A ma már kilenc külföldi leányvállalattal rendelkező Masterplast részvényeinek technikai bevezetése a tőzsdére 2011. november 29-én történt meg, nem sokkal később, 2012 első félévben pedig már két lépésben is sikeres tőkeemelést hajtott végre a cég. A tőzsdei tranzakciónak köszönhetően a vállalat akkor a befolyt összegből három új gyártóbázist indított el. A mai nappal a tőzsdei jelenlétének egy újabb szintjére lépett a cég, hiszen a standardból egy szűkebb elit, az eddig 15 tagot számláló prémium kategóriába lépett a Masterplast.

Stratégiánk fontos eleme, hogy a Tőzsde a gazdaság katalizátoraként minél több hazai vállalatnak nyújtson hozzáférést a tőkepiacokhoz, melynek segítségével fenntartható növekedési pályára állnak. A Masterplast nagyon szép példája annak, hogyan lehet a tőkepiaci finanszírozásban és a tőzsdei megjelenésben rejlő lehetőségeket növekedésre használni. A vállalat BÉT Prémium kategóriába lépésével egy olyan kibocsátói körbe kerül a cég, amelyek méretüket tekintve a legjelentősebbek és a legnépszerűbbek a befektetők körében” – mondta Végh Richárd, a BÉT elnök-vezérigazgatója.

Masterplast-Premium-csengetes

Ács Balázs (Igazgatótanács alelnöke, Masterplast Nyrt.), Tibor Dávid (Igazgatótanács elnöke, Masterplast Nyrt.), Végh Richárd (elnök-vezérigazgató, Budapesti Értéktőzsde Zrt.)

A Budapesti Értéktőzsde 2013. július 1-jétől vezette be az új kategóriarendszert a börzén jegyzett vállalatok részvényeinek besorolására.

Legfontosabb szabályok a Prémium kategória esetében

  • A kategóriába csak törzsrészvényeket lehet bevezetni, illetve átsorolni.
  • Már a bevezetéskor kötelező elkészíteni és közzétenni a Felelős Társaságirányítási Jelentést.
  • A kategória további bevezetési feltételei közé tartoznak többek között az árfolyamértékre, a közkézhányadra és a legalább 3 éves működésre vonatkozó előírások.
  • A kibocsátóknak a forgalomban tartás során többletkövetelményeket is teljesíteniük kell:
    • A Prémium kategóriába átkerüléshez és a bent maradáshoz a kereskedéshez kapcsolódó mutatószámoknak is meg kell felelni (forgalom gyakorisága mutató, átlagos kapitalizáció).
    • Az MNB által elfogadott, választott nyelv (amely a BÉT-en jegyzett cégek esetében többnyire a magyar nyelv) mellett a közzétételeiket kötelező angol nyelven is megjelentetni.
  • Társasági eseménynaptárt kell készíteni, amelyet a kibocsátók kötelesek közzétenni minden üzleti év elején (január 1-jén, vagy eltolt üzleti év esetén az üzleti év első napján) az aktuális évre vonatkozóan.

Számunkra a tőzsdei jelenlétnek eddig csak a pozitívumait tapasztaltuk meg, hiszen például ennek köszönhetően indítottunk el néhány évvel ezelőtt új gyártóbázisokat. A prémium kategóriába lépéssel azt várjuk, hogy a lassan növekvő, de egyre dinamikusabb forgalmi mutatók javulni fognak. Személyes stratégiánk az, hogy elérjünk egy növekvő közkézhányadot. Ugyanakkor nincs rajtunk eladási nyomás és csak akkor szeretnénk értékesíteni, amikor már valóban egy olyan árfolyamot, illetve olyan keresletet látunk, amit ki kell elégíteni. Reményeink szerint 2018 lehet majd az az év, amikor egy folyamatosan emelkedő, épülő tőzsdei forgalom és a vállalat javuló eredményei mellett a papír egy olyan értékeltségi szintet ér el, amivel már akvizíciós célpontokat, vagy pedig újabb tranzakciót lehet végig gondolni” - mondta Tibor Dávid.

A Masterplast Nyrt.

Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió egyik vezető építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 9 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vállalat 2016-os árbevétele 80 millió euró volt.

A Masterplast nemrég a "Kibocsátók a parketten" című sorozatunkban is bemutatkozott; a videó itt tekinthető meg.