Berendi András eredetileg mérnöknek készült, de üzleti érzéke már fiatalon megmutatkozott, így divatáru-kereskedő édesapjának, Berendi Péternek nem volt nehéz rábeszélnie az egyetemista fiatalt, hogy – még a rendszerváltás előtt – inkább a ruhagyártásban próbáljanak szerencsét.

A Németországban dolgozó édesapa százezer forintnyi tőkéjéből és kinti kapcsolatrendszere segítségével, de a fia vezetésével indult el itthon a kisüzemi nyakkendőgyártás. A fiú egyetemista ismerősei dolgoztak be, és Zsigulival hozták-vitték az alapanyagot, valamint a készterméket. Az első mintát a nagymama által féltve őrzött, a múlt század harmincas éveiből származó darab szétbontásával és leszabásával varrták meg, német alapanyagból. Kis színes, hogy a vállalat neve egy nyakkendő emlékét őrzi. A kicsi manufaktúra termékeit a Módi divatház kezdte forgalmazni, s ott kötelezően nevet és számot adtak a beszállítók darabjainak. A vállalkozás sikerterméke Roland 2812 névvel és számmal „futott” a Módinál.

Pár év elteltével kinőtték a nyakkendőüzletet, pontosabban az ázsiai konkurencia a kilencvenes évek végére lehetetlenné tette azon tervüket, hogy Kelet-Magyarországon talán Európa legnagyobb nyakkendőgyárát építsék meg. Olasz és holland partnereik ugyanis csődöt jelentettek. Jó időzítéssel ekkoriban jelentkezett náluk egy befektetőt kereső öltönygyár, amelyet fel is vásároltak, s az üzletet később további akvizíciók követték. Ahogy Berendi András fogalmaz: „A mondás abban az esetben úgy alakult, hogy nem a nagy eszi meg a kicsit, hanem a gyors a lassút.” Ma a budapesti Fashion Streeten öt márkaboltja van a vállalkozásnak, országosan pedig 28 üzletben árulnak ruhákat.

A cég gyökerei tehát immár több mint harmincévesek. Ennek ellenére a nyakkendőkkel párhuzamosan a saját öltönymárka kialakítását – ahogyan az alapító meséli – nulla tudással és anyagismerettel kezdték el. Az első öltöny 1992-ben készült el. Ekkoriban olyan neves tervezőkkel dolgoztak, mint S. Hegyi Lucia vagy Náray Tamás. Még nem Rolandnak hívták az első szériát, hanem Héder-Paliknak, a két neves sportriporterrel kötött névhasználati
szerződésnek köszönhetően. Az ötlet hatalmas sikert aratott. Az ismert riporterek névhasználati licencének a lejártával került a Roland elnevezés a címkékre.

A kezdeti sikerek nyomán még 1998-ban kezdték el forgalmazni a neves Hugo Boss termékeket, s 1999-ben vásárolták meg a McGill öltönyüzemet, később a Kaposvári Ruhagyárat. Nem sokkal ezután az Aramis, végül a Mexx hálózatot, ez lett a mai vállalat akkori magja. Ezt követően már a nagy nemzetközi márkák sorban álltak az együttműködésért. Volt idő, amikor közel harminc brandet képviseltek, ám ez már mind a belső folyamatok tekintetében, mind a vevők számára nehezen volt követhető, ezért fokozatosan tisztították a portfóliót. A különböző márkák olykor nem kis mértékben eltérő követelményeinek nem lehet egyszerre megfelelni. Épp ezért ma már „csupán” tizenöt brandet forgalmaznak, többek között a Hugo Boss, a Tommy Hilfiger, a Calvin Klein és a Marc O’Polo termékeit.

A már említett ázsiai konkurencia az ezredforduló előtt elsodorta a nagy gyártási reményeket, így ma a kereskedelem a fő profil, az előállítás nem jelentős a vállalatcsoportban. Ugyanakkor az új évezred nagy kihívása, hogy a saját és nemzetközi márkák forgalmazása eltérő stratégiával történjen. „A Roland nem a fiatalokat célozza meg, üzleti és alkalmi viselet. Ezzel a branddel csak anynyi dolgunk van, hogy egy tökéletes terméket viszünk a piacra, jó ár-érték arányban” – mondja Berendi András. Ugyanakkor a külföldi áruknál azt kell követniük, amit a márka előír. Tehát van előnye és hátránya is a márkaképviseletnek. Előnye, hogy nem kell stratégiában, piac- és brandépítésben gondolkodni, azt a partnerek készen hozzák. Hátránya, hogy az egyes marketingeszközök hatékonysága, a hazai vásárlási szokások jelentős eltérést mutatnak még a régiós országokhoz képest is, de a forgalmazónak ebbe nincs beleszólása, követni kell a márkatulajdonos előírásait. Éppen ezért eléggé sok a vita a külföldi partnerekkel, meg kell értetni velük, hogy a vevők egészen másként „működnek” nálunk, mint mondjuk Csehországban. Azok az eszközök, amelyek ott beválnak, nálunk nem, vagy nem annyira sikeresen.

