Déligyümölcsöt legfeljebb a pult alól lehetett kapni a kiskunsági Bodogláron, így amikor a Hungarocamionnál dolgozó keresztapja egy jordániai út után egy zsák mandarint hozott haza a faluba, Lajkó Ferenc már gyerekként eldöntötte, hogy ő is kamionsofőr lesz. Rokona azonban igyekezett rábeszélni, hogy inkább menjen főiskolára, és irodai oldalról közelítsen a szakmához. Így is tett, és talán sohasem vált munkahelyet, ha a Hungarocamionnál nem kontrollernek szánják. Ő azonban fuvarszervezéssel akart foglalkozni, így otthagyta a céget. Nem gondolta volna, hogy pár év múlva tulajdonképpen visszatér: munkaadója, a Volán Tefu 2002 végén felvásárolta a Hungarocamiont. Ekkor jól jött a helyismerete: közreműködött abban, hogy gördülékenyen olvadjon össze a két cég.

Nem sokkal később a Benelux államokbeli piaci értékesítést irányíthatta, ez volt az első vezető pozíciója. 2007-ben az immár Waberer’s névre hallgató társaság fuvarozási vezérigazgató-helyettese lett, később pedig már a szállítmányozás is hozzá tartozott. A csoportot irányító Wáberer Györgytől – aki ez év nyarán megvált részvényeitől és vezérigazgatói pozíciójától – nagy mozgásteret kapott, egyre több kérdésben dönthetett. Közben sok mindent eltanult a legendás vezetőtől, például azt, hogy érdemes olyan nagy célokat kitűzni és kitartani mellettük, amelyek az adott pillanatban nehezen megvalósíthatónak tűnnek, de magasabb szintre emelik a csoportot. Ilyen volt például az említett felvásárlás.

Munkájába soha nem unt bele, hiszen a cég annyira dinamikusan fejlődött, hogy szinte olyan volt, mintha minden évben másik vállalatnál dolgozna. Most, hogy már első számú vezető, ennek a mércének akar megfelelni. A csoport az elmúlt hat évben átlagosan 10-12 százalékkal növekedett, és Lajkó Ferenc – valamint a mára majdnem kizárólagos tulajdonos tőkealap, a Mid Europa Partners – természetesen nem akarja, hogy ez a tendencia megtörjön. Ez a minimális elvárás, ennél lehetőség szerint gyorsabb tempót szeretnének, amelyhez akvizíciókon keresztül vezet az út. Stratégiai cél a határon túli terjeszkedés; több vállalattal kapcsolatban már eljutottak az átvilágítási (due diligence) fázisig, így a belátható jövőben ajánlattételre és bejelentésre is sor kerülhet. „Itthoni akvizícióban a cégnek és nekem is van tapasztalatom, de különleges kihívás, hogy külföldön is sikeresek legyünk ezen a téren” – fogalmaz a Waberer’s International Zrt. vezérigazgatója.

bet-50-kep-bet-38-waberers.jpg

Ez nem csak az eddig alapvetőnek számító fuvarozási tevékenység megerősítését szolgálja, Lajkó Ferenc ugyanis szeretné növelni a (nem saját tulajdonú eszközökkel végzett) nemzetközi szállítmányozás és logisztikai szolgáltatások arányát a cégcsoport tevékenységében. Az utóbbival be akarnak törni a térségbeli országok piacára, akár felvásárlásokkal, akár itthoni ügyfeleiket követve. A vezérigazgató úgy véli, hogy ennek a három tevékenységnek az ötvözetéből a jelenleginél fenntarthatóbb növekedési pályát és egy kiegyensúlyozottabb, magasabb nyereségtartalmú portfóliót lehet összehozni. Merthogy a növekedés mellett legalább olyan fontos a profi t gyarapítása, sőt. Az a cél, hogy az még dinamikusabban bővüljön, hiszen ez azt mutatja, hogy a vállalat hatékonyságban is képes fejlődni. Ezt elsősorban nem a költségek lefaragásán keresztül tervezi megvalósítani, hanem technológiai beruházásokkal. Fejlesztené például a kamionok telematikai rendszerét, amitől 100 kilométerenként fél-egy liter üzemanyag megtakarítását várják. „A következő 10 évre látjuk, hogy milyen projektekkel tudjuk növelni a hatékonyságot és a profitot” – jegyzi meg Lajkó Ferenc.

Ez már csak azért is tulajdonosi elvárás, mert a Mid Europa Partners néhány éven belül be akarja vezetni a vállalat részvényeit a Budapesti Értéktőzsdére. A menedzsmentnek ezért folyamatosan készenlétben kell tartania a társaságot, hogy ha megfelelőek lesznek a körülmények, késlekedés nélkül megtörténhessen a piacra lépés. „Kétszer nekifutottunk a tőzsdének, közel is kerültünk hozzá. Élveztem ezt a munkát, és már nagyon szeretném, ha össze is hoznánk a végén” – hangsúlyozza a vezérigazgató. Aki egyébként nem titkolja, hogy az új „kabát” egyelőre nagy rá, de biztos abban, hogy ugyanúgy belenő majd, ahogy a korábbiakba is.