Sajtóközlemények
Sajtó feliratkozás-
Kiváló hónapja volt a Budapesti Értéktőzsdének
2020. dec. 01.Hosszú idő óta a legnagyobb havi erősödést láthattuk a BÉT-en: a BUX 32 279 pontról 38 782 pontig emelkedett, ez 20 százalékot meghaladó növekedés. Mind a négy vezető részvény jól teljesített, amiben jelentős szerepe volt a jó harmadik negyedéves eredményeknek, de a vakcinahírek is erősítették a befektetői optimizmust. Az összesített forgalom is kiemelkedő volt 356,6 milliárd forintos értékkel, a napi 16,9 milliárd forintos forgalmi adat pedig április óta a legmagasabb érték. A brókercégek kereskedési rangsorában ezúttal az Erste végzett az első helyen, őt követi a Concorde, majd a Wood.
-
Újra Végh Richárd az MKT Fenntarthatósági Szakosztályának elnöke
2020. nov. 25.A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Felelős Vállalatirányítás Szakosztályának mai napon tartott tisztújító ülésén ismét Végh Richárdot, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatóját választották meg a szakosztály elnökének, aki 2017 májusa óta tölti be a pozíciót. A szakosztály Fenntarthatósági szakosztály néven folytatja munkáját.
-
Gyengülést hozott az október a BÉT-en
2020. nov. 02.A több hónapos emelkedő trend után októberben kissé visszaestek a nemzetközi részvénypiacok, ami ebben a hónapban eleve gyakori jelenség, ugyanakkor most a koronavírus-járvány második hulláma is aggasztja a befektetőket. A Budapesti Értéktőzsdén is csökkentek az árak, de jellemzően kisebb mértékben, mint a főbb európai piacokon. A BUX 32 924 pontról 32 279 pontig csökkent, a vezető papírok közül leginkább a Mol gyengült 9,7 százalékkal, köszönhetően az olajárak esésének. A részvénypiac forgalma 173 milliárd forint volt, a napi átlagforgalom 8,3 milliárd forint lett. A brókercégek forgalmi rangsorában a Wood került az első helyre, majd az Erste és a Concorde következett.
-
25 éves tőzsdei jubileuma alkalmából csengetés az OTP Bank tiszteletére
2020. okt. 07.Negyed évszázaddal ezelőtt vezette be részvényeit a Budapesti Értéktőzsde parkettjére az OTP Bank Nyrt., amelyről a mai napon ünnepélyes, kereskedésindító csengetés formájában emlékeztek meg a tőzsdén. A társaságot, amely a 20. század közepétől az ország egyetlen lakossági bankjaként funkcionált, majd a privatizációt követően dinamikus növekedést produkálva lett egyre nagyobbá, immár a kelet-közép európai régió vezető banki szereplőjeként tartják számon. Egyúttal a hazai tőkepiac meghatározó, a BUX indexben legnagyobb súllyal jelen lévő kibocsátója, amelynek tőzsdei részvényárfolyama jelenleg a bevezetési árfolyam mintegy százszorosán forog. A rendezvény keretén belül egy különleges díjat is kiosztott a Tőzsde: dr. Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója a hazai tőkepiac fejlesztéséért járó életműdíjban részesült.
-
A BÉT-en is éreztette hatását a második hullám
2020. okt. 01.A tőzsdei kereskedés sem tudta kivonni magát a járvány második hulláma alól: csökkenő árakat, de növekvő forgalmat hozott a BÉT-en a szeptember. A hónap során a világ főbb piacain is jelentősebb visszaesések zajlottak, bár ezeket rendszerint korrekciók követték, így többnyire mérsékelt maradt a korábbi csúcsokhoz viszonyított gyengülés. A BUX a hónap során 34 851 pontról 32 924 pontig esett vissza, a három legnagyobb papírból kettő ára egyaránt csökkent. Az azonnali részvényszekció 220 milliárdos forgalmat bonyolított, ami napi szinten átlag 10 milliárd forintot jelent: ez lényegesen magasabb, mint az előző két hónap forgalmi adata. A brókercégek közül a Wood érte el a legnagyobb forgalmat, őt követte az Erste, a harmadik helyre a Concorde került.
