Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb kockázatitőke-befektető társasága az összesen 102,5 milliárd forintot kezelő Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő. Bevállalják a rizikót, és elsősorban az induló, startupcégekre koncentrálva teljes, életszakaszokon átnyúló finanszírozást biztosítanak az ötlet fázistól egészen a nemzetközi terjeszkedésig. Az idén szintet léptek: kiemelt fó­kuszba került náluk a krónikus tőkehiánnyal küzdő magyar kis-és középvállalati szektor, sőt a tőzsde is.

– Nincs hiány a pályázatokban, éves szinten 800-1000 induló vál­lalkozás jelentkezik valamelyik programjukra. A legfrissebb, júliusi adatok szerint már 19,6 milliárd forint kockázati tőkét kapott közel 300 magyar startup az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures 2017-es indulása óta. Mi a sikereik kulcsa?

– Ennek az az oka, hogy a korai növekedésű fázisú, innovatív cé­gek nehezen jutottak tőkéhez, mert túl kockázatosak a bankok­nak, sőt, a pályázati körökből is gyakran kimaradtak. Itt lépett színre három éve a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), és vállalta fel a piacfejlesztő szerepet. Induláskor a startupbefektetések finan­szírozásához a Hiventures 20 milliárd forintot MFB-s, 30 milliár­dot pedig EU-s forrásból bocsátott rendelkezésre. Mára a kkv-finanszírozással együttvéve a teljes finanszírozási keretössze­günk 102,5 milliárd forintra nőtt.

– Mi a Hiventures idei nagy dobása?

– Ennek az évnek a fókusza egyértelműen a hagyományos kis- és középvállalkozások beemelése a célcsoportunkba. 31 milliárd forintos keretösszeggel indítjuk el az új kkv-divíziót a Hiventuresben. A piaci igényekre válaszolva fogtunk bele, mivel a startupokhoz hasonlóan a gazdaság gerincét adó kkv-k tőkefinanszírozása sem megoldott. Sokan küzdenek például a nehe­zen megoldható generációváltás problémájával, amely kihívást a rendszerváltás környékén alakult hazai kis- és középvállalatok jelentős része nem tudta megugrani. Ez részben annak a követ­kezménye, hogy ezen tranzakciók megvalósításáig mind ez idá­ig nem állt rendelkezésre megfelelő külső finanszírozási eszköz a piacon. Fontosnak tartjuk a kkv-szektort érintő konszolidációs tranzakciók támogatását is, ugyanis egyelőre csak alacsony vo­lumenben történnek olyan felvásárlások vagy összeolvadások, amelyek nagyban segíteni tudnák a mérethatékonyságot. Az új tőkealapból ösztönözni kívánjuk a kkv-k körében a nemzetközi kifektetéseken keresztül megvalósuló nemzetközi piacra lépést, amelynek egyik hatékony módja lehet a külföldi versenytársak felvásárlása, amihez szintén finanszírozást tudunk biztosítani. Az említett okok miatt úgy gondoltuk, eljött az ideje egy speciáli­san erre a területre fókuszáló tőkeprogram elindításának, amely eddig pilotszinten futott, de már most rendkívül komoly érdek­lődést tapasztaltunk. A kkv-tőkealap beindításával párhuzamo­san más iparág-specifikus alapok felállításán is dolgozunk. Ok­tóbertől nagyobb hangsúlyt helyezünk a divat- és dizájnipar innovációira is, így egy új alapon keresztül 5 milliárd forintos ke­retösszeg áll majd rendelkezésre a szektorban működő vállalko­zások számára.

– Elsőre két eléggé különböző világnak tűnik a kkv-szektor és a koc­kázati tőke. Nem félnek az első generációs vállalatalapítók, hogy idegenek felvásárolják alóluk a céget?

– Fontos szempont számunkra, hogy magyar kézben maradja­nak a hazai kis- és középvállalkozások, ezért zárt konstrukciós ügyletet kínálunk. Ennek értelmében a tőkeemelésért cserébe minden esetben kisebbségi tulajdonrészt kérünk, és az alapunk által megszerzett tulajdonrészt fix kamat mellett a tulajdonos­társak később visszavásárolhatják. A tőkeinjekcióért cserébe 10 százalék körüli éves hozamot várunk el a cégektől – ami drágá­nak tűnhet a mostani piaci hitelkamatokhoz képest, azonban a bankok csak fedezettel finanszíroznak. A mi esetünkben el­sősorban a vállalat üzletrésze a fedezet, amivel jóval nagyobb kockázatot vállalunk. Fontos hangsúlyozni, hogy nem aka­runk versenyezni a bankokkal, sokkal inkább egyfajta kiegészí­tést szeretnénk ajánlani, amely banki hitellel, valamint önerővel kombinálva eredményes tranzakcióhoz vezethet. Mi kiegészí­tő finanszírozásban vagyunk érdekeltek, ráadásul a mi forrásunk fejlesztésre is fordítható.

– A 2020-as naptárjuk már teli lehet az új kkv-divízió felfuttatásával. Vannak esetleg más tervei is a Hiventuresnek?

– Valóban, jövőre szeretnénk lebonyolítani az első sikeres tranz­akciókat a kkv-knak szánt termékekkel, miközben továbbra is biztosítjuk a hazai startup-ökoszisztéma finanszírozását, és to­vább bővítjük a portfóliónkat. Itt azonban nem állunk meg, cél­keresztbe került a tőzsde is. Szeretnénk a legkiválóbban teljesítő portfóliócégeinket is bevezetni a Budapesti Értéktőzsde Xtend-piacára. Ez is egy piaci igényre adott válasz, hiszen azt tapasz­taljuk, hogy a nagyvállalatok és a kisbefektetők is egyre inten­zívebben szeretnének részt venni az ígéretes eredményekkel kecsegtető startupok fejlődésében.