A Budapesti Értéktőzsde ünnepélyes keretek között mutatta be BÉT50 – Ötven hazai vállalat sikertörténete 2020 címet viselő kiadványát. A rendezvényen, amelyet online, a BÉT YouTube oldalán is figyelemmel lehetett követni, Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója, dr. Balog Ádám, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója, Jobbágy Dénes, a Széchenyi Alapok vezérigazgatója, illetve Bíró Balázs, a Deloitte pénzügyi tanácsadás üzletágának kelet-közép-európai vezető partnere is beszédet tartott.

A kiadvány elkészítése során a koronavírus-járvány adta kihívásokkal is meg kellett küzdeni: a vírus megjelenése következtében bevezetett korlátozások új megoldások felderítését és alkalmazását tették szükségessé az előzetes kutatómunkát és a kiválasztási folyamatot követő, cégvezetőkkel lebonyolított személyes interjúkat illetően. A bemutatott vállalatok idén is több szektorból kerültek ki: a mezőgazdasági, építőipari cégek mellett most olyan, kevésbé szokványos szektorban tevékenykedő vállalatok is be tudtak kerülni a kiadványba, amelyek a könyvkereskedelemben, a divatiparban vagy éppen az influencer-marketingben tették le névjegyüket az asztalra mind hazai, mind nemzetközi szinten.

A BÉT50 kiadvány története 2016-ig nyúlik vissza. Célja, hogy a hazai gazdasági szféra figyelmét a kimagasló teljesítményt nyújtó, sikeres szintlépéseket produkáló, ezzel versenyképességüket folyamatosan növelő hazai vállalatokra irányítsa. Alapkövetelmény a kiválasztáskor, hogy az adott vállalat kiemelkedő sikereket tudjon felmutatni saját piacán, illetve eredményes múlttal és olyan növekedési potenciállal rendelkezzen, amely megfelelő alapja lehet a későbbi bővülésnek, legyen az tőzsdei bevezetés, nemzetközi terjeszkedés, vállalatfejlesztés vagy egyéb beruházás.

A BÉT stratégiájának kiemelt pontja a hazai kézben lévő középvállalatok tőkepiacokhoz való hozzáférésének javítása, amely segítségével elérhetővé válik számukra a további növekedés, szintlépés. A BÉT50 e törekvés egyik legjelentősebb eszközeként funkcionál. Jellemző továbbá, hogy a BÉT50 vállalatok a kiadványban való bemutatkozást követően a Tőzsde további szolgáltatásait is igénybe veszik. Az eddig bemutatott 250 vállalat közül több mint negyvenen csatlakoztak a BÉT és Londoni Értéktőzsde együttműködésében megvalósuló nemzetközi képzéshez, az ELITE Programhoz, három vette eddig igénybe a tőzsdére lépés finanszírozásában támogatást nyújtó Mentor Programot, és már négy vezette be sikeresen részvényeit a BÉT középvállalatokra specializált, nemrég elindított platformjára, a BÉT Xtendre.

 A 2020-as év több szempontból is rendkívüli: a Budapesti Értéktőzsde 30 éves jubileumára vonatkozó terveinket, ahogy globálisan szinte mindent, jelentősen befolyásolta a koronavírus-járvány okozta helyzet. A kialakult helyzetben a tőzsde kkv szektort célzó, gazdaságfejlesztő törekvései még inkább hangsúlyosabbá kell, hogy váljanak. Ennek kiemelt eleme a BÉT50, amely nem csak egy kiadvány, hanem egy aktív és sokszínű közösség is – a tagok között fontos üzleti kapcsolatok születhetnek, értékes diskurzusok indulhatnak el és inspirációként szolgálhatnak, nem csak egymás, de a jelenlegi és leendő vállalkozók számára is, amely a jelenlegi körülmények között különösen fontos”

– mondta el Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója.

Azért is volt nagy élmény a kiadvány elkészítése számunkra, mivel a Deloitte-nál különösen fontosak a sikeres magyar tulajdonú vállalatok. Régóta aktívan dolgozunk velük és igyekszünk segíteni őket fejlődésük során, az elmúlt években már egy specializált szakértői csapattal, a Deloitte Private égisze alatt. Ezúton is szeretnénk megköszönni a Budapesti Értéktőzsdének, hogy a Deloitte Private támogatást nyújthatott e különleges kiadvány elkészülésében, az ötveneknek pedig további sikereket kívánunk”

nyilatkozták a kiadvány szakmai támogatója, a Deloitte partnerei, Bíró Balázs és dr. Kóka Gábor.A kutatómunkában és a kiválasztás folyamatában a Deloitte Magyarország, médiapartnerként pedig a Portfolio Csoport és a Növekedés.hu segítette a BÉT-et. Szakmai támogatást az MKB Bank és a Széchenyi Alapok nyújtott a Budapesti Értéktőzsdének.

Az újonnan beválogatott 50 vállalattal most már 250 tagot számlál tehát a BÉT50 közössége, akiknek történetei online is elérhetők a BÉT weboldalán.