A két tulajdonos, Megyeri Sándor és Bátor Ferenc 2004-ben találkozott először: egy a DM-KERéhez hasonló profi lú cégnél munkatársakként dolgoztak. Aztán Bátor Ferenc néhány esztendőre távol maradt a szakmától, amikor is Megyeri Sándor a már megalapított és két éve működő DM-KER-hez hívta őt dolgozni. „Két feltételem volt, hogy igent mondjak a felkérésre: tulajdonrészt kértem és vezetői pozíciót” – emlékszik vissza az ügyvezető. Kívánsága teljesült, így 2010-ben együtt kezdték el megerősíteni a céget, éppen a Magyarországra akkor erőteljesen begyűrűző válság idején. Mivel a vállalkozások jelentősen visszafogták beruházási költéseiket, a DM-KER inkább a bérbeadásra és a használt gépek forgalmazására fókuszált. A társasághoz csatlakozó Bátor Ferenc katonai múltja garancia volt arra, hogy egy jól szervezett, precíz működési elveken alapuló vállalatot építenek fel. A DM-KER elnevezés eredetét illetően két változatot is említ a szakember. Az egyik szerint a korábbi társalapító és Megyeri Sándor nevének a kezdőbetűi adják a DM betűszót. A másik „legenda” úgy szól, hogy a kezdetekre emlékeznek a névválasztással: Megyeri Sándor ugyanis az első alkatrészt még Gödöllőre, a saját lakására rendelte, amely alatt egy dm működött. Tévedésből nekik akarta a futárcég átadni az óriási méretű berendezést. „Akkora volt, hogy nem is tudták, hova tegyék” – meséli Bátor Ferenc.

Már az első közös évben elmentek a legjelentősebb mezőgazdaságigép- kiállításra, ahol azonban még nem keltették fel a nagy gyártók érdeklődését. Ugyanebben az esztendőben érkezett aztán a megkeresés, hogy – ugyan egy közbeékelt osztrák cégen keresztül, de – képviseljék a Doosan és a Bobcat márkát, amelyek a világpiac ötven százalékát birtokolják. Ettől az évtől kezdve tehát megvolt a hivatalos kapcsolat, s 2011 óta a Doosan és a Bobcat munkagépek magyarországi képviseletét és márkaszervizét is ellátják. A hazai képviselet négy hónap alatt 27 gépet adott el, és azóta is évente több százat. Az osztrák vállalatvezetés azonban félrevezette a márkatulajdonos gyártó céget, amire csak jóval később derült fény. Amikor az ausztriaiak nem hozták a számokat, a Doosan képviselői átvilágították a márkaképviselőket, így a magyar DM-KER-t is. Részben ennek hatására az osztrák cég 2014-ben csődöt jelentett. Bátor Ferenc és Megyeri Sándor ekkor – nagy nehézségekkel bár, de – kivásárolta a DM-KER-ből. „Lényegében innentől kezdve lélegezhettünk fel és dolgozunk a saját sikerünkért. Sikerült elérnünk, hogy 2015 óta mi képviseljük közvetlen gyártói kapcsolattal a Doosant” – mondja Bátor Ferenc. Több mint ötezer ügyfelüket országos értékesítői hálózatuk négy telephelyéről szolgálják ki, és Magyarországon a három legnagyobb építőiparigép-forgalmazó között tudhatják magukat, de a mezőgazdaságigép-eladók körében is a legnagyobb hét-nyolc között vannak.

dmker-infograf

Traktorok forgalmazásával már 2012 óta foglalkozik a vállalat, ez évtől az újjászületett olasz Arbos is hivatalos partnerük. A svéd Dynapac útépítő gépeit 2014-től értékesítik, s például az olasz Storti takarmánykeverő és -kiosztó kocsijai is megtalálhatók a kínálatukban 2016 óta. Abban az esztendőben a mezőgazdasági térhódítás egyik fontos lépcsőjeként szervestrágya-szórókkal és ültetvénypermetező gépekkel bővítették a palettát.

