November 18-án, az első stratégiaalkotási modullal kezdődött el az ELITE Program kétnapos őszi köre Londonban, amelyhez ezúttal átlagon felüli számban, 12 magyarországi cég csatlakozott. Az új vállalkozások a képzésben jelenleg résztvevő 24 magyar középvállalat mellé társulnak, így az ELITE International csoporton belül kiemelkedő számban, összesen 36 magyar cég veszi igénybe a nemzetközi best practice-ek átadására és a hazai sajátosságok megismerésére egyaránt alkalmas, világszinten 44 országból és 36 szektorból több mint 1300 vállalatot jegyző vállalkozásfejlesztési programot. A korábban csatlakozott vállalkozásokhoz hasonlóan az újonnan belépő cégek tevékenysége is szerteágazó, amelyek többek között fém-, építő-, energia-, élelmiszeripari és kereskedelmi termékeket és szolgáltatásokat nyújtanak. A több, stratégiaalkotással foglalkozó modult követően aztán a szabadon választható elemekkel egészül ki a képzés és lesz egyre személyre, szervezetre szabott a Program.

A Budapesti Értéktőzsde az ELITE Program meghonosításával nemcsak nemzetközi példákon és módszereken keresztül biztosít friss, naprakész és gyakorlatorientált tudást a résztvevő cégek számára, hanem kiegészítő hazai modulok révén a Magyarországra jellemző sajátosságokra is felkészíti őket, például a befektetők elvárásai, a piaci környezet, az adózás vagy a jogi ismeretek vonatkozásában. A BÉT ezen felül európai uniós pályázati forrásból tud biztosítani költségtérítést az erre pályázó és a pályázati feltételeknek megfelelő vállalatok számára.

A Budapesti Értéktőzsdénél egyértelműen pozitív visszajelzésként értékeljük, hogy évről évre a hazai középvállalatok egyre szélesebb köre veszi igénybe a BÉT - ELITE Programot, a hazai és nemzetközi legjobb gyakorlatainak megismertetését célzó képzését. Úgy látjuk, azon hazai vállalatok találhatják meg a számításaikat a Programban, akik dinamikus növekedési tervekkel, nyitottsággal rendelkeznek, hiszen mindegyik vállalkozás a hatékonyságnövelő struktúrafejlesztésben érdekelt. A nemzetközi képzést abszolváló cégek ütőképes, tőzsdeérett vállalatokká válnak: újragondolt stratégia és megújult szervezeti felépítés révén az újonnan csatlakozó vállalatok számára még könnyebbé válik a tőkebevonás, a tőzsdére lépés folyamata is”

- nyilatkozta Paulovits Márton, a Budapesti Értéktőzsde Kibocsátói Akvizíciók Igazgatóságának igazgatója.

Az újonnan csatlakozó vállalatok:

BlackBelt Technology Kft.

2013-ban alakult a BlackBelt, amely személyre szabott szoftverfejlesztéssel, ügyviteli rendszerek gyártásával vált nagyvállalattá az utóbbi évek során, és amely számos hazai és külföldi ügyfelet tudhat a magáénak. A dinamikusan fejlődő IT-cég a kliensek szoftverek iránti igényeire válaszul fejlesztette ki saját termékét, a JUDO-t, amely mára a BlackBelt egyedi szoftverfejlesztési üzletágának az alappilléreként szolgál.

Carboferr Kereskedőház Zrt.

A vállalat hagyományos fémipari tevékenységhez köthető alapanyagok, így elsősorban ötvözetlen acéltermékek beszerzésével foglalkozik, emellett a cég közreműködő partnerei számára logisztikai és kereskedelmi szolgáltatásokat is nyújt. Hazai és multinacionális disztribúciós és végfelhasználók beszállítójaként hozzájárul az energetikai, autóipari, mezőgazdasági gépgyártási és építőipari értékteremtési lánc kiszolgálásához és finanszírozásához is.

Ezüsthajó Kereskedelmi Kft.

A magyar családi tulajdonú Ezüsthajó Kft. 26 évvel ezelőtt kezdett el kamionos felszerelések biztosításával, értékesítésével foglalkozni, azóta pedig országos hálózattá vált: a cég mára jelen van Budapesten, Debrecenben, Győrben, Pécsen és Szegeden. A regionális boltok révén a fuvarozók, kamionsofőrök, szervizek, mezőgazdasági cégek és viszonteladók külföldi és belföldi kiszolgálására egyaránt rendelkezésre áll.

Gamma Digitál Kft.

Az 1995-ben alapított vállalat egyedi villamosmérnöki fejlesztések megvalósítása révén az ipari automatizálás, az intralogisztika és robotika, valamint az ipari informatika területein támogatja elsősorban az autóipart és a gyógyszeripart. A cég automata magasraktári-, dobozos-, valamint automata targonca rendszerek teljes körű tervezésével és kivitelezésével az elmúlt évek során számos fontos fejlesztést valósított meg az intralogisztikai automatizálás területén is.

G-Plan Építő Kft.

A vállalat építőipari és útépítési szolgáltatásai révén elsősorban a Dél-Dunántúli régió, valamint az ország infrastruktúrájának fejlesztését célozza. A társaság a mélyépítés, a különféle aszfalt-, beton- és betonelemek gyártása és értékesítése mellett közúti árufuvarozást, illetve útépítő gépek (például aszfaltfinisherek, úthengerek) és földmunkagépek bérbeadását is vállalja.

