Az évtizedek óta nem látott értékű infláció és a kereslet-kínálat dinamikájának folyamatos ingadozása miatt az amerikai jegybank, a Fed agresszív ütemben emelte a kamatokat, illetve a jövőben további növelést tervez. A tevékenység hatására az amerikai indexek nehézségeket éltek át, a Dow Jones 0,8%-ot, a S&P 500 1,3%-ot, a Nasdaq pedig 2,1%-ot esett.

Ezzel szemben a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX index csökkenés helyett januárban tovább emelkedett, 45 339,2 ponton zárt, amely 3,5 százalékos növekedést jelentett decemberhez képest. A legmagasabb értéket, 46 901,7 pontot a hónap második felében érte el.

BUX_január.png

A korábbi hónapokhoz hasonlóan az OTP Bank papírjaival folyt legmagasabb összegben a kereskedés, 128,8 milliárd forint értékben, amely az összforgalom 62,7%-át tette ki. A bankpapír ismét erős hónapot tudhat maga mögött, amelyet a 7,1%-os részvényárfolyam emelkedése is jelezte. Az OTP Bankot ismét a Richter és a MOL követte, 40,3, illetve 26,6 milliárd forintos forgalommal.

tábla2.png

Az azonnali részvénypiac forgalma összességében 205 milliárd forintot ért el, amely kereskedési naponként átlagosan 9,3 milliárd forint forgalmat jelentett.

Forgalmi grafikon január.png

A befektetési szolgáltatók versenyét ezúttal is a Wood&Company nyerte 105,5 milliárd forinttal. A második helyet a Concorde szerezte meg 104,4 milliárd forinttal. Az Erste Bank pedig 89,8 milliárd értékű forgalomra tett szert, amellyel a harmadik helyre került.

forgalom tábla.png

Az árupiaci szektorban 154,8 millió forint összegben zajlott a kereskedés, amelynek 63,2%-a a fenntartható takarmánybúzából, 19,6%-a a takarmánykukoricából, 17,3%-a pedig a nagy olajtartalmú napraforgómagból származó kereskedésből tevődött össze.