A 2010-ben még háromfős kisvállalkozásként működő, építőipari és mezőgazdasági gépeket értékesítő, szervizelő cég ma hatvanfős létszámmal tevékenykedik. Első alkalmazottjuk azóta is velük dolgozik. „A DM-KER legfőbb értéke, hogy dinamikusan fejlődő, lendületes, másokat is inspiráló vállalkozás. Ezeket az attribútumokat a munkatársaink is képviselik, ezek a legnagyobb erényeink” – fogalmaz az ügyvezető. Bár van karrierépítési lehetőség, ahogy mind a két szakember fogalmazott: még hiányzik az erős középvezetői réteg. Mint mondják, van, aki értene hozzá, de nem szeretné – és van, aki szeretné, de még nem alkalmas rá. „A DM-KER erős, gyors és agilis – akárcsak a Bobcatek, amelyek ezért kapták a hiúzról a nevüket 1962-ben. Ez igaz a fejlődésünk dinamikájára, a különböző piacokon rendkívül rövid idő alatt elért pozíciónkra – de a mindennapjainkra is. Gyorsan kell kiérnünk például a szervizelés helyszínére, hiszen ha aratás közben áll le egy gép, akkor azt azonnal meg kell javítani. Ezek az eszközök nem könnyen szállíthatók, ezért erős alkatrészháttérrel és komoly technikai felszereltséggel szállunk ki – meséli a cégirányító. – Ám egyúttal kellően agilisnak is kell lennünk, hogy a versenytársaink között tartósan a legjobbak között lehessünk.”

Az idén tízéves társaság a munkatársak megbecsülésének jeleként mindenkinek – különböző turnusokban – adriai nyaralást nyújt. Az elmúlt évek erős béremelései után ez is a munkaerő megtartását célzó intézkedés. „Nem tudtunk mindig ilyen bőkezűek lenni: a vállalat első éveiben volt olyan, hogy három-négy hónapig nem fizettünk saját magunknak bért. Mindent vissza kellett forgatnunk” – emlékszik vissza a tulajdonos-ügyvezető.

A mára 6,5 milliárd forintos forgalmú cég céljai között szerepel, hogy a környező országokban is megerősítse az általa forgalmazott eszközök értékesítését, szervizelését, ami további forrásbevonást igényel. „Ehhez persze a társaság átláthatóságának a további garantálása szükséges, olyan üzleti folyamatok bevezetése, amelyek lehetővé teszik a vállalatba történő befektetést. Ezzel válik számunkra elérhetővé az új piacok megnyitása” – fejti ki a szakember. Az elmúlt évek fejlődése után az idén is két számjegyű árbevétel-emelkedésre számítanak; ezt támasztja alá, hogy eddig időarányosan huszonöt százalékkal nagyobb forgalmat realizáltak, mint tavaly. A további bővülés egyik lehetőségét a mezőgazdasági gépek forgalmazási és szervizelési piacában látja az ügyvezető. „A szervizre és az alkatrészellátásra fókuszálunk, hiszen hivatalos márkaképviseletként és márkafüggetlen szervizként is ki tudjuk szolgálni az ügyfeleket. Egy új gép eladásakor három évre garantált, hogy lesz munkánk, márpedig az elmúlt időszakban sokat értékesítettünk.” A fejlődés alapjaként további telephelyekkel bővül a vállalkozás, és a központ is nagyobb lesz. Néhány kilométerre költözik, egy több mint kétezer négyzetméteres csarnokba, ahol az új főépületben lesznek az irodák. Egy új telephely pedig Tiszafüreden, EU-s támogatással valósul meg.

Az átláthatóság érdekében évekkel ezelőtt kialakítottak egy korszerű, vállalatirányítási rendszert is tartalmazó informatikai környezetet, amely minden csapatban (legyen az szerviz- vagy értékesítői csoport, de akár a pénzügy is) lehetővé teszi a magas minőségű munkát. Míg Megyeri Sándor inkább az eladásban jártas, Bátor Ferenc az, aki a kezdetektől viszi a stratégiai és üzletfejlesztési, irányítási területet. A társaság operatív irányításának az ellátása ma már a szintén cégvezető Tóth-Csanádi Zita feladata. Az ő bevonása azért volt szükséges, hogy a tulajdonos-ügyvezetők inkább a vállalkozás további fejlődésére, a jövőre koncentrálhassanak. Emellett pedig szeretnék egyre jobban szétválasztani a tulajdonosi és menedzsmentfeladatokat, hogy a DM-KER-ből mielőbb önműködő középvállalatot építsenek.

dm-ker.PNG