Sajtóközlemények
Sajtó feliratkozás-
Bemutatta első Fenntarthatósági Jelentését a Budapesti Értéktőzsde
2023. máj. 17.Fenntarthatósági törekvéseinek legújabb mérföldköveként bemutatta első, a 2022-es évre vonatkozó Fenntarthatósági Jelentését a Budapesti Értéktőzsde. Az egyben a BÉT ESG stratégiáját is magában foglaló publikációt a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Fenntarthatósági Szakosztályának "Fenntarthatóság a tőzsdén" című szakmai konferenciáján prezentálta a BÉT. Az online eseményen egyúttal a szakosztály három évente esedékes tisztújítására is sor került, amelynek nyomán az elnöki pozíciót a továbbiakban is Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója töltheti be.
-
Tovább építi keleti kapcsolatait a Budapesti Értéktőzsde
2023. máj. 11.A Budapesti Értéktőzsde egyetértési megállapodást írt alá a Mongol Értéktőzsdével (MSE), amely a két tőkepiac közötti kapcsolatépítést és tudásmegosztást helyezi a fókuszba. A megállapodás egyúttal a BÉT nemzetközi, azon belül is ázsiai kapcsolatépítésének újabb fontos állomása. Az MoU (Memorandum of Understanding) egyezményt online aláírási ceremónia keretein belül érvényesítették a felek.
-
Immár 20. alkalommal adta át a Budapesti Értéktőzsde a Kochmeister-díjat
2023. máj. 09.Gratulálunk Szabó Istvánnak és Till Gábornak, akik megosztva kapták a BÉT Kochmeister díját! Idén immár 20. alkalommal került átadásra a Budapesti Értéktőzsde által alapított Kochmeister-díj. A győztesek ezúttal a 36. OTDK (Országos Tudományos Diákköri Konferencia) verseny Közgazdasági szekciójában pályázó diákjaiból kerültek ki, majd egy ünnepélyes csengetés keretében került sor a díjátadásra a Tőzsde székházában.
-
Több mint 5 százalékos növekedéssel zárta a BUX index az áprilist
2023. máj. 02.Jelentős növekedést hozott a második negyedév első hónapja a Budapesti Értéktőzsdén. A Tőzsde elsődleges részvénymutatója, a BUX index 44 822 ponton zárta az áprilist, amely 5,9 százalékos emelkedést jelent márciushoz képest. Az azonnali piac ezzel együtt visszafogott hónapot zárt, 112,7 milliárd forintos forgalommal, amely napi átlag tekintetében 6,3 milliárd forintot jelent. A legnépszerűbb részvények sorrendjében ezúttal is az OTP Bank, a Richter Gedeon és a MOL zárt az élen, 51, 30,5 és 26 milliárd értékű forgalommal, míg a brókercégek között ebben a hónapban is a WOOD & Company foglalta el az első helyet, a Concorde-ot és az ERSTE-t megelőzve.
-
Közgyűlést tartott a Budapesti Értéktőzsde
2023. ápr. 26.Megtartotta éves rendes közgyűlését a Budapesti Értéktőzsde, ahol a részvényesek valamennyi napirendi pont esetében jóváhagyólag döntöttek. Ennek alapján a BÉT kimagaslóan eredményes évet zárt 2022-ben: míg az összbevétel 4,3 milliárd, az EBITDA 1,6 milliárd forintot tett ki, amelyek 28-, illetve 41 százalékos növekedést jelentenek az előző évhez képest, a Tőzsde 928 millió forintnyi szabad cash flow-t termelt az év során. A BÉT emellett, a közgyűlés döntése alapján, az eredménytartalékból mintegy 552 millió forintot fizet a részvényesek számára, ami részvényenként 102 forintot jelent. A részvényesek a BÉT stratégiájának központi eleméről, a nyilvános piacra lépésről is megerősítőleg határoztak, amelynek megvalósítása ennek mentén folytatódhat. Tisztújítás keretében a részvényesek szavazatai alapján a BÉT Igazgatóságának elnöki posztját továbbra is dr. Patai Mihály tölti be.