roland-infograf

„Amikor elmondom, hogy nekünk milyen marketingeszközök váltak be, meglepve néznek rám. Számunkra ugyanis a televíziós megjelenés a leghatékonyabb platform, ezt követi a ruhaszponzoráció és a direkt hirdetés” – meséli a vezérigazgató. E stratégiának köszönhetően a Roland itthon ugyanolyan ismert lett, mint a Hugo Boss. „Sok cég nem volt hajlandó a termékszponzorációra, mi az első pillanattól kezdve adtunk ruhát” – teszi hozzá Berendi András. Ebből adódóan kialakultak a kapcsolataik, így ma szinte minden tévében ott vannak az öltözeteik. Még a helyi kábeltelevízióknál is jelen vannak hirdetésekkel azokon a vidékeken, ahol működnek üzleteik. Ez óriási munka és pénz, de megéri – avat be minket a marketingstratégia kulisszatitkaiba a szakember. Ennek a munkának az eredménye, hogy az évek folyamán számos nagy társaság és a magyar olimpiai csapat formaruháját is a Roland Divatház készítette; de dolgoznak az állami szervek formaruháin is.

A friss piaci trendek most azt jelzik, hogy felfutóban van a prémium szegmens, ezzel párhuzamosan a hazai vásárlók körében is kialakult az exkluzív öltözködés iránti igény. A térség tehetős országaihoz képest ugyanakkor még bőven van hova fejlődni, a láthatóan erősödő magyar gazdaság ellenére kevés prémium világmárka van jelen nálunk. Igaz, a trend egyértelműen pozitív. Több korábbi krízispont – profilváltás, a gyártás visszaszorulása, bolthálózat-átalakítás és nyereségességi kihívások – mellett is folyamatos és dinamikus növekedést produkált a vállalkozás. Az idei terv is imponáló: hathetente egy új üzlettel bővítik a hálózatot. Köszönhető ez a stabil gazdálkodásnak, valamint annak, hogy a társaság döntéshozatali képessége rendkívül hatékony és rugalmas.

Arra a kérdésre, hogy kit tekintenek még versenytársnak, a vezérigazgató úgy fogalmaz: mindenkit, beleértve a kínai piacon árult hamis márkák előállítóit is. Ha a nagy cégek vezetői végre komolyan gondolják azt, hogy felöltöztetik a munkatársakat, akkor ez sokat jelentene a prémiumszegmensnek – jegyzi meg. A munkaerőhiány természetesen komolyan érinti a vállalatot, tévés hirdetéseiket is arra „áldozzák be”, hogy eladókat toborozzanak. Pedig ők – a fast fashion üzletekkel ellentétben – nem húszéves lányokat keresnek, hanem tapasztalt, az alkalmi öltözködést jól ismerő szakembereket. Pedig meg tudnák fizetni a jó munkaerőt, hiszen a cég pénzügyi helyzete stabil. Ugyan az elmúlt években nem nőtt az árbevétel, de Berendi András kiemeli, hogy ezt viszont feleanynyi márkával termelték ki, mégpedig a folyamatos racionalizálás következtében. E tudatos hatékonyságjavítás eredménye, hogy az EBITDA és a saját tőkéjük is nőtt, kötelezettségeik csökkentek. A stabil pénzügyi háttérrel, valamint az átláthatósági követelmények teljesítésével a társaság alkalmas lehet a későbbiekben akár a tőzsdei bevezetésre is.

A cég életének egyszerre három generáció aktív részese.

Berendi András és az édesapja mellett András lánya is a vállalatnál dolgozik, sőt Szonja az egyik legfontosabb részleg igazgatója. Szépen formálódik tehát a hagyományos értelemben vett generációváltás. A vezérigazgató tisztában van ennek minden nehézségével. Meg is említi, hogy a „family businessek” nemzedékváltásának csupán a harmada sikeres. A többi cég vagy tönkremegy, vagy eladja a következő generáció. Úgy véli, leginkább nagy szerencse kell hozzá, hogy továbbvigyék az utódok a családi vállalkozást.

Mint a vezető mondja, erősen imádkoznak azért, hogy a fiatalok rájöjjenek, a világot itthon is meg lehet váltani, és persze reménykednek abban, hogy végül ők is a családi céget választják. „Ezt erőltetni nem lehet, mert attól mindenki szenved. A lányom is úgy kezdte, hogy eladó volt, aztán stylist, folyamatosan képezte magát iskolán kívül is, minden divattal kapcsolatos információt felszedett. Nem terveztünk neki ilyen gyors karriert, de váratlanul elment a korábbi márkaigazgató, és akkor megkapta a lehetőséget” – meséli Berendi András. Fia még egyetemista, őt a sportmenedzsment érdekli. A család nemcsak szenvedélyes jégkorongrajongó, hanem résztulajdonosa is a magyar bajnok MAC Budapest hokicsapatnak.

Roland Divatház.PNG