GHIBLI_Szabó-Zoltán_78B6690.jpg

Szabó Zoltán, tulajdonos-ügyvezető

A Szahara felől Afrika északi, észak-nyugati partjai felé fújó, sivatagi szélről elnevezett, 1996-ban alapított Ghibli a szállítmányozási vállalkozások döntő többségéhez hasonlóan is a közúti szállítmányozással indult. Ebben a szegmensben ma is 250-300 alvállalkozóval dolgozik, és évente több mint 120 ezer megbízást bonyolít le. Szabó Zoltán, a Ghibli Kft. tulajdonos ügyvezetője büszke rá, hogy 99,7 százalékos a minősítési arányuk - ez azt jelenti, hogy a reklamációk aránya csupán 3 ezrelék - az egyik legjobb eredmény a szakmában. Az évek során ugyanakkor jelentősen bővült a szállítmányozási potenciál: a vállalat a közúti mellett ma már vasúti, tengeri és légi úton is vállalja a küldemények célba juttatását, raktározását, vámkezelését, logisztikáját, akár komplett gyárak elköltöztetését is. „Ez az a komplexitás, amit a nagy cégeken kívül csak nagyon kevés logisztikai és szállítmányozási szolgáltató tudhat magáénak, és hogy mekkora előnyt jelentenek ezek a képességek, azt mindennél jobban bizonyította a pandémia. Mert amikor a lezárások és a légi forgalom szinte teljes leállása miatt alig lehetett eljuttatni az árukat a világ egyik pontjáról a másikra, a cégcsoportunk volt az, aki egyedüliként képes volt az egészségügyi védőfelszerelések Magyarországra juttatására Kínából két áruszállító repülőgéppel megszervezni – és mindezt 3 nap alatt” – említi büszkén Szabó Zoltán. A BUD Cargo Cityben frissen, elsőként átvett raktáruk, és az addigra kiterjesztett vám engedélyeik jelentős versenyelőnyt biztosítottak számukra a többi szállítmányozó céggel szemben ebben az időszakban.

Ghibli info-01.jpg

A járvány kezdetekor Európába vonatokat indítottak kamionok helyett, amivel ki tudták váltani a határzár és a kamionosok karanténba helyezése miatt megbénult közúti áruforgalmat. A Ghibli tehát, erényt kovácsolva a kényszerből, olyan áthidaló megoldásokat keresett és talált, amivel garantálni tudta az áru célba juttatását, és erre nagyon kevesek voltak képesek azokban a hetekben, hónapokban.

A Ghibli erős közép-európai logisztikai szolgáltatóként immár több kontinensen van jelen: Európában, Észak- és Dél-Amerikában, Afrikában és Ázsiában. Továbbra is stratégiai célpontjuk Olaszország, Lengyelország, Németország, Törökország, de immár Dél-Korea és Kína is.

A cégvezetés már tíz éve felismerte a kínai gazdaságban és kereskedelemben rejlő növekedési potenciált, és úgy határozott: belép a kínai piacra. 2011 óta Szabó Zoltán elnökségi tagja a Magyar-Kínai Gazdasági Kamarának, alapítója és elnöke a Nagyvállalati Logisztikai Vezetetők Klubjának, nyolc éve pedig a Ghiblit egy olyan vállalattá alakította, amelyben a tulajdonostársa egy kínai háttérrel rendelkező cégcsoport. E kapcsolatnak köszönhetően már 2018-ban több mint 160 Kínából érkező vonatnak az érkeztetését, az áruk vámkezelését és Európába juttatását bonyolították. Jelenleg is hetente érkeznek vonatok és naponta áruszállító repülők a szervezésükben az ázsiai országból. A Ghibli egy hongkongi és egy USA-központú szállítmányozási-logisztikai világhálózatnak is tagja. Ezek révén a világ több mint 100 országába tudnak teljes biztonsággal szállítani. Tavaly megkapták az év európai közúti szállítmányozója címet.

A cég forgalmának jelentős részét biztosító közúti szállítmányozást járműipari, vegyipari, élelmiszeripari multinacionális vállalatok adják, ahol kiemelten fontos a pontos és megbízható szolgáltatás, a magas szintű, elkötelezett szakmai munka.

Az ügyvezető tulajdonosnak meggyőződése, hogy a Ghibli sikereiben kiemelt szerepe van a minőségi munkaerőnek, ami mögött ott van a munkatársak rendkívül körültekintő kiválasztása, és az is, hogy a jelenleg több mint 180 főt foglalkoztató cég hosszú évekkel ezelőtt felismerte a vezetők képzésének és támogatásának jelentőségét.

A közelmúltban bekapcsolódtak a Távol-Keletről Európába érkező áruk e-kereskedelmének logisztikájába is. Jelentős növekedési potenciált látnak benne, hiszen egy dinamikusan növekvő piacról van szó, amihez a logisztikának alkalmazkodnia kell. „Ma még napokba telik, míg Kínából megérkezik egy termék Európába, de az USA-ban már vannak olyan e-kereskedelmi felületek, amelyek 12 órán belüli kiszállítást vállalnak. Ez csak közbeeső, a piacokhoz közel telepített raktárakkal lehetséges, ezért bővíteni fogjuk a Csepeli Szabadkikötőben, és a repülőtéren lévő több mint 33 ezer négyzetméternyi raktárunkat” – utalt a közeljövőre a tulajdonos ügyvezető. Óriási siker, hogy a legnagyobb kínai e-kereskedelmi platform kizárólagos kínai szállítmányozója több ország logisztikai szolgáltatója közül a Ghiblit választotta partnerének és egy közösen fejlesztett informatikai rendszer segítségével napi több százezer vámkezelést képesek elvégezni számukra, megalapozva az e-kereskedelem logisztikájába való bekapcsolódásukat. Az eddigi sikeres együttműködésük hatására jelentős forgalomnövekedéssel számolnak a következő időszakra.

A Ghibli, amely sikeresen meg tudta lovagolni a globalizációt, igyekszik mindent megtenni azért, hogy a saját területén és eszközeivel küzdjön annak negatív következményeivel. Már korábban stratégiai megállapodást kötött a Levegő Munkacsoporttal, díjat alapítva a környezetbarát logisztikai megoldásokat kidolgozó logisztikusok számára. A cégvezető tapasztalatai szerint a hatékonyan szervezett logisztika kisebb ökológiai lábnyommal jár, ezért maguk is igyekeznek optimalizálni az útvonalakat, a raktérkihasználást, a szervezettséget és partnereiknek felajánlani a fenntarthatóbb szállítmányozási megoldásokat.

Szabó Zoltán a jövő szempontjából a digitalizációt, az új technológiák alkalmazását is elengedhetetlennek tartja. Hamarosan piacra is lépnek egy saját fejlesztésű dokumentumkezelő applikációval, amely bármely ezt megvásárló cég számára biztosítja a leigazolt szállítólevelek azonnali megjelenését azok vállalat irányítási rendszerében. A Ghiblinél hisznek a professzionizmus és az innovativitás erejében és abban, hogy az üzleti eredményeik alapján két éven belül megjelenhetnek a BÉT Xtenden.

Ghibli.jpg