keba_tozsdejatek_carousel.jpg

A 2018 novemberében kezdődött verseny selejtezője 35 határon túli, 4 országból érkezett csapatot is fogadott. A középiskolások értékpapírpiaci ismeretterjesztő versenyére összesen 180 iskola 300 csapatának közel 1000 diákja jelentkezett. Akadt olyan csapat, amelynek tagjai két városból származnak, és bár korábban nem ismerték egymást, a verseny rugalmassága lehetővé tette, hogy online kapcsolattartás segítségével eljuthassanak egy csapatként a döntőbe.

A Közép-európai Brókerképző Alapítvány (KEBA), amely 19. alkalommal rendezte meg Magyarország egyik legrégebben futó versenyét, ősszel kezdi jubileumi, 20. vetélkedőjét. A megmérettetés fő szakmai partnerei idén az Erste Befektetési Zrt. és a Budapesti Értéktőzsde voltak.

Az idei zsűrit Martin Hajdu György, a KEBA elnöke, Czirják Gábor Erste Trader termékmenedzser és Bozsik Balázs BÉT elnöki tanácsadó mellett Horváth Tamás, a KELER KSZF Zrt. elszámolási osztályvezetője, Vágó Attila, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője, Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője, valamint Lukács Patrik, a KEBA Alumni képviselője alkották. A KEBA Alumni szervezet tagjai a Tőzsdejáték korábbi döntősei, akik a verseny szervezése mellett aktívan közreműködnek szakmai események szervezésében, kapcsolati hálózat kiépítésében is.

A Tőzsdejáték szóbeli döntője során a csapatok először az elődöntőre elkészített esszéjüket mutatták be egy 10 perces prezentáció révén, majd írásbeli és szóbeli feladatokon keresztül bizonyíthatták tudásukat. A versenyzők továbbá a hazai tőkepiaccal kapcsolatos, azon belül is a Budapesti Értéktőzsdéhez és BÉT-en kereskedő hazai vállalatokhoz fűződő témakörök révén is megmérkőztek egymással.

A KEBA Tőzsdejáték döntőjében ezúttal a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumból érkezett „ÁRPÁD FUND" aratta le a babérokat, a csapat tagjai: Árpád Gergely, Jeszenszky Andor és Gócza Márton.

Második helyen a zalaszentgróti Deák Ferenc Általános Iskola és Gimnázium és a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium diákjaiból álló Billionaire Squad csapat végzett, a harmadikon a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Csány László Szakgimnáziumából érkezett All Stars Csány Edition csapat, a negyediken a Tatabányai Árpád Gimnázium Rubel Bárók 18 csapat, míg az ötödiken a BGSZC Keleti Károly Közgazdasági Szakgimnáziumának amigók csapata.

Ahogy az elmúlt években, az idei verseny legjobbjait is számos szakmai díjjal és tárgynyereménnyel jutalmazták a szervezők. Az elődöntőbe jutott csapatokat a BÉT jutalmazta.

A szakmai fődíjat, a 100 órás tőzsdei szakvizsgára felkészítő tanfolyamot a Budapest Institute of Banking (BIB) ajánlotta fel. A BIB-nél elsajátítható pénzügyi ismeretek lehetőséget kínálnak arra, hogy a hallgatók a jövőben fontos munkaköröket töltsenek be a hazai és nemzetközi pénzintézeti szektor cégeinél, intézményeinél. Továbbá, a tanfolyam mellett az Erste Befektetési Zrt. egy náluk eltölthető szakmai gyakorlattal is jutalmazta az első helyezett csapatot.

A szervezők kiemelték, hogy az elődöntőre érkezett szakmai és személyes élményekről alkotott esszék is színvonalasnak bizonyultak, illetve egyre több olyan csapat jelentkezik, amely a verseny gyakorlatilag minden területén kimagasló teljesítményt nyújt.

Néhány éve közgazdasági Nobel-díjat ért a válasz arra a kérdésre, mennyi az oktatás mint befektetés hozama? Kiderült, nagyjából annyi, mint a többi húzóiparágé. Bár a KEBA és a Tőzsde közös kezdeményezése egy játékos megmérettetés volt, biztos vagyok benne, hogy a hozama, azaz a megszerzett ismeretek, a tudás hasznos segítőtárs lesz minden résztvevő fiatal felnőtt életében is"

– fogalmazta meg a verseny egyik fontos célját Fábián Gergely, a Budapest Institute of Banking vezérigazgatója.

 Bár ez már a sokadik Tőzsdejáték volt, ezúttal is meglepett, hogy milyen szakértelemről tesznek tanúságot azok a fiatalok, akik a befektetések és a tőzsde világát esetleg csak nemrég, akár éppen a versenyünk révén ismerték meg. Őket hallgatva, velük beszélgetve azt érzem, hogy a közeljövő szakembereit ismerjük meg. A verseny célja ugyanakkor ennél sokkal tágabb, hiszen a fő törekvésünk az, hogy a részt vevő diákok minél tudatosabb megtakarítókká és befektetőkké váljanak majd a jövőben. Ebben támogatóink mellett kiemelt partnereink azok a középiskolák, amelyek a pénzügyi oktatás helyi szintű támogatásával segítik a munkánkat, akár tanfolyamok, szakkörök szervezésével, akár a versenyekre történő felkészítéssel. Mindezek révén azt is látjuk, hogy a verseny hatása jelentősen túlmutat a közvetlen versenyzők körén”

– nyilatkozta Martin Hajdu György, a Közép-európai Brókerképző Alapítvány elnöke és a verseny zsűrijének elnöke.

Elégedettséggel tölt el bennünket az a tény, hogy a fiatalok pénzügyi oktatása egyre szélesebb körben valósul meg. A KEBA 2018/19-es Tőzsdejátékán a zsűri összes tagja megtapasztalhatta, hogy a diákok mennyire felkészültek, mennyire magabiztosan veszik a verseny akadályait. Kívánom a verseny minden résztvevőjének, hogy tőkepiaci tudásukat a jövőben tovább tudják kamatoztatni, és váljanak a pénzügyi szektor következő szakembereivé”

– mondta Bozsik Balázs, a Budapesti Értéktőzsde elnöki tanácsadója.