A magyar származású Thomas Peterffy által alapított Interactive Brokers budapesti székhelyű leányvállalata, az Interactive Brokers Central Europe Zrt. 2021. május 25-én nyújtotta be a tőzsdetagság, illetve a kereskedési jog iránti kérelmét, amelyet május 27-én pozitívan bírált el a Budapesti Értéktőzsde. Az Interactive Brokers a világ több mint 30 országa mintegy 135 tőzsdéjének termékeihez biztosít hozzáférést ügyfelei számára, akik egyetlen integrált befektetési számlán (Integrated Investment Account) keresztül intézhetik befektetéseiket.

A globális brókerház tőzsdetaggá válása által a BÉT – amely részvényszekciója értékpapírjainak közel 60 százalékát tulajdonolják nemzet­közi befektetők – befektetői bázisa is számottevően szélesedik, így az Értéktőzsde tervezett tőzsdei bevezetése szempontjából is jelentős mérföldkőnek tekinthető.

Az Interactive Brokers a sajtótájékoztató keretében egyúttal régiós terjeszkedésének újabb mérföldkövét is bejelentette, miszerint a társaság budapesti irodáját kívánja megtenni a közép-európai működése központjává. Ezen lépés a hazai tőkepiaci ökoszisztéma elmúlt években tapasztalható fejlődését is validálja, amely a közelmúltban többek között az azonnali piac fellendülésében és a BUX index újabb történelmi rekordértékében, a kötvénypiac növekedésében, valamint az árupiac újjáéledésében nyilvánult meg.

Több joghatóságot is gondosan megvizsgáltunk, és magyarországi jelenlétünk, valamint a cég magyarországi gyökerei miatt is logikus lépés volt számunkra, hogy itt hozzuk létre a közép-kelet-európai és délkelet-európiai piacokat kiszolgáló központunkat. Terveink szerint első lépésben mintegy 100 főt kívánunk alkalmazni a magyarországi és a régiós ügyfeleink támogatására és kiszolgálására, így Budapestet tesszük közép-európai működésünk centrumává, ahonnan lépést tudunk tartani a Nyugat-, illetve Kelet-Európában és a világ többi részén egyformán tapasztalható, gyors ütemű ügyfélszám-növekedésünkkel.”

– nyilatkozta Thomas Peterffy.

Örülünk, hogy az év elejétől mostanáig 20 ezer új ügyfél nyitott számlát nálunk, és sikeresen befejeztük a 40 ezer meglévő közép-kelet-európai ügyfelünk összesen 5 milliárd dollár értékű befektetéseinek áthelyezését az Interactive Brokers Central Europe-hoz. Természetesen várjuk új ügyfelek csatlakozását is, akár közvetlenül nálunk akár más brókercégek ügynökein vagy külső tanácsadókon keresztül jelentkeznek."

– tette hozzá Hanti Miklós, az Interactive Brokers Central Europe Zrt. vezérigazgatója.

A Budapesti Értéktőzsde büszkén és örömmel köszönti tagjai között az Interactive Brokers Central Europe-ot. Az Interactive Brokers a pénzügyi technológia fejlesztésének az élvonalát képviseli, és tagi jelenléte magasabbra emeli a teljes magyar értékpapír-kereskedelmi ökoszisztéma profilját és színvonalát.”

– hangsúlyozta Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója.

Az Interactive Brokers Groupról

Az Interactive Brokers Group leányvállalatai automatizált értékpapír-, tőzsdeiáru- és devizakereskedési, valamint letéti szolgáltatásokkal állnak ügyfeleik rendelkezésére több mint 135 piacon, a világ számos országában, számos devizanemben, a nap 24 órájában, egyetlen integrált IBKR befektetési számlán keresztül. A szolgáltatásokat egyéni befektetők, fedezeti alapok, saját számlás kereskedést végző csoportok, pénzügyi tanácsadók és közvetítő brókercégek egyaránt igénybe vehetik. A vállalat négy évtizedes technológiai és automatizálási szakértelme révén egyedülállóan szofisztikált platformot tud biztosítani ügyfelei számára befektetési portfólióik kezeléséhez. Az Interactive Brokers Group arra törekszik, hogy ügyfeleinek előnyös kötési árakat és kereskedést, hatékony kockázat- és portfóliókezelési eszközöket, kutatási megoldásokat és befektetési termékeket biztosítson – mindezt a lehető legalacsonyabb költségvonzattal vagy költségmentesen, hogy ügyfelei minél nagyobb megtérülést érjenek el befektetéseikkel. A 2020. február 24-én megjelent Best Online Broker Review értékelésében a Barron 5 csillagból 5-re értékelte, és az online brókerek ranglistájának első helyére sorolta az Interactive Brokerst.

A tőzsdetagságról

A Tőzsdén kereskedésre közvetlenül kizárólag azok jogosultak, akiknek a Tőzsde ilyen jogosítványt, kereskedési jogot ad. A befektetők ezen tőzsdei kereskedő cégeken keresztül tudják lebonyolítani a tőzsdei üzletkötéseiket. A tőzsdetaggá válás és a kereskedési jog megszerzése egyidejűleg történik, a tőzsdetagság megszerzésének feltétele, hogy a tagjelölt egyidejűleg legalább egy bizonyos termékcsoportban kereskedési jogot is szerezzen. A későbbiekben természetesen lehetősége van a tagnak a kereskedési joga további termékkörökre való kiterjesztésére.