Air_Cooling_SBT_1981_2.jpg

Gondos Gábor tulajdonos, ügyvezető

„2003-ban egy nagyobb cégnél, klímaszerelőként kezdtem a szakmát, ahol a műszaki igazgatói pozícióig küzdöttem fel magam. Munka mellett végeztem az egyetemet, ahol HR közgazdász szakon végeztem – idézi fel a kezdeteket Gondos Gábor, az Air Cooling Service Kft. ügyvezető igazgatója. – Ipari erősáramú technikusi végzettséggel az épületgépészet némileg új terület volt számomra, tele kihívásokkal és tanulással, mely folyamat azóta is tart – köszönhetően a klímatechnika állandó kihívásainak. 2006-ban kezdődött minden öt darab folyadékhűtő eladásával egy újonnan épülő lakóparkban. Egy barátommal közösen jött a gondolat, hogy merjünk saját lábra állni, alapítsunk egy céget a munka kivitelezésére. Azóta őt másfelé sodorta az élet, de a barátság töretlen maradt – így kezdődött az Air Cooling Service Kft. históriája.”

Manapság a piacon azonban jelentősen többre van szükség a sikerhez, mint a készülékek eladása. „A hűtéstechnika nemcsak abból áll, hogy eladjuk a klímaberendezéseket, hiszen nagyon sok kisebb-nagyobb szolgáltató tud klímát szerelni. Ha csak felszerelek egy klímát, abban nem tudunk kiemelkedni. Ha nincs meg az az alázat és tudás, amit igényel ez a szakma, akkor sehová nem fogunk eljutni. Mindig egy kicsivel többet kell hozzátenni, mert erről szól az egész... Ki a jobb egy picivel. Én őszintén el szoktam mondani a véleményemet minden megrendelőnknek. Ez mindennél fontosabb! Nagyot mondani könnyű, de ezeket az elvárásokat teljesíteni is tudni kell. Sokszor előfordul, hogy másféle megoldást ajánlok, mely sok szempontból kedvezőbb. Csak olyan munkát vállalunk el, amit biztosan és jó minőségben tudunk teljesíteni” – fogalmazza meg hitvallását a cégvezető

„2010 után elkezdtünk felvenni újabb szolgáltatásokat a palettánkra. Légtechnikai kivitelezésekkel, komplett épületgépészeti kivitelezésekkel is elkezdtünk foglalkozni. Ehhez társult az épületautomatizálás is” – vall a profil fokozatos és folyamatos kiszélesítéséről Gondos Gábor.

Természetesen ez a fejlődés nem töretlen. Mint minden cég életében, az Air Cooling Service-nél is akadtak nehéz, kihívásokkal teli időszakok. Elsősorban a 2008-2009-es pénzügyi válság időszaka volt az, amikor a nagyobb ívű munkák helyett inkább a karbantartásokra koncentrált a vállalkozás. Ezek kisebb mérvű, de stabil árbevételt jelentettek. „Ez egy jó fogódzkodó volt a túlélésre abban az időszakban. Mindig volt valamennyi munka, ami egy kicsit továbblendített; így nem is nagyon éreztük meg, hogy válság van, vagy egy kicsit rosszabb helyzet alakult ki.”

Aircooling funfact.jpg

A vállalkozás azóta folyamatosan bizonyít a szakmában, és több jelentős partnernek dolgozott. Ilyen nagyobb volumenű kivitelezés például az Árkád Bevásárlóközpont, az FTC és számos kórház korszerűsítése. Nem elhanyagolható a közszférának és több kisebb magáncégnek és magánszemélyeknek nyújtott szolgáltatás sem.

A cég jelenleg 15 alkalmazottat foglalkoztat, és számos fix alvállalkozóval áll kapcsolatban, melyek bevonásával tudják megoldani a szükséges munkák teljesítését. A cég életében a stratégiai döntések és a profilszélesítés mellett egy fontos finanszírozási döntés jelentett komolyabb változást, amikor – egy banki ügyintéző javaslatára – forgóeszközhitelt vett fel a vállalkozás. Nagyobb megrendeléseik és kedvező fizetési arányaik is lehetőséget adnak arra, hogy a cég továbbra is stabilan tudjon növekedni.

2017-ben egy újabb tevékenységgel bővült a vállalkozás által kínált szolgáltatáscsomag: elindult a cég keretein belül az áruszállítás.

„A szállítmányozás egy olyan új bevételi forrás, amely előre tervezhető” – jegyezte meg az ügyvezető. Ennek a tevékenységnek a sikerességéhez a családi összefogás is erősen hozzájárult. Ezen a ponton vált családi vállalkozássá is az Air Cooling Service Kft. „Külön öröm számomra, hogy lehetőségeimhez mérten a családom tagjainak is biztos megélhetést tudok biztosítani.”

legnagyobb kockázatnak a munkaerő-utánpótlás megoldását tartja Gondos Gábor. A legfontosabb kérdés szerinte az, hogy kik és milyen szaktudással, nem utolsósorban pedig milyen hozzáállással fognak dolgozni a szakmában. „Nem tudom, hol találunk majd megbízható, jól képzett szakembereket. Sajnos nincs megfelelő utánpótlás sem a szakmai, sem az emberi hozzáállást illetően.” Gábor véleménye szerint az eltérő műszaki oktatás miatt a külföldi munkaerő idecsábítása sem jelent megoldást a munkaerőhiány kérdésére.

A szükséges szaktudás elsajátításának lehetőségét azonban minél hamarabb meg kellene oldani hazánkban, hiszen az Air Cooling Service és más cégek jövője is az újabb és újabb megbízásokban rejlik, melyeket megbízható szakértelem híján nem tudnak megfelelően teljesíteni.

„Jövőbeli céljaink között szerepel a jelenlegi piaci pozíciónk megtartása. Kiegyensúlyozottságra törekszünk: nem szeretnénk túl nagyra nőni. Szeretem átlátni, szeretek 100 százalékosan részt venni a munkáinkban. Ha túlontúl sok van, elveszünk benne, elvész a személyre szabott figyelem, és esetleg a minőség is megsínyli. Azt gondolom, a kevesebb néha több!

Ha meg tudjuk tartani ezt a bevételi árindexet ezekben a gazdaságot sújtó nehéz időkben, igen szerencsésnek mondhatom magunkat.”

Air Cooling.jpg