A Budapesti Értéktőzsde a húsz éves múltra visszatekintő BÉT Legek rendezvény keretében idén 22 kategória alapján részesítette elismerésben a tőkepiac kimagasló teljesítményt nyújtó szereplőit. A díjak odaítéléséről az előző évekhez hasonlóan a Tőzsdei Tanácsadó Testület tagjaiból álló szakmai zsűri döntött, míg az év online hazairészvény-kereskedési platformja ez évben is a felhasználók online leadott szavazatai alapján került kiválasztásra.

A BÉT Legek 2019 keretében, amelynek központi témája a fenntarthatóság volt, négy új díjat is elnyerhettek a tőkepiaci vállalatok: a haladó szemléletű „Felelősségvállalás, fenntarthatóság, felelős vállalatirányítási díjat” a MOL Nyrt., „Az év legnagyobb árfolyam-emelkedését elérő papír kibocsátója prémium kategóriában” díjat pedig a 4iG Nyrt. vehette át. Átadásra kerültek a 2019-ben elindult Növekedési Kötvényprogramhoz kapcsolódó díjak is, amelyet befektetési szolgáltatóként az OTP Bank Nyrt., kibocsátóként pedig a Cordia International Zrt. kapta.

A BÉT Legek 2019 díjazottai

A díjátadó ceremóniát a Felelősségvállalás, fenntarthatóság, felelős vállalatirányítás díj (ESG-díj) átadásával nyitotta a Tőzsde, amelyet dr. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára adott át, aki megosztotta a jelenlévőkkel az ESG-vel (Environment, Social és Governence) kapcsolatos gondolatait. A díjat a MOL Nyrt. vehette át. Az év legnagyobb forgalmú részvénykereskedő cégeinek járó díjak is gazdára találtak: az első három helyen a WOOD & Company, a Concorde Értékpapír Zrt. és az Erste Befektetési Zrt. végzett.

Az Erste Befektetési Zrt. nem csak részvényforgalmával nyújtott kivételes teljesítményt 2019-ben, Cselovszi Róbert elnök-vezérigazgató a gála során három másik díjat, az év legnagyobb forgalmú határidős BUX index-kereskedő cégének, az év legnagyobb forgalmú határidős részvénykereskedő cégének és az év befektetési szolgáltatójának járó díjat is átvehette. Az OTP Bank Nyrt.-t szintén több kategóriában jutalmazta a Tőzsde, a Növekedési Kötvényprogram befektetési szolgáltatói díj mellett „Az év legnagyobb forgalmat elért részvénykibocsátója” díjat, illetve kibocsátóként a „Kibocsátói transzparencia díjat” is elnyerte.

„Az év hazairészvény-kereskedési platformja” kategória idei nyertese a legtöbb érvényes szavazat alapján a Random Capital Zrt. Netboon online kereskedési rendszere lett.

BÉT Legek 2019 - Díjazottak
  Kategória Díjazott
1. Felelősségvállalás, fenntarthatóság, felelős vállalatirányítási díj MOL Nyrt.
2. Növekedési Kötvényprogram kibocsátói díj Cordia International Zrt.
3. Növekedési Kötvényprogram befektetési szolgáltatói díj OTP Bank Nyrt. 
4. Az év legnagyobb forgalmú részvénykereskedő cége 1.​WOOD & Company 
2. Concorde Értékpapír Zrt.
3. Erste Befektetési Zrt. 
5. Az év legnagyobb forgalmú határidős BUX index-kereskedő cége Erste Befektetési Zrt.
6. Az év legnagyobb forgalmat elért részvénykibocsátója OTP Bank Nyrt.
7. Az év legnagyobb forgalmú határidős részvénykereskedő cége Erste Befektetési Zrt. 
8. Az év legnagyobb forgalmú határidős devizakereskedő cége Raiffeisen Bank Zrt.
9. Az év alaptőke-emelése OPUS GLOBAL Nyrt. 
10. Az év befektetési szolgáltatója Erste Befektetési Zrt. 
11. Az év részvényalap-kezelője MKB-Pannónia Alapkezelő Zrt.
12. Az év hazairészvény-kereskedési platformja Netboon - Random Capital Zrt.
13. Az év banki kötvénykibocsátója Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
14. Az év külföldi kötvénykibocsátója Nemzetközi Beruházási Bank
15. Az év jelzáloglevél kibocsátója Takarék Jelzálogbank Nyrt.
16. Kibocsátói transzparencia díj OTP Bank Nyrt.
17. Kibocsátói transzparencia mid-cap díj ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.
18. A legjobb befektetői kapcsolattartó Réthy Róbert (MOL Nyrt.)
19. Befektetői tudatosság terjesztéséért díj Pénziránytű Alapítvány
20. Az év legnagyobb árfolyam-emelkedését elérő papír kibocsátója prémium kategóriában 4iG Nyrt.
21. Az év részvénykibocsátója a BÉT Xtend piacon DM-KER Nyrt.
22. Az év adatszolgáltatója Bloomberg L.P.

BÉT Stratégiai jelentés 2019 – A lendület éve

A BUX index kétszámjegyű, 18 százalékos növekedéssel zárta a 2019-es évet, amely világviszonylatban a középmezőnyben helyezkedik el. A blue chip részvények közül az OTP és a MOL is várakozáson felüli eredményeket produkált, míg a Richter Gedeon nyilvános piacra lépésének 25. évfordulóját ünnepelte 2019-ben.