Iniciál Autóház Kft.

A dinamikusan fejlődő Iniciál Cégcsoport 100%-ban magyar magántulajdonú vállalkozásként működik, amely számos ismert autómárka értékesítésével és vevőszolgálatával, illetve márkaszervizével foglalkozik. Tevékenységét Nyugat-Magyarország területét lefedően négy telephelyen Győrben, Mosonmagyaróváron, Sopronban és Szombathelyen végzi.

Mirelite Mirsa

Az 1981-ben alakult, 2003 óta pedig teljes mértékig magyar tulajdonban lévő MIRELITE MIRSA különféle gyorsfagyasztott zöldségek és gyümölcsök, tésztafélék, húsos termékek gyártásával foglalkozik. A termékek gyártását és csomagolását korszerű technológiákkal és gépekkel végzi, a cég a csomagolás tekintetében széleskörű vevői igényeket képes kielégíteni.

MITO Communications Kft.

A MITO 2008-ban alakult meg, az azóta eltelt több mint tíz évben a hazai piac egyik meghatározó kommunikációs ügynökségévé vált, számos nagyvállalatnak asszisztálva a komplex üzleti, kommunikációs és digitális problémák megoldásában. Folyamatosan megújuló szolgáltatási portfóliójával a cég négy üzletága (kommunikációs, fejlesztési, média, új technológiák) szolgálja ki a hazai és nemzetközi projekteket.

Optimum Solar Kft.

A bajai székhellyel rendelkező Optimum Solar Kft. elsősorban napelemparkok tervezésével és kiépítésével foglalkozik, emellett teljes körű adminisztrációs támogatást is nyújt a hiteligénylésben, az engedélyeztetésben és a hatósági bejelentésekben egyaránt. A napelempanelek hatékony működését speciális technológia teszi lehetővé, amelynek fejlesztéséhez a vállalat is aktívan hozzájárul.

Rotovill Kft.

Bár a pécsi cég elsődlegesen háztartásigép-alkatrész nagykereskedőként tevékenykedik, széles és folyamatosan változó termékportfóliójának köszönhetően a lakossági klímatechnikában is meghatározó szereplővé vált az elmúlt évek során. Az 1993-ban megalakult Rotovill folyamato­san keresi a piaci bővülési lehetőségeket, ennek keretében építik Rcool márkanéven saját márkás termékportfóliójukat, amelynek palettája jelenleg mintegy 60 termékből áll a lengőcsatlakozótól a szobatermosztáton át a klímaberendezésekig.

Serco Informatika Kft.

1983-as alapításával a Serco Informatika Kft. egyike a legrégebbi hazai informatikai szolgáltatói és rendszerintegrátori piac szereplőinek. A kezdetben félszobányi számítógépekkel, lyukkártyás gépek javításával foglalkozó családi vállalkozás jelenleg informatikai eszközök szervizelésével és kereskedelmével, továbbá felhőalapú szolgáltatásokkal, informatikai rendszerek és hálózatok tervezésével, üzemeltetésével foglalkozik.

Verarbeiten Pausits Kft.

Az acél- és géptermékek egyedi és sorozatgyártásával foglalkozó vállalat közel harminc éve végzi tevékenységét Halásziban. A 100%-ban magyar tulajdonú Verarbeiten Pausits Kft. a folyamatos fejlesztéseknek és a nemzetközi tapasztalatoknak köszönhetően évi 8.000 tonna acél feldolgozására képes eszközparkkal és szakember gárdával rendelkezik. A cég megrendelői túlnyomórészt nyugat-európai cégek, azonban egyes közel-keleti vállalatok részére egyedi gyártású szerkezeteket is szállítanak.

 

Az ELITE Programról

A Program Olaszországból indult, de mára Európán kívül többek között az Egyesült Államokból, Mexikóból, Szaúd-Arábiából és Kenyából is csatlakoztak már cégek. Magyarországon 2017-től, a Budapesti Értéktőzsde és a Londoni Tőzsdecsoport leányvállalata, az ELITE SpA. együttműködésének köszönhetően van lehetősége a hazai cégeknek a közösséghez csatlakozni. Célja a hosszú távú tőkefinanszírozási formák megismertetése mellett vállalatirányítási módszerek átadása a cégvezetők számára, a pénzügyi kultúra mélyítése, networking lehetőségek biztosítása, illetve a cég ismertségének, a brand értékének növelése.

A két tanéves nemzetközi, angol nyelvű képzés online, illetve személyes részvételt igénylő programokat egyaránt tartalmaz, üzleti iskolák és iparági szereplők (egyetemek, bankok, befektetési szolgáltatók, corporate finance és más tanácsadók, könyvvizsgálók, ügyvédi irodák stb.) együttműködésével folyik. A vállalkozások ezen felül kiegészítő magyar nyelvű modulok segítségével sajátíthatják el a hazai vállalatvezetés és finanszírozás hazai jellegzetességeit, valamint építhetnek kapcsolatokat egymással. A jelentkezések nem személyhez kötöttek, hanem maga a vállalat vesz részt a Programban, az egyes tematikus modulokat, mint például a stratégiaalkotást vagy vállalatértékelést, a cégek releváns vezetői hallgathatják meg.