Az AutoWallis Nyrt. menedzsmentje által tervezettnél hamarabb teljesítette a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) által meghatározott feltételeket a vállalat, így annak részvényei mától a tőzsde Prémium kategóriájában forognak.

Müllner Zsolt, a vállalat elnöke a Prémium kategóriába kerülés alkalmából a BÉT-en rendezett ünnepélyes kereskedésindító csengetési ceremónián elmondta: komoly eredménynek tartja, hogy az AutoWallis új részvényeinek februári bevezetését követően a társaság nem csak méretét tekintve tartozik a tőzsde vezető vállalatai közé, hanem most már a kategóriát és indexeket tekintve is, hiszen részvényeik mindössze két hónapon belül bekerültek a BUX és BUMIX indexekbe, és a mai naptól a Prémium kategóriába is. Hozzátette, hogy ezzel tőkepiaci terveik megvalósításának induló szakasza zárult le, hiszen a vállalat májusban hirdette meg stratégiáját, melyben azzal számol, hogy 2029-re a közép-kelet-európai régió meghatározó mobilitási szolgáltatójává válik.

Az elnök 2024-ig organikus növekedéssel a pénzügyi tételektől tisztított, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) négyszereződésével, az árbevétel duplázódásával számol. A vállalat ugyanakkor akvizíciókat is tervez, melyek tovább javíthatják az eredményt, melyből osztalékfizetést is tervez a cég. Az AutoWallis növekedési terveinek megvalósítása során aktívan kívánja használni a nyilvános tőkepiac adta lehetőségeket, melyeknél alapfeltételként tekintenek az eddig elért eredményekre.

Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója az AutoWallis részvényeinek Prémium kategóriába történő felsorolása kapcsán elmondta, hogy a Budapesti Értéktőzsde számára is fontos mérföldkő az AutoWallis kategóriaváltása. Egyre több tőkeerős magyar nagyvállalat választja ugyanis a BÉT-et növekedési platformként, amely így egyre nagyobb mértékben hozzá tud járulni a hazai cégek regionális terjeszkedéséhez, versenyképességének növekedéséhez.

Az AutoWallis robosztus növekedést tervez a BÉT-en: 2024-re a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerint akvizíciók nélkül a tavalyi 65,5 milliárd forintos árbevételének több mint duplázásával számol, így az 142 milliárd forint lehet, míg akvizíciókkal közel háromszorozással, 187 milliárd forinttal kalkulál. Mindez a pénzügyi tételektől tisztított, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredményt ennél is nagyobb ütemben növelheti: organikus növekedéssel az EBITDA közel a négyszeresére, 7,9 milliárd forintra, míg akvizíciókkal négy és félszeresére, 9,5 milliárd forintra ugorhat. A társaság stabil eredménytermelő képessége megfelelő alapot jelent az osztalékfizetéshez, amit a vállalat akvizíciós és növekedési terveihez fognak igazítani. A vállalat a működésből származó eredmény egy részének visszaforgatása mellett kötvénykibocsátásra, valamint tőkebevonásra is épít, melyben az intézményi befektetőkre is számít.

 

Az AutoWallis Nyrt.

A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában, valamint a BUX és BUMIX indexekben jegyzett AutoWallis Nyrt. célja, hogy 2029-re a közép-kelet-európai régió meghatározó mobilitási szolgáltatója legyen. A vállalat 2018-as, nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) alapján számított konszolidált 65,5 milliárdos árbevételének duplázását tervezi 2024-re, melyet elősorban organikus úton akar elérni. A vállalat célja emellett, hogy az autóipari befektetésekre fókuszáló befektetési portfóliójának folyamatos, akvizíciós úton történő szélesítésével klasszikus, konzervatív üzletpolitikát képviselő vagyonkezelőként működjön.

Az AutoWallis csoport a közép-kelet-európai régió 14 országában (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Csehország, Bulgária, Horvátország, Koszovó, Lengyelország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Macedónia, Magyarország, Montenegró) gépjármű- és alkatrész kis- és nagykereskedelemmel, szerviz szolgáltatásokkal, rövid- és hosszú távú gépjármű-kölcsönzéssel van jelen. A csoport tagjai közé tartozik a Wallis Automotive Europe, a Wallis Motor Pest, a Wallis Motor Duna, valamint a Wallis Autókölcsönző. A csoport által képviselt márkák közé tartoznak a BMW személyautók és motorkerékpárok, a MINI, az Isuzu, a Jaguar, a Land Rover, a Maserati, a Ssangyong, a Saab alkatrészek utánpótlása és a Sixt rent-a-car, melyek közül a BMW a prémium autópiacon, míg a Sixt az autókölcsönző piacon foglal el domináns pozíciót.

www.autowallis.hu