LSE_ELITE.jpg

Négy hazai vállalat, a Columbus Klíma Cégcsoport, a DM-KER Nyrt., a Lakics Gépgyártó Kft., valamint a Textura Zrt. részvételével rendezték meg a 45 országból, 36 szektorból világszerte több mint 1500 vállalatot jegyző ELITE Program júliusi záró eseményét. A négy cég vezetője a Programban tanultakat felhasználva, az ún. „Elevator Pitch” keretében mutatták be cégük tevékenységét és azok jövőbeli terveit, majd egy Q&A blokkban megválaszolták a zsűri által feltett kérdéseket. Az online prezentációkat elbíráló bizottságban többek között ott volt Luca Broglio, az ELITE Program termék-és üzletfejlesztési menedzsere, valamint Nagy Péter Gábor, a Budapesti Értéktőzsde kibocsátói akvizíciós területének igazgatóhelyettese is. A bírálók megfelelőnek minősítették a pitch-eket, ezzel a vállalatok sikeresen fejezték be a vállalatfejlesztési programot.

Az ELITE Programban résztvevő vállalatok közül a DM-KER Nyrt. korábban, 2020. januárjában vezette be részvényeit a középvállalatok tőkepiaci megjelenését lehetővé tevő BÉT Xtend piacra. A Programot sikeresen abszolváló, építőipari gépeket értékesítő DM-KER tapasztalt saját növekedési sztorijának és távlati terveinek prezentálásában, hiszen számos alkalommal mutatkozott be befektetők és pénzpiaci szakemberek előtt a tőkebevonást megelőzően, 2019-ben. A dinamikus növekedési fázisban lévő középvállalat stratégiája a további gyarapodást és a nemzetközi terjeszkedést tűzte ki célul, amelyhez a képzés szintén praktikus gyakorlati példákat és módszereket biztosított.

Hisszük, hogy a célok eléréséhez a cégek alapítói, tulajdonosai és menedzsmentje számára egyaránt szükséges a folyamatos tanulás, valamint meg kell ismerkedniük a nemzetközi tapasztalatokkal is. A BÉT által kínált ELITE Program pont a hozzánk hasonló, fejlődni vágyó középvállalatoknak készült: az itt megszerzett tudás sokat segített többek között a DM-KER szervezet- és vállalatfejlesztésében, valamint a tőzsdei bevezetés megvalósításában egyaránt”

– mondta Bátor Ferenc, a DM-KER igazgatóságának elnöke.

A BÉT-ELITE Program képzése révén a cégvezetők olyan tudásbázist és tapasztalatokat sajátíthatnak el, amelyek hozzájárulhatnak a válságálló és szilárd vállalati építkezéshez. Magyarországról már 47 cég csatlakozott a programhoz. A BÉT-ELITE Program a nemzetközi gyakorlatok átadásával biztosít friss, naprakész és gyakorlatorientált tudást a résztvevő vállalatok számára, a kiegészítő magyar modulok pedig a Magyarországra jellemző sajátosságokra is felhívják a figyelmet, például a piaci környezet, a befektetők elvárásai, az adózás vagy a jogi ismeretek tekintetében. A BÉT európai uniós pályázati forrásból az alkalmas vállalatok számára költségtérítést is biztosít 100 százalékos intenzitással GINOP és KMR régiókban egyaránt.

Határozottan pozitív visszacsatolást jelent számunkra, hogy a BÉT-ELITE Programban résztvevő négy vállalat sikeresen alkalmazta a képzés során elsajátítható tudáskészletet a gyakorlatban. A Program elvégzésével a Columbus Klíma, a Lakics Gépgyártó és a Textura is felkészülten vághat bele a további növekedési tervek megvalósításának, sőt, akár a tőkepiaci jelenlét megalapozásának. Ennek érdekében a Budapesti Értéktőzsde további szolgáltatásai is a vállalatok rendelkezésére áll, legyen szó a felkészülést elősegítő Mentor Programról, a tőkebefektetést megvalósító Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alapról, vagy éppen a részvénybevezetést segítő, kijelölt tanácsadók bevonásáról.

– nyilatkozta Paulovits Márton, a BÉT kibocsátói akvizíciós igazgatója.

Az ELITE Program ősszel induló újabb csoportjába a Tőzsde egyébként már várja az érdeklődőket, a Programról, a jelentkezés módjáról és a közel 50 fős magyar középvállalatot számláló teljes ELITE közösségről itt lehet többet megtudni.

Az ELITE Programról

A Program Olaszországból indult, de mára Európán kívül többek között az Egyesült Államokból, Mexikóból, Szaúd-Arábiából és Kenyából is csatlakoztak már cégek. Magyarországon 2017-től, a Budapesti Értéktőzsde és a Londoni Tőzsdecsoport leányvállalata, az ELITE SpA. együttműködésének köszönhetően van lehetősége a hazai cégeknek a közösséghez csatlakozni. Célja a hosszú távú tőkefinanszírozási formák megismertetése mellett vállalatirányítási módszerek átadása a cégvezetők számára, a pénzügyi kultúra mélyítése, networking lehetőségek biztosítása, illetve a cég ismertségének, a brand értékének növelése.

A több hónapos nemzetközi, angol nyelvű képzés online, illetve személyes részvételt igénylő programokat egyaránt tartalmaz, üzleti iskolák és iparági szereplők (egyetemek, bankok, befektetési szolgáltatók, corporate finance és más tanácsadók, könyvvizsgálók, ügyvédi irodák stb.) együttműködésével folyik. A vállalkozások ezen felül kiegészítő magyar nyelvű modulok segítségével sajátíthatják el a hazai vállalatvezetés és finanszírozás hazai jellegzetességeit, valamint építhetnek kapcsolatokat egymással. A jelentkezések nem személyhez kötöttek, hanem maga a vállalat vesz részt a Programban, az egyes tematikus modulokat, mint például a stratégiaalkotást vagy vállalatértékelést, a cégek releváns vezetői hallgathatják meg.