A Budapesti Értéktőzsde célja a teljes tőkepiac fejlesztése, ezért a konferencia középpontjában ezúttal a scale-upok álltak, azaz az olyan gyorsan növekvő, jellemzően technológiai vállalatok, amelyek több mint 1 millió euró tőkebefektetéssel rendelkeznek.

A rendezvénysorozat célja az európai technológiai irányultságú scale-up cégek növekedésének támogatása, itt ugyanis nagy a különbség Európa és az Egyesült Államok között. Az amerikai cégek 744 milliárd dollárt fektettek be 2010 óta, összesen 12 780 esetben, ami az európai értéknél háromszor nagyobb. Az európai cégek ugyanebben az időszakban ugyanis 209 milliárd dollárt fektettek be, 5 917 akvizíció keretében. A konferencia első része tehát a scale-upok globális helyzetéről szólt, ahol neves nemzetközi cégvezetők, valamint az Európai Bizottság képviselői a növekedni vágyó vállalatokat érintő nehézségeket, illetve trendeket vitatták meg. A résztvevők elmélyülhettek az Ipar 4.0 és az okos városok tematikáit részletező előadásokban is.

A startup léten túljutott cégek számára a konferencia lehetőséget biztosított arra is, hogy szakértők támogatása mellett a cégek megismerkedhessenek – későbbi üzleti együttműködés reményében – nagyvállalatok vezetőivel, valamint potenciális intézményi befektetőkkel négyszemközti találkozók segítségével.

A növekedési fázisban lévő cégek megfelelő finanszírozáshoz juttatása egész Európában valódi kihívást jelent, ezért különösen fontos a középvállalatok tőkeági finanszírozási lehetőségeinek megerősítése. Ennek céljából indította el a BÉT az Xtend piacot, de ezt a célt szolgálja a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap is.

A BÉT középvállalati szolgáltatásai – mint például az ELITE képzés, az Xtend piacra való belépés, a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap bevonásának lehetősége – a technológiai szektor növekedési fázisban lévő cégei számára is megoldást kínálnak. A BÉT erős platform a forrásbevonáshoz, segítve a magyarországi vállalatok további növekedését.” – mondta Máté-Tóth István, a BÉT vezérigazgató-helyettese.