Sajtóközlemények
Sajtó feliratkozás-
Prémium kategóriába kerültek az AutoWallis részvényei
2019. jún. 25.Kevesebb mint öt hónappal új részvényeinek tőzsdei bevezetése után már a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában forognak az AutoWallis papírjai. A tőzsde autós vállalata tavasz óta szerepel a BUX és BUMIX indexekben, valamint az FTSE egyes indexeiben is. A kategóriaváltással tovább halad az AutoWallis májusban meghirdetett stratégiájának megvalósítása, melynek köszönhetően a vállalat organikus és akvizíciós úton robosztus növekedést érhet el a következő tíz évben azzal a céllal, hogy a közép-kelet-európai régió meghatározó mobilitási szolgáltatója legyen.
-
Mától a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában kereskednek a 4iG részvényeivel
2019. jún. 19.Prémium kategóriába kerültek a mai nappal a 4iG Nyrt. törzsrészvényei a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). A legmagasabb osztályba csak a legszigorúbb kritériumoknak és szabályoknak megfelelő tőzsdei cégek részvényei kerülhetnek. Az átsorolást a vállalat kezdeményezte, a szintlépés feltételeit a vizsgálati időszakban teljesítette a társaság. Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója és Végh Richárd a BÉT vezérigazgatója ünnepélyes ceremónia keretében indították meg a június 19-i tőzsdei kereskedést.
-
Kínai piaci szereplőknek mutatkozott be a Budapesti Értéktőzsde Sanghajban
2019. jún. 18.Múlt héten rendezték meg a kínai-magyar tőkepiaci együttműködés jegyében az első Hungary Investor Day-t Sanghajban. Az elsősorban kínai befektetési alapkezelőket és szolgáltatókat megszólító konferencián előadást tartott Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója is. A találkozó célja a kínai-magyar gazdasági együttműködés szorosabbra fűzése, amelynek kiemelt területét adják a tőkepiacok.
-
Már forognak az MKB Bank részvényei a Budapesti Értéktőzsdén
2019. jún. 17.A mai napon megindult a kereskedés az MKB Bank újonnan bevezetett, standard kategóriás részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén. A pénzintézet 100 milliárd forint össznévértékű törzsrészvényeinek bevezetését követően kezdi meg a kereskedést a BÉT Részvények Standard kategóriájában.
-
Támogatást nyert a kkv-k tőzsdei bevezetését finanszírozó pályázaton a Gloster
2019. jún. 12.A Budapesti Értéktőzsde és a Pénzügyminisztérium közös, BÉT Mentoring program a Közép-magyarországi régióban című projekt keretében nyert támogatást a Gloster Infokommunikációs Kft. A vállalat a BÉT Mentor Programja keretében, pozitív elbírálást követően támogatáshoz jut a tőzsdei felkészüléshez kapcsolódó költségek finanszírozásában.
-
Nagy forgalom mellett korrekció a Budapesti Értéktőzsdén
2019. jún. 03.Az elmúlt hónap korrekciót hozott a Budapesti Értéktőzsdén, de az előző időszak intenzív emelkedése után ez nem meglepő, pláne, hogy Amerikában, és a főbb európai piacokon jelentősen csökkentek az árak az év első négy hónapjában zajló páratlan fellendülés után. A BUX 42 520 pontról 40 904 pontig csökkent, a részvényforgalom 260,3 milliárd forint volt, ez napi 11,8 milliárd forint, ami jelentős emelkedés az előző hónaphoz képest, egyúttal idén a második legerősebb havi forgalmi adat. A forgalom felét az OTP adta, a papír ára 5,1 százalékkal esett vissza. A brókercégek forgalmi rangsorában a Wood nyert, tőle alig elmaradva a Concorde lett második, az Erste a harmadik.
-
Megválasztották Patai Mihályt a Budapesti Értéktőzsde elnökének
2019. máj. 21.A Budapesti Értéktőzsde a mai napon megtartotta éves rendes közgyűlését, amelynek keretében megválasztották Patai Mihályt, a Magyar Nemzeti Bank alelnökét a BÉT új elnökének. Az Értéktőzsde vezérigazgatói posztját a továbbiakban is Végh Richárd tölti be, aki a jövőben is tagja marad az igazgatóságnak. A Budapesti Értéktőzsde 2018-ban 297 millió forintos adózott eredményt ért el, melyet teljes egészében piacfejlesztési tevékenységébe forgatja vissza.
-
Hét új magyar vállalat csatlakozott az ELITE programhoz
2019. máj. 09.Újabb hét hazai cég kezdte meg a Londoni Tőzsdecsoport és a Budapesti Értéktőzsde együttműködésében megvalósuló, a középvállalkozások szintlépését elősegítő, nemzetközi vállalkozásfejlesztési képzést, az ELITE Programot. Az újonnan csatlakozó cégekkel együtt a régióban kiemelkedő módon 24 magyar vállalat vesz részt a globálisan több mint 1100 résztvevő céget jegyző program képzéssorozatában.
-
Patai Mihályt választhatják meg a Budapesti Értéktőzsde új elnökének
2019. máj. 03.A Magyar Nemzeti Bank javaslatára a BÉT májusi közgyűlésén Patai Mihályt, az MNB alelnökét választhatják meg a Budapesti Értéktőzsde új elnökének. A tőzsde vezérigazgatói posztját továbbra is Végh Richárd tölti be. Az MNB elkötelezett a magyar gazdaságnak a tőkepiacon, tőzsdén keresztül történő fejlesztése iránt, az év közepétől elindítja a Növekedési Kötvényprogramot, és a hazai vállalatok versenyképességét is növelné tőkepiaci eszközökkel.
-
Továbbra is jó formában a Budapesti Értéktőzsde indexe
2019. máj. 02.Április során a BUX megdöntötte korábbi csúcsát, majd volt, hogy napokon át újabb csúcsok következtek. Az index 41 684 pontról 42 520 pontig emelkedett, de 43 500 pont fölött is járt, elérve mindenkori legmagasabb értékét. Az emelkedést segítette a világon uralkodó jó tőzsdei hangulat: a főbb indexek Amerikában is elérték tavaly ősszel felállított örökös csúcsaikat, de Európában is erős hónapot zártak a börzék. Az OTP többször megdöntötte mindenkori legmagasabb értékét. A részvénypiaci forgalom összesen 159,3 milliárd forintot ért el, ami napi 7,96 milliárd forintos érték. A brókercégek közül ismét a Wood bonyolította a legnagyobb forgalmat, őt követte a Concorde és az Erste.