Regionális terjeszkedésbe kezd a Delta-Truck Kft. és a Via Bérautó Kft. – mondta el Stefkó Péter, a két cég által alkotott csoport első embere. A kis, közepes és nagy méretű teherau­tók forgalmazásával, értékesítésével, bérbeadásával és javításá­val foglalkozó vállalatok jelenleg Budapesten, Szigetszentmik­lóson és Pozsonyban tartanak fenn egy-egy telephelyet, így az első lépést a környező országok piacai felé már megtette a szektor hazai piacvezetője. A társaság tervei szerint Csehország­ban, Ausztriában, Szerbiában és Olaszországban folytatnák a terjeszkedést. Többfajta modellben gondolkodnak: az adott pi­acon meglévő lehetőségektől függően szóba kerülhet a cégvá­sárlás, a cégalapítás vagy a menedzsment számára legvonzóbb franchise-rendszer kialakítása is. A vezetés persze tisztában van vele, hogy a határokon átnyúló expanziónak megvannak az in­formatikai és tőkeoldali feltételei is. Ezért aztán nem meglepő, hogy megkezdték az SAP integrált vállalati szoftverének a be­vezetését, sőt a nem túl távoli jövőben a pesti tőzsde felé veszik az útjukat. Utóbbi cél mellett olyannyira eltökélték magukat, hogy csatlakoztak a Budapesti Értéktőzsde ELITE programjá­hoz, melynek keretében Stefkó Péter fia, Boldizsár és a társaság egyik munkatársa hamarosan Londonban és Budapesten kezd­heti el a felkészülést a nagy lépésre. A mit sem sejtő Boldizsár egyébként közel egy éve, a 22. születésnapjára kapta „ajándék­ba” a munkaszerződést Pétertől, és azóta szisztematikusan járja végig a két cég különböző egységeit, tanulmányozza azok te­vékenységét. Most éppen az értékesítésen dolgozik.

Stefkó Péter 1991-ben, amikor a Győri Távközlési Főiskola fris­sen végzett exhallgatójaként néhány barátjával megalapította az először használt teherautók behozatalával és azok szervize­lésével foglalkozó Delta-Truck Kft.-t, még nem is álmodhatott arról, hogy 28 év múlva az általa vezetett csoport egyszerűen kinövi a hazai piacot. A rugalmas alkalmazkodás a piaci lehető­ségekhez azonban már közvetlenül a start után is jellemezte a vállalatot, 1992-ben például a Delta-Truck vált a Renault teher­autók kizárólagos magyarországi forgalmazójává. Az üzlet bein­dult, és az sem törte meg a társaság lendületét, amikor néhány évvel később a Volvo felvásárolta a Renault teherautó-részle­gét, s mint minden európai kereskedővel, a Deltával is megsza­kította az együttműködést. Aztán 1995-ben jött az újabb for­dulat, ismét csak Franciaországból. Ugyanis egy francia céggel alapított vegyes vállalaton, a Via Bérautó Kft.-n keresztül hono­sították meg azt a Nyugat-Európában akkor már elterjedt üzleti megoldást, hogy a teherautókat inkább bérbe, mintsem lízing­be adják a szállítást végző vállalkozóknak. Négy évvel később a Delta-Truck kivásárolta a franciákat, azóta a Via Bérautó teljes egészében a csoporthoz tartozik.

