Mozgalmas hónapon vagyunk túl: a világban több olyan politikai esemény zajlott, amely máskor megijeszti a befektetőket, akik általában nem szeretik a bizonytalanságot, most azonban nyoma sem volt ijedelemnek. Mindeközben a legnagyobb jegybankok újra lazításba kezdtek, és ez viszont annál inkább hatott a tőzsdékre. Az EKB csökkentette az egynapos kamatrátát és újraindítja az eszközvásárlási programját, az amerikai Fed 25 bázis ponttal csökkentette az alapkamatot. Az MNB is döntött: nem változtatott a főbb kondíciókon, de kismértékben növelte a pénzmennyiséget nem koncepcionális eszköz alkalmazásával.

A főbb amerikai tőzsdeindexek a hónap folyamán eddigi abszolút csúcsaik közelébe emelkedtek, de a jelentősebb európai indexeknél is 5-8 százalékos emelkedés mutatkozott. A jó hangulat a BÉT-en is jelentkezett: a BUX 39 794 pontról 40 601 pontra emelkedett, 2 százalékkal.

BÉT_szeptember_sajtóközlemény_1.png

A blue chipek közül az OTP teljesített a legjobban: 6,5 százalékot emelkedett 12 010-ről 12 790 forintra. A MOL 2 százalékkal csökkent 2890 forintig, a Richter 1,1 százalékkal került lejjebb 4970 forintra, míg a Telekom 4 százalékkal drágult 440 forintig.

BÉT_szeptember_sajtóközlemény_2.png

Az ötödik legnagyobb részvény, az OPUS árfolyama 1,3 százalékkal nőtt 388 forintig, az elmúlt hónapokban nagy forgalmat bonyolító 4iG viszont 1,3 százalékkal visszaesett 907 forintig, az új befektető által új tevékenységet felvevő Est Media viszont 15,8 százalékkal erősödött,
127,4 forintra.

A brókercégek közül a Wood lett a nyertes 97,1 milliárd forintos duplikált forgalommal, őt követi a Concorde 82 milliárddal, harmadik lett az Erste 78,8 milliárddal.

BÉT_szeptember_sajtóközlemény_3.png