Sajtóközlemények
Sajtó feliratkozás-
33 ezer pont felett is járt a BUX januárban
2017. febr. 01.Nyugodtan indult az év a Budapesti Értéktőzsdén, miután a januári forgalom (177 milliárd forint) a decemberihez hasonlóan alakult. A BUX index az év első hónapjában végig a tavaly év végi záróérték (32 ezer pont) felett mozgott, sőt, újabb csúcsát is beállította 33 031 ponttal. A részvénypiaci rangsor első helyét szoros versenyt követően a Wood foglalta el, míg a második és harmadik helyen a Concorde és az Equilor végzett.
-
Varsóban népszerűsíti a magyar vállalatokat a BÉT
2017. jan. 26.A Budapesti Értéktőzsde 2017. január 26-án Varsóban népszerűsíti a hazai tőzsdei befektetési lehetőségeket. A Magyar Napon [Hungarian Day] a nemzetközi, elsősorban lengyel, intézményi befektetők megismerhetik a BÉT-en elérhető vállalatokat és személyes találkozók keretében öt magyar tőzsdei cég vezetőjével is megbeszéléseket folytatnak majd.
-
Együttműködési megállapodást kötött a BÉT és a Bank of China
2017. jan. 24.Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Bank of China (BoC), ami lehetővé teszi a tőkepiaci együttműködés további erősödését annak érdekében, hogy a kínai befektetők is megismerjék a magyar vállalatokban rejlő lehetőségeket valamint, hogy a kínai kibocsátó vállalatok a BÉT-et használják forrásbevonás céljául. Emellett a két szervezet együttműködik a jüan alapú termékek és a kínai befektetéseket lehetővé tevő RQFII program elterjesztésében is. A BÉT és a Bank of China megállapodása illeszkedik a kínai „One Belt, One Road“ [„Egy övezet, Egy út“] kezdeményezésbe, amelynek Magyarország is aktív részese.
-
Új felügyelőbizottsági tagot választott a BÉT
2017. jan. 23.A Budapesti Értéktőzsde 2017. január 23-án rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen a tulajdonosok néhány ponton módosították a társaság Alapszabályát, továbbá 2017 májusáig új felügyelőbizottsági tagnak választották Kardkovács Kolost, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagját.
-
Kötéstörlés lehetősége certifikátokra és warrantokra
2017. jan. 18.A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 2017. február 6-tól a certifikátok és a warrantok esetében bevezeti a már létrejött kötések törlésének lehetőségét. A BÉT a nemzetközi piaci gyakorlattal összhangban, a kötésben résztvevő felek védelme érdekében ad lehetőséget a törlésre, amennyiben bebizonyosodik, hogy a kötés árfolyama jelentősen eltér a piaci ártól.
-
Három kibocsátó elkülönítéséről döntött a BÉT a befektetők védelme érdekében
2017. jan. 06.Először alkalmazza a Budapesti Értéktőzsde egyes, tőzsdére bevezetett cégek esetében az elkülönítés szankciót, miután azok olyan mértékű kötelezettségszegést követtek el, hogy a befektetők érdekeinek védelme és a szabályzatsértés súlya miatt szükségessé vált kiemelésük az eredeti részvénykategóriájukból. Az intézkedés három tőzsdei kibocsátót érint, melyeket a BÉT minimum 6 hónapra különít el annak érdekében, hogy rákényszerítse őket a szabályok betartására, és a befektetőknek lehetőségük legyen arra, hogy még nagyobb körültekintéssel járjanak el az érintett cégekkel kapcsolatos befektetési döntéseik meghozatala során.
-
Rekordokkal zárta az évet a Budapesti Értéktőzsde
2017. jan. 02.Az év utolsó hónapjában ismét csúcsot döntött a BUX index: 32 025,6 ponttal új rekordot ért el. A tőzsdei forgalom csökkent valamelyest a novemberihez képest, ugyanakkor az egy évvel korábbi (2015) decemberi érték felett alakult. Minden vezető részvény árfolyama emelkedett: a MOL 11,8, az OTP 5,6, a Richter 5,3 százalékkal erősödött, míg az MTELEKOM 1,2 százalékkal került feljebb. A tőzsdetagok közül ismét a WOOD végzett az első helyen, megelőzve a második helyezett Erste-t és a harmadik Concorde-ot.
-
Feltuningolt BUX határidős piac
2016. dec. 08.Újabb fejlesztés fokozhatja a Budapesti Értéktőzsde iránti érdeklődést, miután december 5-én a BÉT az Erste Befektetési Zrt.-vel és az OTP Bank Nyrt.-vel közösen elindította az árjegyzést a BUX index határidős kereskedésében. Az újításnak köszönhetően a Tőzsde nemcsak az új, hanem a kilencvenes/kétezres évek rutinos befektetőit is visszacsábíthatja a parkettre.
-
Szilárd alap, stabil háttér, megalapozott döntés - a BÉT és a Pénziránytű Alapítvány együtt a középiskolásokért
2016. dec. 01.A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) stratégiájának kiemelt célja, hogy a gazdaság katalizátoraként működő tőzsdével kapcsolatos ismereteket minél szélesebb körben terjessze, és aktívan részt vegyen a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztésében. Ennek szellemében a BÉT együttműködési megállapodást kötött a Pénziránytű Alapítvánnyal, hogy közös programjaikkal bővítsék a 14-18 éves korosztály alapvető pénzügyi, tőzsdei ismereteit, és fejlesszék befektetői tudatosságukat. A két szervezet közötti együttműködés egyik első lépéseként jövőre egy nagyszabású online tőzsdejáték is indul fiatalok számára.
-
Rekord és két részvénybevezetés novemberben a BÉT-en
2016. dec. 01.Elbúcsúztatta 2007-ben beállított korábbi csúcsát a BUX, miután 30 540 ponttal új rekordot ért el az index novemberben. Nem ez volt az egyetlen izgalmas esemény a tőzsdén az év utolsó előtti hónapjában, hiszen elindult a kereskedés az Alteo új részvényeivel, a Duna House pedig új kibocsátóként debütált a parketten. A tőzsdei forgalom az októberi felett alakult, miközben a vezető részvények teljesítménye vegyes képet mutatott: a Magyar Telekom 5,8, az OTP 0,7, a MOL 2,0 százalékkal erősödött, miközben a Richter részvényei 2,5 százalékot veszítettek értékükből. A tőzsdetagok részvénypiaci rangsorában ezúttal a WOOD állt az élre, második helyen a Concorde, harmadik helyen pedig az Equilor végzett.