Villtek_SBT_8050_47.jpg

Horváth Lajos tulajdonos

A Villteket Horváth Lajos tulajdonos, cégvezető szülei alapították 1991-ben Nagykanizsán. Kezdetben a környéken végeztek biztonságtechnikai munkákat, felülvizsgálatokat, javításokat. Később bekerült a tevékenységi körbe az abban az időben még gyerekcipőben járó vagyonvédelmi tevékenység, riasztó- és tűzjelző rendszerek szerelése és karbantartása.

Horváth Lajos 1998 táján csatlakozott a céghez, folyamatosan tanulta meg az egyes tevékenységi körökhöz kapcsolódó feladatokat. Először a saját villanyszerelési szaküzletükben tanult, amely a környékbelieket és saját tevékenységüket szolgálta ki, a második körben a biztonságtechnikai üzletág, a harmadik lábként pedig a gyengeáramú tevékenység alapjait sajátította el. Nagykanizsa környékén, 80-100 kilométeres sugarú körben dolgoztak. Szinte minden területen eltöltött egy-két évet, majd 2009-ben vette át a cég irányítását, ekkor nyitott a vállalkozás a nagyobb munkák felé. Ezekben az években az árbevétel 100 millió forint környékén alakult. Az első nagyobb megrendelés 2009-ben érkezett be, az ebből befolyó 60 millió forint akkor óriási volumennek számított. „Pár napig még aludni sem tudtam, nem értettem, hogy miért pont mi nyertük meg ezt a tendert” – meséli. „Menet közben tanultunk, ennek sokszor meg is fizettük az árát.”

A vállalkozás életében mindig is fontos szempont volt a több lábon állás. A kezdetektől fogva törekedtek a diverzifikálásra, a multinacionális cégeknek végzendő munkák elnyerésére. Számos megrendelést kaptak kiskereskedelmi cégektől, megrendelőjük például az Aldi, a Lidl, vagy a Spar. Folyamatos megrendeléseket kaptak, kezdetben generálkivitelezőkön keresztül, később már közvetlenül tőlük is. „Nem az ár döntött, a legfontosabb a határidő betartása volt. Jó minőségű anyagokkal kellett dolgozni. Nagyon jó iskola volt ez, belelátni a multik világába.” Ma is keresnek új partnereket, így kialakult egy akkora megrendelői kör, amely folyamatosan el tudja látni őket munkával. „Ennek néha van hátránya is, az előkészítési fázis néha nagyon sűrű, rengeteg a munka.” 2019-ben felvásároltak egy 700-800 millió forint árbevételű pécsi céget, tavaly már közel 2 milliárdra emelkedett ennek a bevétele. Felvásárlásokat továbbra is terveznek, számos olyan vállalkozás van, amelyet az alapítók – az üzletet tovább vivő utód híján – értékesíteni szeretnének. A felvásárolt cégeket többnyire beolvasztják, de például a más területen tevékenykedő, más megrendelői körrel rendelkező pécsi cég megmaradt önálló vállalkozásnak.

A Villteket a rugalmasság különbözteti meg a konkurenciától. A nagyobb méret ellenére nem engedik el a kisebb megrendeléseket sem. Partnerek abban, hogy a megrendelő „apró-cseprő”, megoldandó problémáit kezelik. Ez a vevőnek rövid távon jó, számukra viszont hosszabb távon jelenthet előnyt, például a következő nagyobb munkáknál. „Gyakran kapunk úgy felkérést, hogy nem mi kezdjük a projektet, csak a folyamat közben »tűzoltásra« hívnak bennünket. Ismernek már annyira, hogy megoldandó feladatokra minket hívnak.”

A cég növekedését kezdetben a visszaforgatott nyereségből finanszírozták, a nagyobb volumenű munkáknál azonban bankhiteleket is igénybe vesznek. Segítségükre van a beszállítóikkal kialakított jó kapcsolat is. „Régóta vásárolunk tőlük, ezt azzal hálálják meg, hogy hosszabb fizetési határidőket, nagyobb türelmet kapunk.”

Villtek funfact.jpg

A rugalmasság előnyei a válságok idején mutatkoznak meg igazán. A cég életében a legnagyobb növekedés a 2008- 2009-es pénzügyi válság idején következett be. A pandémia nem érintette túlságosan az üzletmenetet, hiszen az építőipar nem állt le. Az elmúlt időszak építőanyag áremelkedése viszont érzékenyen hat a gazdálkodásra, a korábban megkötött, leszerződött rendelésállomány jó részénél igyekeznek a megrendelőket is bevonva áthidalni a problémát a további veszteségek elkerülése érdekében. „A többletköltségeket a rendszerben kellene elosztani, a beruházó, a generálkivitelező és az alvállalkozók között” – véli a cégvezető. Tavaly cégcsoport szinten az árbevétel 6,5 milliárd forint volt.

A munkaerőhiány a Villteknél is nagy probléma. Nagykanizsán és környékén már szinte lehetetlen szakképzett munkaerőt találni. Inkább fővállalkozóként működnek, és a saját villanyszerelői csapatokon felül, nagy létszámú alvállalkozói kört foglalkoztatnak, ugyanakkor folyamatos a kapcsolattartás a környék szakképző centrumaival. Részt vesznek tanulók képzésében, közülük mindig akad olyan, aki a cégnél marad.

A 2008-2009-es időszak pályázati lehetőségeit – ha vissza lehetne menni az időben – mai fejjel jobban kihasználták volna. „Kezdetben sokkal kisebb volumenben gondolkodtam, mint ahol most tartunk” – vallja be Horváth Lajos. A jövőre vonatkozóan nagy fantáziát látnak a megújuló energiában és az épületüzemeltetésben. Mindkét területre létrehoztak egy-egy leányvállalatot. A cégcsoport további tagjai egy generálkivitelezéssel és egy gyengeáramú rendszerekkel, vagyonvédelemmel foglalkozó vállalkozás. Ezen üzletágak szinte teljesen lefedik az építőipar jelentős területeit, ezzel megalapozva a jövőbeni növekedést. Magyar megrendelőkhöz, például nagykövetségekhez köthető külföldi munkáik vannak – ezek kiváló referenciaként szolgálnak –, de komolyabb külföldi terjeszkedésben egyelőre nem gondolkodnak.

A Villtek 2021 októberében alakult át részvénytársasággá. A cégforma megváltoztatásának hátterében részben a munkavállalók motivációja, részben az egyszerűbb irányítás lehetősége állt. „Egy négy-öt fős csapattal lehet irányítani a cégcsoportot, egyfajta holdingstruktúra alakult ki, annak érdekében, hogy a későbbiekben tudjak új projektekre, új megrendelők szerzésére koncentrálni.

Villtek.jpg