Míg egy-másfél évtizede jobbára csak már jól ismert, sztenderd kiegészítőket vettek az emberek online boltban, addig mára olyan általánossá vált a webes vásárlás, hogy minden további nélkül teszünk virtuális kosarunkba olyan termékeket is, amelyeket eddig személyesen szereztünk be. Főleg, ha nehézkes a hazacipelésük. Mint Várkonyi Balázs, az Extreme Digital Zrt. ügyvezetője – aki a 90-es évek közepén használt számítógépek adásvételével kezdte az üzletet – elmondta, nemrég vágtak bele például kutyaeledel és pelenka forgalmazásába is. Ezek ugyanis tipikusan online termékek: nehezek vagy terjedelmesek, miközben a többség bejáratott márkákból választ.

Ennél fontosabb változás volt a legnagyobb magyar online áruház életében, hogy 2015 végén 50,8 százalékos tulajdonrészt szerzett a vállalatban a dél-afrikai Steinhoff International csoport. „Szabadelvű, önállóságunkat nem csorbító, mégis nemzetközileg erős szereplő társult az üzletbe” – fogalmaz a tranzakcióról Várkonyi Balázs. A Kika bútorláncot is tulajdonló Steinhoff partnersége révén nem csak egy újabb hatalmas szegmens – bútorok és lakáskiegészítők – kerül a repertoárba. A Kikával együttműködnek a marketingben, a bevásárlóközpontokkal kötött bérleti szerződések terén, illetve a szabad raktárkapacitásokat is kiválóan tudják hasznosítani. De ennél is többről van szó, az üzlet egészen új szintre emelkedik. Lett forrás például arra, hogy két jelentős piacon, Romániában és Horvátországban bemutatótermeket és logisztikai egységeket nyissanak, illetve – még 2016-ban – elindulhassanak Ausztriában is. A folyamatos terjeszkedés révén már öt régiós országban vannak jelen, méghozzá jellemzően vegyes, offline-online üzleti modellben, ahol az előbbit hagyományos boltok és bemutatótermek testesítik meg. Ennek oka az egyik kelet-közép-európai sajátosság: az itteni vásárlók nemcsak árérzékenyek, de szeretik még ma is személyesen átvenni a termékeket, illetve akár meg is nézni előtte. A vevők 95 százaléka online – 13,5 százaléka okosmobilos – felületről érkezik, de a teljes forgalom fele személyes átvétellel valósul meg.

bet-50-kep-bet-17-extreme-digital.jpg

Az Extreme Digital az ország legnagyobb webáruházát üzemelteti. Miközben az elektronikai kiskereskedelmi forgalom 16 százalékkal nőtt, addig – e szűkebb területen – az edigital.hu portál 60 százalékos bővülést tudott felmutatni. A hazai e-kereskedelem 2016- ban újabb 15-20 százalékkal nő, ráadásul koncentrálódik is a piac. A GKI Digital elemzése szerint tavaly a tíz legnagyobb szereplő már a teljes forgalom 34 százalékát realizálta, ami összesen 92 milliárd forintot jelentett. Így tehát a magyar cég kilátásai a hazai piacon is jók. Az igen erős régiós versenyben pedig a tulajdonostárs tőkeinjekciója és üzlethálózata (főként a Kika bútorlánc) révén újabb szintet léphet a döntési szabadságát megőrző, évről évre jelentős nyereséget termelő és látványosan terjeszkedő, növekvő Extreme Digital.