Mindennapi munkánk során rengeteg sikeres, innovatív, magánkézben lévő magyar vállalkozással dolgozunk együtt. Számtalan cégtulajdonos akvizíciós, cégeladási, restrukturálási vagy finanszírozási terveit valósítottuk meg. Ennek a tapasztalatnak köszönhetően ért minkét ismét az a megtiszteltetés, hogy a Budapesti Értéktőzsde megbízott 50 inspiráló hazai vállalkozás felkutatásával.

Nem volt egyszerű dolgunk, ugyanis mára felnőtt több száz olyan középvállalat hazánkban, akik eredményesen működnek, tőzsdeérettek, készen állnak a további növekedésre, forrásbevonásra és érdemben tudják követni az ehhez szükséges megatrendeket.

Kiváló példát mutatnak erre a kiadványban szereplő cégek. Ők már bizonyítottan képesek sikeresen, eredményesen működni. A mögöttünk álló, kihívásokkal teli időszakban megmutatták, hogy tudnak alkalmazkodni, felülkerekedni a problémákon. Készen állnak a szintlépésre.

Biztos vagyok benne, hogy a most megismerhető történetek minden olyan cégvezető számára inspirálóak lesznek, akik hosszú távon is növelni szeretnék cégük versenyképességét.

Nekik, az itt bemutatott vállalkozásokhoz hasonlóan szembe kell nézniük az említett megatrendekkel, növekedési és digitalizációs kényszerrel. Az organikus fejlődését, a bevételek és a profit emelkedését ugyanis csak akkor lehet megőrizni, ha megfelelően reagálnak az olyan külső tényezőkre is, mint például a technológiai fejlődés.

A BÉT50 cégek felkészültek a változó világra. Innentől kezdve saját döntésük a tőzsdére menetelük. Minden elismerést megérdemelnek.

Személyes küldetésemnek tekintem, hogy az EY Stratégiai és Tranzakciós csapata minél több hazai vállalkozást tudjon segíteni abban, hogy kövesse a példájukat, és elérje vagy akár túl is szárnyalja növekedési potenciáljukat.