Az idén beérkezett 18 pályamű közül hét döntős dolgozat készítőit kérte fel a zsűri szóbeli prezentációra is. A szakmai zsűri tagjai a BÉT, a Magyar Nemzeti Bank, a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Műszaki Egyetem és a Portfolio.hu szakemberei voltak, az elismeréseket pedig Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója adta át a díjazottaknak. 

A BÉT által 2004-ben alapított díj névadója báró Kochmeister Frigyes, aki 1864-ben vezető szerepet játszott a pesti tőzsde létrejöttében, majd később a Tőzsde első elnökeként éveken át irányította az intézményt.

A 2016-ban beérkezett dolgozatok közül a szakmai zsűri az alábbiakat díjazta:

 

I. helyezett

Magyarlaki Miklós, Budapesti Corvinus Egyetem

Téma: Volatilitás előrejelzés az S&P 500 index opciós piacán EGARCH-ANN hibrid modellel

 

II. helyezett

Nagy László, Budapesti Műszaki Egyetem

Téma: Pár kereskedés

 

III. helyezett

Szenczi Roland, Budapesti Corvinus Egyetem

Téma: A magyar hozamgörbe előrejelzése ökonometriai és neurális háló modellel