-
Egyetértési megállapodást írt alá a Budapesti Értéktőzsde és a China Construction Bank
2023. ápr. 21.Egyetértési megállapodást írt alá a Budapesti Értéktőzsde és a China Construction Bank, amelynek elsődleges célja a magyar és a kelet-európai, valamint a kínai tőkepiacok közötti kapcsolatépítés, illetve tudásmegosztás. A megállapodás egyben az elmúlt években megkezdődött magyar-kínai tőkepiaci együttműködés következő mérföldkövének is tekinthető. Az aláírási ceremónián, amelyre a Tőzsde székházában került sor, a China Construction Bank nyolc fős delegációja, valamint a Budapesti Értéktőzsde vezetői voltak jelen.
-
27 hazai középvállalattal vette kezdetét a Budapesti Értéktőzsde ESG pilot tanácsadási programja
2023. ápr. 17.Elindult a Budapesti Értéktőzsde tavaly meghirdetett, a BÉT és az EY által közösen kidolgozott minősítési módszertanra alapuló ESG pilot tanácsadási programja, amelynek célja a hazai középvállalati szektor támogatása a fenntarthatósághoz vezető úton. A kiírás keretében eddig 27 középvállalat pályázott sikeresen: a vállalatok, amellett, hogy a BÉT által akkreditált tanácsadói körből választott ESG-tanácsadóval kezdhetik meg a közös munkát, a pilot tanácsadási program költségeinek fedezése érdekében európai uniós GINOP támogatáshoz is jutottak, összesen közel 334 millió forint értékben.
-
Rekordszámú játékos a Részvényfutamon, közel 2500 diák tőzsdézett
2023. ápr. 04.Rekordszámú, közel 2 500 diák és tanáraik részvételével zajlott a Budapesti Értéktőzsde és a Pénziránytű Alapítvány közös online tőzsdejátéka, a BÉT Részvényfutam. A négy héten át tartó verseny folyamán a versenyzők közel 31 000 megbízást teljesítettek, a legkedveltebb részvényeknek az OTP, a MOL és a ZWACK bizonyultak. A tanulók versenyét a Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium versenyzője nyerte 15,13 százalékos hozamával, míg a tanárok között a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola oktatója végzett az élen, 13,2 százalékos hozamot elérve.
-
Növekvő forgalom mellett csökkent a BUX index márciusban
2023. ápr. 03.Márciusban folytatódott az előző hónapban megkezdődött, csökkenő tendencia a hazai tőkepiacon – a Budapesti Értéktőzsde első számú mutatója, a BUX index 5,5%-os visszaesést követően, 42 318 ponton zárta a hónapot. A részvénypiac összforgalma ezzel együtt jelentősen növekedett februárhoz képest, 206 milliárd forintot tett ki, amely napi lebontásban 9,4 milliárd forintot jelent. A legnépszerűbb részvényeknek az OTP Bank, a Richter Gedeon és a MOL bizonyultak, sorrendben 129,8, 36,6 és 32,2 milliárd forint értékű forgalommal. A befektetési szolgáltatók között a WOOD & Company zárt az élen, őket a Concorde, majd az ERSTE követte.
-
Újra találkoztak a feltörekvő vállalatok és a befektetők a BÉT Xmatch keretein belül
2023. márc. 08.Immár hatodik alkalommal rendezte meg a Budapesti Értéktőzsde zártkörű szakmai rendezvényét, a BÉT Xmatch-et. Az eseményen ezúttal is a hazai tőkepiaci ökoszisztéma szereplői voltak jelen, akiknek négy társaság tartott prezentációt. A 2019 novembere óta rendszeresen megszervezett eseménnyel a BÉT lehetőséget nyújt a feltörekvő vállalkozások számára, hogy bemutatkozzanak a befektetők, tanácsadók, és egyéb érintett szereplők előtt.