A két kft. között jelenleg úgy néz ki a munkamegosztás, hogy a Stefkó Péter többségi tulajdonában álló Delta-Truck értékesítés­sel és szervizeléssel, a Via Bérautó pedig – mint a nevéből is ki­derül – bérbeadással foglalkozik. Mostanra már több mint 1000 új és használt járművet értékesítenek évente, a vállalat bérau­tóflottájában pedig 1500 teherszállító jármű rója hazánk és Eu­rópa országútjait. Stefkó Boldizsár egyetért édesapjával abban, hogy a jövőt elsősorban a bérbeadás jelenti. Ez már a cég által kitermelt bevétel és nyereség szerkezetéből is kitetszik. A bér­let hozta tavaly is a cégcsoport mintegy 550 millió forintos adó­zás utáni profitjának 50-60 százalékát, holott az évi 18 milliár­dos árbevétel oroszlánrésze az értékesítésből folyt be. Stefkó Péter szerint a bérlet egyébként is jóval rugalmasabb a lízin­gelésnél. A teherautókkal kapcsolatos ügyintézés a pékektől az építőipari vállalatokig mindenkinek nyűgöt jelent. A nehézsé­gek ráadásul a flottaméret növekedésével csak fokozódnak. A Via Bérautó a bérbe adott járművek mellé teljes körű szolgálta­tást nyújt (biztosítások, adók, téli-nyári gumizás, javítás, karban­tartás, kopó alkatrészek cseréje, csereautó biztosítása). Az esetek döntő többségében hosszú távra köteleződnek el az ügyfelek a Via Bérautónál, de ugyanúgy lehetőség van rövid távú, akár egynapos bérlésre is.

Viaberauto.jpg

A cégcsoport fő tulajdonosa felidézi, hogy a 2008-as világgaz­dasági válság bekövetkezésekor is milyen jól jött, hogy akkor már volt 250-300 bérautójuk. A szektort nagyon keményen érintette a recesszió, a vállalkozók nem mertek belevágni a lí­zingelésbe, ehelyett még a korábban átvett teherautókat is visszavitték a lízingbe adóknak. Rövid időre ellenben simán bérbe vették az eszközöket, ha kellett. Abból nem lehetett baj. Ennek köszönheti a csoport, hogy a szektorban működő húsz cég kö­zül a két túlélő közé került, pedig a 2008-ban még bő 10 milliár­dos forgalmuk egy év alatt 3,5 milliárdosra esett vissza. Alighogy kikászálódtak ebből a gödörből, elszállt a svájci frank. A vállalat 120 teherautóján volt svájci frankos hitel, kézi vezérléssel mene­dzselték a hitelszerződéseket, és ha kellett, azonnal döntöttek egy-egy autó eladásáról. Három évig tartott, míg az egész prob­lémakört lezárták, de szép feladat volt – mondja Stefkó Péter. Mindez azonban nem ment volna a bérautózás nélkül.

Az utóbbi időben a legnehezebb feladattá az új munkatár­sak toborzása vált. Duális képzés keretében együttműködnek ugyan egy ferencvárosi és egy szigetszentmiklósi ipari iskolá­val, de az azokból kikerülő 18 éves fiatalok sem vállalnak már munkát nettó 300 ezer forint alatt. A kamionok azonban robognak tovább, sőt az elmúlt három-négy évben egyre nagyobb sebességbe kapcsoltak. Egyrészt a Delta-Truck kizárólagos for­galmazási szerződést kötött a Ford Trucksszal Magyarország és Szlovákia területére, másrészt az uniós piacon jól boldogu­ló magyar fuvarozók egyre több új Volvót, Mercedest, DAF-ot és Fordot bérelnek. Közben a munkavállalói létszám is 110 főre emelkedett a két társaságnál, Pozsonyban pedig összeállt egy tízfős csapat, amely június 1-jén költözött nagyobb telephely­re. Arra a kérdésre, hogy mit tart a siker titkának, az ügyvezető a menedzsment munkáját, a szakembergárdát és a cégcsoport jó szerkezeti felépítését említi. Öt üzletággal működnek, külön egység foglalkozik a használt és az új autók értékesítésével, a bérbeadás pedig kis- és nagyteherautós részlegre oszlik. Végül a szervizelés megint csak külön szegmenst képez. Az öt üzlet­ágvezető, valamint Stefkó Péter és Stefkó Boldizsár hetente be­széli meg a tennivalókat. Ezek során most már egyre sűrűbben kerülnek szóba a regionális bázisok kiépítéséhez szükséges ten­nivalók is. A Via Bérautó haszongépjármuveit egymás mögé rakva a cég szigetszentmiklósi és budapesti telephelyét össze lehetne kötni.

Via.jpg