-
Már 250 sikercég a BÉT50 közösségben - megérkezett az ötödik kiadvány
2020. szept. 30.Ötödik alkalommal publikálta a Budapesti Értéktőzsde a BÉT50 – Ötven hazai vállalat sikertörténete című kiadványát. Az évente 50 sikeres hazai középvállalatot bemutató publikáció az idén 30 éves BÉT tőzsdeaspiráns vállalatok támogatását célzó törekvésének egyik legjelentősebb eszköze, amely amellett, hogy megjelenési lehetőséget biztosít az érintett vállalatoknak, bemutatásuk útján a kkv-szektor és a lakosság számára is inspirálóan hathat.
-
Ismét Patai Mihályt választották a Budapesti Értéktőzsde elnökévé
2020. szept. 15.Szeptember 14-én tartotta meg a Budapesti Értéktőzsde a tavaszi, rendes közgyűlés döntéseit megerősítő rendkívüli közgyűlését, amelynek keretében újra dr. Patai Mihályt, a Magyar Nemzeti Bank alelnökét választották meg a BÉT elnökévé. A közgyűlésen emellett az összes határozati pont, így a Tőzsde 2019-es pénzügyi beszámolója is elfogadásra került: a tavalyi évre vonatkozó árbevétel 2018-hoz képest mintegy 5 százalékos emelkedést mutatva 2,65 milliárd forintot tett ki, az adózás utáni eredmény pedig közel ötszörösére, 1 497 millió forintra nőtt. A közgyűlés döntése alapján osztalékot ezúttal sem fizet tulajdonosainak a társaság, azt a további piacfejlesztési tevékenységébe forgatja a BÉT.
-
Emelkedett a BUX a Richter vezetésével
2020. szept. 01.Augusztusban a nemzetközi tőzsdei hangulat az újra erősödő koronavírus-járvány ellenére igen jó volt, a főbb amerikai indexek többször megdöntötték történelmi csúcsaikat. A hatás valamelyest a BÉT-en is érzékelhető volt: a BUX értéke 34 692 pontról 34 851 pontra emelkedett. A húzóerőt a Richter jelentette 7,3 százalékos drágulással, forgalomban viszont az OTP volt kimagasló: a bankpapír az összforgalom 57 százalékát adta. Az azonnali részvénypiac 164 milliárd forintos forgalmat ért el, a napi átlagforgalom 8,6 milliárd volt. A brókercégek közül a Wood végzett az első helyen, második lett az Erste, a harmadik legnagyobb forgalmat a Concorde bonyolította.
-
Csendes hónap a BÉT-en, egy papír megduplázta az árát
2020. aug. 04.A világban újra erőre kapott a koronavírus-járvány, a főbb tőzsdeindexeket azonban ez nem akadályozta a további emelkedésben. A BUX ugyan csökkent, 35 818-ról 34 692 pontra, elsősorban a Mol és OTP gyengülésének köszönhetően, azonban egy, az indexben kisebb súlyú papír, a CIG Pannónia közel megduplázta árfolyamát. Az összforgalom nyárias volt, 184 milliárd forintos értékkel, ami napi 8 milliárd forintos átlagnak felel meg. A brókercégek rangsorát ezúttal az Erste nyerte, második helyre a Wood került, majd a Concorde következett a harmadik helyen.
-
A fenntartható befektetésekről tartott szakmai konferenciát a Budapesti Értéktőzsde
2020. júl. 29.Nyilvános szakmai fórumot rendezett a Budapesti Értéktőzsde, amelynek középpontjában az ESG befektetések és a fenntartható pénzügyek álltak.