A 2020-as év kiemelkedő teljesítményei

A 2016-2020-as tőzsdefejlesztési stratégia utolsó évében elért főbb eredményeket Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója ismertette: a kibocsátói aktivitásokat illetően az év eleje kedvezően alakult, az új bevezetések mellett több tőzsdei társaságnál is jelentős tőkebevonásra került sor – a bevezetések, valamint a tőkeemelések összességében 14,5 milliárd forinttal növelték a szabályozott piaci részvénykapitalizációt. A BÉT Xtend piac esetében az új bevezetések, valamint a végrehajtott tőke­emelések bevezetési értéken 8 milliárd forinttal erősítették a kapitalizációt. Ugyan a COVID-helyzet megtörte a részvénybevezetések kezdeti pozitív tendenciáját, a visszaesés ellenére a BUX index az év végére visszatért a járvány előtti szintekre, és az akkor új csúcsot jelentő előző évzáráshoz képest is csak 8,6 százalékkal alacsonyabban fejezte be a 2020-as évet. A BÉT Xbond piacának teljesítménye a 2020-as év kiemelkedő eredménye a BÉT számára.  2020-ban 28 kibocsátó 31 papírját vezették be mintegy 600 milliárdnyi forrást szerezve, így a legintenzívebb kibocsátói aktivitás a köt­vénypiacon volt tapasztalható a BÉT-en.

Szolgáltatások, rendezvények terén is aktív évet tudhat maga mögött a BÉT. A dinamikusan növekedő középvállalatok közössége, a BÉT50 a jubileumi, ötödik kiadványt követően már közel 250 vállalatot számlál. A Londoni Tőzsdecsoporttal közös vállalatfejlesztési képzés, az ELITE Program hazai tagvállalatainak száma a régióban kiemelkedő módon meghaladta az ötvenet. A tőzsdei jelenlét finanszírozását támogató Mentor Program keretében újabb két társaság nyert el támogatást.  

A 2020-as év, illetve a lezárt tőzsdefejlesztési stratégia részletes eredményei, illetve főbb eseményei a BÉT Stratégiai Jelentésében olvashatók.

Pozitív pénzügyi mérleg

Az ülésen Végh Richárd bemutatta a 2020-as üzleti évben elért pénzügyi eredményeket is. A társaság nyereséggel zárta az évet: míg az adózott eredmény 118 millió, a bevételek mintegy 3,3 milliárd, a működési költségek és ráfordítások mértéke pedig 2,4 milliárd forintot tettek ki, így a társaság EBITDA mutatója 857 millió forint lett, amely az előző évi eredményhez képest 825 millió forinttal magasabb.

A társaság igazgatósága elfogadta a 2020. üzleti évre vonatkozó igazgatósági, felügyelő bizottsági és könyvvizsgálói jelentéseket, egyúttal határozatot hozott az adózott eredmény felosztásáról és az osztalék megállapításáról is – az eredményt ezúttal is a piacfejlesztési tevékenységébe forgatja vissza a BÉT, osztalék kifizetésére nem kerül sor.