A Venture Capital Summit rendezvény célja, hogy a hazai bankok, befektetési alapkezelők, befektetési társaságok szakemberei, a befektetés előtt vagy alatt álló startupok vezetői, illetve egyéb kapcsolódó területek képviselői találkozhassanak és beszélgethessenek egymással. Míg tehát egy hagyományos pénzügyi konferencián a résztvevők jegyzetelnek, hazamennek és ott folytatják, ahol abbahagyták, a Venture Capital Summit jóval inkább egy nyitott fórum, ahol a résztvevők személyesen a legismertebb befektetőkkel, vállalkozókkal és a velük dolgozó szakemberekkel oszthatják meg gondolataikat, ötleteiket, befektetési elképzeléseiket vagy akár stratégiáikat. A kockázati tőkét kereső kereső vállalkozók számára is teremhet gyümölcs az eseményen: idén is jelen lesz a hazai befektetők krémje, a sikerre vihető ötletek ezen az eseményen tehát valóban összetalálkozhatnak a megvalósításhoz szükséges tőkével.

A Venture Capital Summitot az MFB elnök-vezérigazgatója nyitja meg, majd főelőadóként dr. Michael Brandkamp (High-Tech Gründerfonds Management GmbH), Európa ötödik legnagyobb kockázatitőke-alapjának a vezetője tart előadást arról, hogy a jelentősen széttöredezett európai befektetői piacon az ökoszisztéma fejlesztése és a kapcsolatrendszerek megosztása mellett hogyan lehetne még sikeresebbé tenni a térség vállalkozásait. Ezt követően érkezik a pódiumra Chris Mattheisen (Magyar Telekom), aki a multinacionális vállalatok és a startupok meglepően kölcsönös kapcsolódásáról beszélget a befektetőguruval.

A délelőtt további részében Madlena Tamás, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgató-helyettese mutatja be a Tőzsde szemszögéből tapasztalható kihívásokat a hazai tőkepiacon, a BÉT által javasolt megoldásokat, illetve rámutat, hogy milyen tipikus tényezők vezethetnek el egy vállalatot 2017-ben a Tőzsde közvetlen közelébe. Ezután a Széchenyi Tőkealapkezelő vezetője, Csuhaj V. Imre osztja meg gondolatait a hallgatósággal a meglévő tabuk ledöntéséről, az állam fókuszváltásáról és a befektetés kritikus pontjairól, az idő és a pénz kezeléséről. Ezután majd Oszkó Péter (Oxo Labs) ad tanácsot azoknak a befektetőknek, akik a nemzetközi porondon szeretnének befektetni, vállalkozásokat elindítani.

Az elmúlt egy évben a Forbes saját adatbázist épített az EU több mint 100 milliárd forintját megmozgató Jeremie-program győztes alapkezelőinek portfóliócégeiről. Arra keresték a választ, hogy a kockázati tőke mennyiben járult hozzá az innováció finanszírozáshoz, a finanszírozás látszódik-e a cégek növekedésében, azaz a számok alapján mi teljesült abból, amit a Jeremie-alapok vállaltak? A Venture Capital Summit-on mutatja be elsőként Zsiborás Gergő az egy évig tartó kutatás eredményeit, és segít levonni a megfelelő tanulságokat.

Az MKB Fintechlab jelenleg 6 startup csapatot inkubál. Pereczes János (MKB Fintechlab) bemutatja hogyan gondolkodik az MKB Bank nyílt innovációról és startupokkal való együttműködésről, és megosztja az indulás óta levont tapasztalatait a közönséggel.

Szintén fontos információkat hallhatnak a résztvevők a kerekasztal-beszélgetések résztvevőitől. Az első körben befektetési stratégiákról, a befektető hozzáadott értékeiről beszélget Eszter Elemér (Portus Buda), Halász Iván (Finext) és Szugyiczki András (Perion), a második beszélgetés során a nemzetközi terjeszkedés mikéntjeiről vitatkozik Erdei Sándor (DBH Group), Molnár András (Portfolion) és Szűcs Gergely (Valor Capital). A harmadik beszélgetés kifejezetten a startup cégek értékesíthetőségéhez-exitjéhez kapcsolódik, azaz, hogy milyen stratégiák, együttműködések, menedzsment és finanszírozás szolgálják hatékonyan az alapítók különböző ambícióit, mint például a technológia-hasznosítás vagy üzletfejlesztés. A részt vevők - Csuhaj V. Imre (Széchenyi Tőkealap-kezelő), Kövér József (3TS), Tánczos Péter (Euroventures) – ennek megfelelően mind rendelkeznek saját tapasztalatokkal ezen a területen.