Hogy valamilyen fordulóponthoz érkeztünk, mi sem jelzi jobban, mint hogy a Budapesti Értéktőzsde gyűjtése alapján bőven akadnak olyan cégek a kkv-k táborából, amelyek tőkepiaci szempontból is példaértékűek – ezt támasztja alá mostani kiadványunk is.

A Figyelő munkatársai számára éppen ezért megtiszteltetés, egyszersmind szakmai kihívás is volt részt venni ebben a projektben. Hisszük és valljuk, hogy a fenntartható gazdasági növekedéshez vagy éppen a teljes foglalkoztatás eléréséhez a kkv-szektor érdemi teljesítménybővülése szükséges.

Bár a hírek nagy része a nagyvállalatokról szól, a kis és közepes cégek teszik ki az országban működő vállalkozások túlnyomó részét, emellett a magyar foglalkoztatotti létszám több mint hetven százaléka náluk dolgozik.

Az oly sokat – és joggal – emlegetett 2020 utáni években, mikor is kevesebb uniós támogatás érkezhet, a pénzpiac mellett a tőkepiacra lehet számítaniuk a kkv-knak. Száz százalékban mellette állunk, hogy az állam érdemben segíti a vállalkozások tőzsdére „menetelét”. Természetesen a mellett is érvelünk, hogy a magyar háztartások minél nagyobb arány ban fektessenek be a Budapesti Értéktőzsdén, hiszen a reálgazdaság fokmérője éppen az, hogy a cégek miként teljesítenek, és a kisbefektetők mennyire bíznak a vállalati sztorikban.

A BÉT50 kiadványban olyan társaságokat mutatunk be, amelyek már bizonyítottak. Éltek a lehetőségeikkel, bővítettek, fejlesztettek, és most is dinamikusak a jövőt illetően. Sikersztorik ezek – a mindennapokban felbukkanó nehézségek ellenére. A legfontosabb nemzetgazdasági ágazatok képviselői reprezentálják magukat, a cégprofilokból pedig kicseng: sokan az exportban látják a kitörés lehetőségét. Utóbbi természetes is, hiszen az európai gazdasági tér részei vagyunk.

Talán ezért nem olyan elrugaszkodott a baráti felhívásunk: tőzsdére, mindenki!