PC_Trade_SBT_1681_32.jpg

Tóth Gábor ügyvezető

„Két dolog nagyon fontos az életemben: az egyik az informatika, ami gyerekkorom óta tartó szerelem, a másik pedig az informatika által nyerhető hatékonyság” – vallja Tóth Gábor, a PC Trade Systems alapítója. Nem véletlen, hogy a 2002-ben indult cég fő profilja kezdetben a hardver- és szoftverkereskedelem volt. Egy klasszikus számítástechnikai szaküzletet működtettek, ami hamar ismertté vált a szegediek körében, sőt, a térség több településéről is érkeztek vevők. A belváros szélén, egy mindössze 17 négyzetméteres üzlethelyiséggel indultak, ugyanakkor az alapító, Tóth Gábor – aki közgazdász végzettséggel vágott bele az üzletbe – hamar ráérzett arra, hogy a kiskereskedelmi értékesítésnél jóval több lehetőség is van az IT-területen, és szintet kell lépni ahhoz, hogy a piacon maradhassanak.

PC Trade funfact.jpg

A kezdőlökést a 2000-es évek végén a Sulinet Expressz program jelentette, aminek a lényege az volt, hogy jelentős támogatással lehetett PC-t, nyomtatót, informatikai eszközöket vásárolni. Ennek hatására látványosan megugrottak a bolt értékesítési számai, olyannyira, hogy több új üzletet is nyitottak Békéscsabán, Orosházán, és Debrecenben is.

A kezdetben néhány fős csapat elkezdte tervszerűen képezni magát, és alaposan feltérképezték a lehetséges irányokat, figyelték a piac (akkori) nagy szereplőit. Az egyre bővülő online értékesítés és a piacot folyamatosan domináló országos láncok erősödésének hatására azonban megálltak a fizikai terjeszkedéssel, bezárták a boltokat, felszámolták a kiskereskedelmet és átálltak kizárólag B2B portfólióra.

Ekkor alakult ki a ma is működő tevékenységi körük: informatikai rendszerek tervezésével, építésével, üzemeltetésével foglalkoznak, számos sikeres projektjük van már ezeken a területeken. Jelentős IT-eszköz beszállítónak is számítanak, és van egy közel 30 fős szoftverfejlesztői csapatuk is – például a saját fejlesztésű vállalatirányítási rendszerüket fejlesztik és támogatják már több, mint 10 éve. Ez utóbbi üzletág is egyre nagyobb sikereket ér el: fejlesztettek olyan vállalatirányítási-rendszert, ami jelentős hatással volt a partnercég működésére, két év alatt megháromszorozták, azaz 3 milliárd forintra emelték árbevételüket. 2011 óta gyártják és forgalmazzák a PCT Blade névre hallgató PC számítógép családot az államigazgatási- és a versenyszférás ügyfeleik számára egyaránt. Márkajegyekkel ellátott számítógépeik egyedi megjelenésűek.

Büszkék arra, hogy a világ vezető gyártói közül többel is szoros szakmai és személyes kapcsolatot ápolnak, melynek előnyeit a projektek során az ügyfeleik is élvezhetik.

„Csapatunk nem csak fejleszt, de már a projekt indulásától kezdve együttműködik az ügyféllel. Segítünk megtervezni, kitalálni a koncepciót, és a legjobb tudásunk szerint tanácsokkal látjuk el a partnert, a lehető legmagasabb megtérülés érdekében” – tette hozzá a cégvezető.

Tóth Gábor szerint erős a cég közbeszerzési lába is: egy évtizede vesznek részt a központosított közbeszerzésben, különböző konzorciumok tagjaként vagy önállóan. 2012 óta stabil szereplői a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság, majd a Digitális Kormányzati Ügynökség által működtetett központosított közbeszerzési rendszer keretszerződéseinek. 2007 óta vesznek részt nyílt közbeszerzési eljárásokban ajánlattevőként, szállítóként, több ízben százmilliós nagyságrendű eljárások nyerteseként. Ennek köszönhetően is rendelkeznek az ország egész területén kimagaslóan jó ügyfélkapcsolatokkal: bár az alapító szegedi lokálpatriótának vallja magát, ma már számos régióban vannak projektjeik. A TIOP 07-es pályázat keretében például több száz interaktív táblát szereltek fel oktatási intézményekben szerte az országban.

Kapcsolatban állnak az ország legtöbb egyetemével is: a felsőoktatásban jelentős technológiai fejlesztés zajlik, Tóth Gábor úgy látja, a digitalizáció és a hozzá kapcsolódó informatikai környezet fejlesztése elengedhetetlen ahhoz, hogy a magyar felsőoktatás színvonala emelkedjen. A Szegedi Tudományegyetemnél is ezek a célok jelentek meg, megvalósításukban pedig a PC Trade Systems is folyamatosan partnerként, szakértőként vesz részt. Szegeden egy informatikai szolgáltatóközpont működik az egyetemen belül, amely kiszolgálja a karokat, tanszékeket. Ezt jövőbemutató módon itt már központilag menedzselik, melynek számos előnye van: a homogenitás, az összehangolt, jól átgondolt beszerzés, illetve a felügyelhetőség és mindezek által a magas szolgáltatási színvonal.

Csoportszinten mintegy hetvenen dolgoznak a PC Trade-nél, közülük sokan „kreatív” munkakörökben: szoftverfejlesztők, rendszerelemzők, grafikusok, illetve rendszermérnökök. Jól képzett munkaerőt persze Szegeden sem könnyű találni, a cég egyetemi gyakorlóhelyként is működik, azaz azok a hallgatók, akik a gyakorlati idejüket szeretnék eltölteni egy vállalkozásnál, ezt a PC Trade-nél is megtehetik. Több olyan kolléga is van, aki így kezdte, és évek óta a cégnél dolgozik, sőt azóta már családot is alapított. A cég családbarát vállalat, kimondottan szívesen választják a családalapítás előtt álló, vagy fiatal családos szakembereket. Nyaranta például több héten át díjmentesen táboroztatják a kollégák gyerekeit, de általános például a hibrid munkavégzés vagy a home office is.

A PC Trade Systems fejlesztési terveit jellemzően részben saját forrásból, részben K+F projektek keretében valósítja meg, de a banki finanszírozásuk is működött az elmúlt években. Nemrég nyertek egy EU-s pályázaton, aminek eredményeként egy 800 négyzetméter alapterületű irodaház építését kezdik meg, Szeged technológiai parkjának – „Szilíciumvölgyének” – szomszédságában. A bővülés más területeken is folyamatos: jelenleg akvizíciókban is gondolkoznak, egy kreatív grafikai stúdiót és egy kisebb rendszermérnöki csapatot keresnek.

PC Trade.jpg