Az év során két vállalat, az Autowallis és a 4iG is bekerült a legmagasabb szintet képviselő Prémium kategóriába, a Standard kategóriában pedig az ország egyik legmeghatározóbb pénzügyi szereplőjét, az MKB Bankot köszönthettük. A középvállalatokra specializált BÉT Xtenden is bővült a kibocsátók listája a CyBERG és a GOPD részvényeivel, de az év végére a DM-KER is regisztrálta értékpapírjait a platformon.

A 2019-es év alatt még tovább bővült a Budapesti Értéktőzsde szolgáltatáspalettája. Az MNB Növekedési Kötvényprogramjával összhangban elindult a BÉT Xbond piac, amely könnyített feltételeket biztosít a nyilvános piacra való kilépéshez a kötvénykibocsátást tervező hazai vállalatok számára; illetve megalakult az Első Értékpapírosítási Tanácsadó Zrt., amely a nagyvállalatok mellett a kis- és középvállalatok kötvényfinanszírozási folyamatait is támogatja, ezzel elősegítve az értékpapírosítás hazai elterjedését. Új szolgáltatásként elindult a BÉT Xmatch is, amely a zártkörű finanszírozást kereső vállalatokat és potenciális befektetőket hozza közelebb egymáshoz.

A BÉT 2019-ben is folytatta a tőzsdeképes cégek felkutatását: az évente megjelenő BÉT50 kiadvány révén újabb 50, eddig összesen mintegy 200 sikeres magyar vállalkozás került a figyelem középpontjába. A Tőzsde emellett kiemelt figyelmet szentel a tőzsdeérett vállalatok edukálására, a velük való folyamatos kapcsolattartásra és naprakész hasznosítható ismeretekkel való kiszolgálásukra. Az ELITE Programhoz, amely már harmadik éve nyújt nemzetközi környezetben két tanéves képzési, networking lehetőséget a hazai kis-és középvállalatoknak, tavaly minden eddiginél több, 19 hazai vállalat csatlakozott, amelyből 16 cég a BÉT Mentor Prog­ramján keresztül finanszírozza a képzést.

A Budapesti Értéktőzsde 2019-ben is nagy hangsúlyt fektetett a tőkepiaci szakma folyamatos fejlesztésére az edukáción keresztül. A Tőzsde oktatási leányvállalata, a Budapest Institute of Banking egyedülálló oktatási palettájával a magyar pénzügyi oktatási piac meghatározó szereplőjeként kínál naprakész tudást, míg a lakosság számára az ingyenesen látogatható BÉT Akadémia előadásai hozták közelebb a tőzsde világát. Folytatódott a fiatalabb korosztály pénzügyi tudatosságának növelése is: a középiskolások a Pénziránytű Alapítvánnyal közös BÉT Részvényfutamon és a Közép-európai Brókerképző Alapítvány (KEBA) „Tőzsdejáték Középiskolásoknak” versenyein is megmérettethették magukat, az egyetemisták pedig a CFA részvényelemző versenyén vetélkedhettek a Tőzsde rangos kitűntetéséért, a BÉT Kochmeister Díjért.

2020-ban ünnepel a BÉT

A 2020-as év különleges lesz a Budapesti Értéktőzsde élettörténetében: egyrészt lezárul az ismét hazai tulajdonba került intézmény ötéves programja, másrészt az újjáalakult, modernkori pesti tőzsde a 30 éves fennállását fogja megünnepelni. A jeles alkalomra a Budapesti Értéktőzsde szorosan együttműködve a MOME-val (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem), fiatal magyar grafikusokat kért fel a 30 éves jubileumi logó megtervezésére. A nyertes pályázó, Kaszanyi Nóra egy első látára minimalistának tűnő logót tervezett, amely a használata során válik egyre izgalmasabbá, frissebbé és modernebbé. Az idei évben kiadásra kerülő jubileumi emlékérem és ünnepi tőzsdekönyv mellett ezzel az új logóval ünnepli a magyar börze újraindításának 30. évét.

 

A BÉT Legek díjakról
A Budapesti Értéktőzsde húsz éve minden évben megrendezi a hazai tőkepiac legkiemelkedőbb éves teljesítményeit díjazó eseményét, a BÉT Legeket. A díjak odaítéléséről a Tőzsdei Tanácsadó Testület tagjaiból álló szakmai zsűri dönt. A legtöbb kategóriában kvantitatív módszertan (például forgalmi adatok) alapján lesz eredmény és kerülnek díjazásra a legjobbak. Az év hazairészvény-kereskedési platformja kategóriánál a beérkezett pályázatok, valamint a felhasználók értékelése alapján állapítják meg a győztest.

A BÉT Legek rendezvényről
A Budapesti Értéktőzsde egyik kiemelt rendezvénye a BÉT Legek díjátadó gála, ahol több kategóriában jutalmazza a Tőzsde az előző év kiemelkedő teljesítményeit. Az évindító BÉT Legek díjak átadásával a BÉT értékeli az előző évet és ünnepélyes keretek között elindítja a következőt.

A BÉT Stratégiai Jelentésről
A Budapesti Értéktőzsde 2016–2020 időszakra vonatkozó stratégiájának alapvető célja egy olyan átfogó tőkepiac- és tőzsdefejlesztési program kidolgozása és megvalósítása Magyarországon, melynek eredményeképpen a tőkeági forrásbevonás szerepe növekszik a magyar vállalatok finanszírozásában, hatékonyan kiegészítve a jelenleg túlsúlyban lévő banki hitelezést. A Stratégiai Jelentés éves beszámolót nyújt arról, hogy a BÉT mit valósított meg a 2016–2020-as időszakra szóló ötéves stratégiai tervéből az adott évben. A kiadvány egyúttal kitekintést nyújt a következő év vállalásaira és folyamatban lévő feladataira is.