Január 25-én tartotta alakuló ülését a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Tőzsdei Tanácsadó Testülete (TTT), amelynek feladata a BÉT stratégiai és üzleti döntéseinek előkészítése, megalapozása és véleményezése. A testületet a BÉT tavaly decemberben megválasztott új igazgatósága hozta létre annak érdekében, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tulajdonába került intézmény új stratégiájának kialakításába és megvalósításába az érintett ágazati szereplők minél szélesebb körét bevonja. Ennek érdekében a 17 fős testület tagjai között a pénz- és tőkepiac, valamint kamarák és államigazgatási szervezetek jelenlegi és korábbi vezetői, meghatározó személyiségei vannak jelen, míg a testület elnöke Patai Mihály korábbi tőzsdeelnök, az UniCredit Bank elnök-vezérigazgatója.

Az MNB kiemelt célja, hogy a BÉT-et fejlessze és megfelelő méretű, hatékonyan működő tőkepiacot alakítson ki, mivel az hozzájárul egy egészségesebb szerkezetű pénzügyi rendszerhez és a gazdaság további kifehéredéséhez a tőzsdén jegyzett vállalatok átláthatóságának biztosítása révén. A BÉT vezetése a célok megvalósítása érdekében február végéig elkészíti az intézmény új stratégiáját.  A most megalakult tanácsadó testület részt vesz a tőzsde új stratégiájának megalkotásában és a megvalósítás folyamatában. A testület tagjai a stratégiai jelentőségű kérdések megvitatása során tanácsaikkal, észrevételeikkel támogatják a BÉT igazgatóságának és menedzsmentjének munkáját. A stratégia, illetve a BÉT működésének átalakítása eredményeként egy egészségesebb szerkezetű pénzügyi rendszer jöhet létre az országban, amely hatékonyabb módon szolgálja a gazdasági növekedést.

Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója az alakuló ülésen elmondta, hogy a Tőzsdei Tanácsadó Testületet azért hozták létre, mert a BÉT a piaci és szakmai szereplők észrevételeit figyelembe véve kívánja a magyar tőkepiac fejlődését megalapozó stratégiát kidolgozni és megvalósítani. A testület tagjai a magyar gazdaságban olyan meghatározó szakemberek, akiknek véleménye, tanácsai komolyan segíthetik a nemzeti tulajdonba került tőzsde fellendülését.

Dr. Patai Mihály, a Tőzsdei Tanácsadó Testület elnöke elmondta: az első ülésen a Testület tagjai elfogadták a testület ügyrendjét, valamint egyes feladatokra különböző munkacsoportokat hoztak létre. Meghallgatták és véleményezték a tőzsde elnökének, Nagy Mártonnak, illetve vezérigazgatójának, Végh Richárdnak vázlatos, stratégiai elképzeléseit a budapesti tőkepiac továbbfejlesztésének főbb irányairól.

Tőzsdei Tanácsadó Testület
dr. Patai Mihály - elnök UniCredit Bank Hungary Zrt.
dr. Balog Ádám MKB Bank Zrt
dr. Bánfi Tamás Corvinus Egyetem
Cselovszki Róbert Befektetési Szolgáltatók Szövetsége
dr. Gulácsi Gábor Richter Gedeon Nyrt.
dr. Hardy Ilona  Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztár 
Hegyi Ádám KBC Securities Magyarországi Fióktelepe 
Jaksity György Concorde Értékpapír Zrt. 
Járai Zsigmond MOL Nyrt. 
Nagy Kálmán Concorde MB Partners 
dr. Nemescsói András DLA Piper Horváth és Társai Ügyvédi Iroda 
dr. Parragh László Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 
dr. Szivek Norbert Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 
Vizkeleti Sándor Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége
Zsembery Levente  Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (HVCA) 

 

Tőzsdei Tanácsadó Testület tanácskozási jogú résztvevői
Nagy Márton a BÉT Igazgatóságának elnöke
Végh Richárd a BÉT vezérigazgatója