A 77 Elektronika Kft. története 1986-ban indult. Az első üzleti évben 600 ezer forint volt a társaság árbevétele, az idén akár 26 milliárd is lehet. Mindezt Zettwitz Sándor meséli, aki a lányával, Gabriellával közösen vezeti a családi céget. Az indulásra így emlékezik: „A vejem nagyon tehetséges volt, tanulmányi versenyeket nyert, fi zikusként végzett, a barátaival egy kamrában hozta létre az első magyar személyi számítógépet (HomeLab). Sokfelé hívták dolgozni, de végül a családunk összerakta a megtakarított pénzét, és elhatároztuk, hogy valamilyen elektronikai vállalkozásba fogunk.”

A család balatoni szomszédja nőgyógyászdiabetológus volt. Ebben az időben jelentek meg az első amerikai hordozható vércukormérők. A szomszéd mutatott egy ilyen készüléket, és ennek hazai gyártásában fantáziát láttak. Ennek az volt az oka, hogy a cukorbetegség már kezdett népbetegséggé válni, de még kemény importkorlátozások voltak. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (OEP) kapóra jött, hogy van magyar gyártmány, és támogatta.

A hordozható műszer volt az első vezértermék, és azóta a cég több tucat új verziót fejlesztett. Mivel azonban a vércukormérőket jó néhány évig használják a betegek, így a bevétel zömét már nem a készülékek, hanem a tesztcsíkok adják, ráadásul a termékcsalád ma már a forgalomnak csak alig negyedét hozza.

Később a társaság rájött, hogy a vérhez hasonlóan a vizelet is kiválóan vizsgálható a fotometrikus technológiával, ráadásul amíg a vérben egyszerre egy paramétert, addig az utóbbiban akár tizenegyet is lehet mérni. A 77 Elektronika ráállt a vizelet vizsgálatára alkalmas eszközökre, és ebből indult az igazi nemzetközi siker. A cég elvitte az első mérőműszerét egy düsseldorfi kiállításra. Itt a 24 ezer embert alkalmazó diagnosztikai óriáscégnek, a Boehringer-Mannheimnek megtetszett a háziorvosoknak szánt kis készülék, amely segített eldönteni, hogy van-e olyan problémája a betegnek, amelyet érdemes alaposabban is kivizsgálni egy szakrendelőben. Indulhatott az export.

Hamarosan újabb irány bontakozott ki. „Felvetődött, hogy amennyiben a háziorvosoknak tudunk készüléket adni, akkor miért ne tudnánk a laboroknak is félautomata, automata műszereket gyártani. A vizeletüledéket vizsgáló készülék nagy áttörés volt. Korábban az orvosok mikroszkópok segítségével a vizelet fölé hajolva vizsgálódtak. Mit kerteljünk? A vizelet büdös, naponta több száz mintát elemezni nem volt éppen egy mámor” – meséli Zettwitz Sándor. A készülék viszont a képfelismerő szoftver segítségével kiértékelte, és ha az orvos ellenőrizni kívánta, kényelmesen, egy nagy képernyőre kivetítve láthatta ugyanazt, amit addig a mikroszkóp fölé hajolva. Nagy siker lett, mára ez a gép a cég zászlóshajója.

A 77 Elektronika árbevételének immár a 83 százaléka export, és a forgalomnak csak a 17 százaléka származik Magyarországról. A megrendelők között élen jár Nyugat- Európa és Kína, de komoly piac Törökország, Thaiföld, Szaúd-Arábia, Indonézia, Nigéria, Brazília, Chile, Peru, Panama is. Most indult a kivitel Kazahsztánba és az embargó után Irán felé.

bet-50-kep-bet-10-77-elektronika.jpg

Tervek továbbra is bőven vannak. Eddig humán területen dolgozott a cég, de egy amerikai társasággal ez évtől az Egyesült Államok kisállatpiacára is betört. Évi 2200 középkategóriás félautomata üledékvizsgáló készüléket szállít az óriási piacra, amelyek kutyák és macskák vérvizsgálatára alkalmasak.

„A 77 Elektronika sikerének a kulcsa az innováció. A cég a forgalmának 6-10 százalékát mindig visszaforgatta a kutatás-fejlesztésbe, miközben a magyar K+F-átlag árbevétel- arányosan csak 1 százalék” – meséli a cégvezető.

Zettwitz Sándor 83 éves, és megosztja a feladatokat kiszemelt utódjával, a lányával. A cégcsoport nemrégiben Balatonfüreden indított saját fémmegmunkáló üzemet, 10 CNC-géppel, 60 munkatárssal. „Sajnos a magyar középvállalatok között nehéz jó, exportra is alkalmas beszállítókat találni, ezért is indítottuk a gyárat” – hallottuk. A társaságnál eddig mindig akadt annyi fejlesztés és beruházási feladat, hogy a nyereség visszaforgatásának állandóan megvolt a helye. Bankhitelre nincs igazán szüksége a cégnek, de ha véletlenül mínuszba szaladna, akkor azért van egy készenléti kerete.

A családi vállalkozás eladása nincs napirenden. „Mindig akadnak kérők, de nem szándékozunk kiszállni” – mondja a cégvezető.