe kell néznie Amerikában. Amit ott kitalálnak, az pár hónap alatt begyűrűzik az öreg kontinensre. A Tuttinál épp ezért állandóan figyelik a nemzetközi folyamatokat, és járják a kiállításokat. Mivel az Egyesült Arab Emírségek fontos kereskedelmi központnak számít, kifejezetten nagy figyelmet szentelnek a dubaji rendezvényeknek. Az itteni expókon olyan ázsiai és afrikai cégek is meg-jelennek, amelyek Európába már nem jönnének el. Az alapító méltán büszke a 2016-ban Magyar Termék Nagydíjjal kitüntetett jegeskávé-porukra, amely nagy sikert aratott az arab országokban is.

Az alapanyagaikat – például a vaníliát vagy a kakaóbabot – természetesen külföldről szerzik be, de hogy ne függjenek túlzottan a beszállítóktól, arra az esetre, ha a rossz idő vagy más okok miatt időszakosan hirtelen felmenne a termények ára, stratégiai készleteket tartanak fent.

tutti-infograf

A piaci változásokhoz annyira jól tudnak alkalmazkodni, hogy még a válság sem tudta megrázni őket. Sőt, 2008 táján az üzemüket és a raktárukat is bővítették. Eleve erőn felül sosem vettek fel hitelt, ráadásul a nehéz években sok versenytárs tönkre-ment, a Tutti pedig a fejlesztések révén a helyükre tudott lépni.

A jó hírű vállalkozást már többen is fel akarták vásárolni. Beszédes az az eset, amikor egy angol cégvezér járt a rábapatonai székhelyen, s mikor kiderült, hogy nem adják el a Tuttit, leszögezte: minden csak pénz kérdése. Prohászka Ottó azonban ha-mar rövidre zárta a beszélgetést egy kérdéssel: „Mondja, maga eladná a gyerekét?”

Az exportra igazán négy-öt éve kezdtek fókuszálni: tavaly a 3,3 milliárd forintos forgalomból 1,3 milliárddal részesedett a kivitel, az idén pedig, ha minden a tervek szerint alakul, a bevételeiknek az 50 százalékát teszi majd ki. Külföldre főleg Nyugat-Európába és a Közel-Keletre szállítanak, de a világ távolabbi pontjain is vannak vásárlóik. A vállalatvezetőt egy barátja egyszer meglepve hívta fel azzal, hogy még a karibi szigeteken is látta az emblémájukat.

Amikor a sikerük titkáról kérdezik, Prohászka Ottó úgy fogalmaz: az egyik legnagyobb erejük a hírnevükben van. „Soha nem maradtunk senkinek az adósai, és mindig álljuk a szavunkat. Tudják, hogy az adott szavunk még egy ötvenoldalas szerződésnél is többet ér.” Mint hozzáteszi, értéket csak ott lehet előállítani, ahol a környezet is inspiráló, és ahol megveregetik a dolgozók vállát, ha valamit jól csinálnak, s meghallgatják a problémáikat. Van olyan kolléga is a Tuttinál, aki 86 óta dolgozik a cégnél.

Persze ahogy az a rendszerváltás környékén indult vállalkozásoknál lenni szokott, ma már a Győr-Moson-Sopron megyei kft.-nél is sarkalatos pont a generációváltás kérdése. Prohászka Ottó fia és lánya kiskora óta bejáratos a céghez, diákmunkás-ként is megfordultak az üzemben. A stafétabot átadásával az alapító viszont csak pár éve kezdett el komolyan foglalkozni. Először kivásárolta a tulajdonostársait, majd miután az ügylet egy éve véget ért, s száz százalékban a Prohászka családhoz került a Tutti, elkezdte átadni a feladatokat a gyerekeinek. Az alapító elmondása szerint legfeljebb két év, és végleg kivonul a vállalat életéből. A táplálékkiegészítőket az utóbbi időben már a fia, ifjabb Prohászka Ottó futtatta fel a cégnél.

 TUTTI.PNG