Ünnepélyes csengetési ceremónia keretében kezdte meg első kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában a 4iG Nyrt. Az ünnepségen a vállalat elnök-vezérigazgatója, Jászai Gellért mellett Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója is részt vett.

A 4iG Nyrt. az április 25-i közgyűlésén határozott a vállalat törzsrészvényeinek felaprózásáról [split]. A társaság közel 19 millió részvényének felosztását követően a korábban 100 forint névértékű értékpapírok 20 forint névértékű törzsrészvényekké alakultak. A split révén a társaság részvényállománya ötszörösére nőtt változatlan össznévérték mellett; a mintegy 94 millió részvénnyel rendelkező 4iG 2019. június 17-én kezdte meg új felosztásban a kereskedést.

A kibocsátót a Budapesti Értéktőzsde a Prémium kategóriába sorolta, ahol ezzel jelenleg már 20 vállalat részvényei forognak a BÉT legnagyobb és a befektetők körében legnépszerűbb kibocsátóit csoportosító kategóriában.

Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója az ünnepélyes alkalomból elmondott beszédében köszönetet mondott munkatársainak, a vállalat befektetőinek és üzleti partnereinek. Hangsúlyozta, hogy az informatika területén az egyik legnagyobb potenciállal rendelkező hazai vállalatot építik.

A prémium kategória azért is fontos a 4iG számára, mert további lendületet ad üzleti céljaink eléréséhez, ahhoz, hogy rövid időn belül a hazai IT-szektor piacvezető cégcsoportjává váljunk

- tette hozzá az elnök-vezérigazgató. Jászai Gellért elmondta, munkatársaival együtt továbbra is azért dolgozik, hogy Magyarország mellett a régióban is szakmai hírnevet szerezzenek a vállalatnak, illetve, hogy tovább erősítsék a részvényesek, illetve intézményi befektetőik bizalmát.

A hazai parketten a részvényeket három kategóriába sorolják, amelyek közül a Prémium a legmagasabb. A Prémium kategóriába történő átsorolást a kibocsátó kezdeményezheti. A kategóriaváltás legfontosabb alábbi feltételeinek megfelelt a 4iG Nyrt:

  • az adott értékpapír-sorozat árfolyamértéke elérje vagy meghaladja az 5 milliárd forintot, valamint legalább 2 milliárd forint Árfolyamértékű papír van közkézen;
  • az adott részvénysorozat tőzsdei bevezetésétől számítva 3 év eltelt;
  • a kibocsátó nem áll csődeljárás alatt, és a BÉT felé lejárt tartozása nincs;
  • kizárólag törzsrészvényeket lehet bevezetni a kategóriába.

 

A 4iG-ről

A 4iG Nyrt. jogelődjét magyar fejlesztők alapították 1995-ben egyedi szoftveralkalmazások fejlesztésére. Az elmúlt közel 30 év során, a magyar tulajdonú társaság meghatározó szereplővé vált a hazai informatikai szektorban. A vállalatot 2004-ben vezették be a Budapesti Értéktőzsdére. Az azóta végrehajtott akvizíciók jelentősen bővítették a cég tevékenységi körét, termékeinek és szolgáltatásainak kínálatát. 2018-ban a társaság integrálta leányvállalatait a hatékonyabb működés, illetve a további dinamikus növekedés érdekében.

A hazai IT-nagyvállalat innovatív megoldásaival a testre szabott és egyedi igényektől a komplex megrendelői elvárásokig képes megfelelni a piaci követelményeknek. A 4iG a termelőipar, a gyógyszergyártás és a szolgáltató ipar, valamint a légiközlekedés területén kiemelkedő referenciákkal rendelkezik. A menedzsment célja, hogy az informatika vállalat ezekben az iparágakban a közép-kelet-európai régió országaiban is megjelenjen fejlesztései, illetve szolgáltatásai révén, továbbá a 4iG még az idei évben a legnagyobb magyar informatikai vállalattá bővüljön.

A Budapesti Értéktőzsde 2019. március 18-án határozott a BUX és BUMIX kosarak új összetételéről, amelynek eredményeként a 4iG papírjai is bekerültek a BUX indexkosarába.