Sajtóközlemények
Sajtó feliratkozás-
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az MVM Csoport és a Budapesti Értéktőzsde
2020. ápr. 30.Hosszú távú, öt évre szóló stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az MVM Csoport és a Budapesti Értéktőzsde. A két szervezet közös célja a magyar gazdaság fenntartható fejlesztése, illetve a gazdasági növekedés környezeti, társadalmi és vállalatirányítási aspektusainak fokozott érvényesítése.
-
Tíz új vállalat lépett a BÉT ELITE Programjába
2020. ápr. 17.Újabb 10 vállalat csatlakozhatott az ELITE Programhoz, a Londoni Tőzsdecsoport és a Budapesti Értéktőzsde együttműködésében megvalósuló, globálisan több mint 1500 résztvevő céget jegyző képzéssorozathoz. A nemzetközi vállalkozásfejlesztést biztosító program lehetővé teszi a résztvevő cégek számára a válságálló üzleti stratégiák megismerését, a menedzsment krízishelyzetekre való felkészítését, ezzel hozzájárul a vállalatok tevékenységének stabilitásához és versenyképességük fenntartásához.
-
A Budapesti Értéktőzsdén is áresést hozott a március
2020. ápr. 03.A nemzetközi tőzsdékhez hasonlóan a Budapesti Értéktőzsdén is változékony kereskedés mellett erőteljesen csökkentek a részvényárak. A fejlett piacok 15-25 százalékos márciusi visszaeséséhez hasonlóan a BUX is 40 230 pontról, 33 135 pontig ereszkedett. A befektetők azért már elkezdtek a részvények között az egyedi szektorhatások alapján szelektálni, a blue chipek közül a Magyar Telekom és Richter Gedeon mérsékeltebben, az OTP és a MOL intenzívebben esett. A márciusi 500,8 milliárd forintos összesített és a 22,8 milliárd forintos napi átlagos részvényforgalom azt jelzi, hogy nagyon megnőtt a kereskedési aktivitás, mindkét érték érdemben meghaladta az előző hónap, illetve a bázis forgalmi adatait. A brókercégek kereskedési rangsorában az Erste ezúttal megelőzte a két örök versenytársát, a Wood & Company-t, illetve a Concorde Értékpapírt.
-
Új részvételi rekordokat döntött a BÉT Részvényfutam
2020. ápr. 01.Több mint 2100-an indultak a negyedik BÉT Részvényfutamon, a Budapesti Értéktőzsde és a Pénziránytű Alapítvány közös, középiskolás diákoknak szóló online tőzsdejátékán. A vetélkedő versenyzői a négy kereskedési hét alatt 31 ezernél is több megbízást indítottak. Idén a ZSZC Keszthelyi Közgazdasági Szakgimnázium tanulója érte el a játék legnagyobb hozamát.
-
Minden mozgásban - rekordszámban csatlakoztak eddig a Részvényfutam tőzsdejátékhoz
2020. márc. 13.Mindössze egy héttel az indulást követően minden eddiginél többen, közel 1900-an futottak neki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Pénziránytű Alapítvány közös tőzsdejátékának, a BÉT Részvényfutamnak. A versenyzők az OTP és a Richter részvényeit forgatták előszeretettel az első héten, de sok megbízás született a kisebb és közepes kapitalizációjú részvények tekintetében is. A négy hétig tartó játék a befektetői tudatosság megalapozását és a tőzsdei ismeretek bővítését tűzte ki célul.
-
Tartotta magát a Budapesti Értéktőzsde részvényszekciója
2020. márc. 02.A világ részvénypiacainak hangulatát februárban döntően a koronavírus globális elterjedése határozta meg. A fejlett piacok egyetlen kereskedési hónap során is 9-11 százalékot zuhantak, de a Budapesti Értéktőzsde valamelyest ütésállóbbnak bizonyult. A BUX ugyanis nemzetközi összehasonlításban felülteljesítő volt, 43 072 pontról csak 40 230 pontig esett. A vezető hazai részvények közül a forgalom felét adó OTP és a Richter Gedeon tartotta magát a legjobban. Az év második havában 302,4 milliárd forint volt az összesített részvényforgalom, ami napi 15 milliárd forintos átlagos napi értéket jelentett. Ez a kereskedési aktivitás meghaladta az előző havi mellett a bázisértéket is. A brókercégek kereskedési rangsorában ezúttal is a jól megszokott Wood, Erste, Concorde befutóhármas alakult ki.
-
Hamarosan elstartol a negyedik BÉT Részvényfutam
2020. febr. 24.Elindult a jelentkezés a Budapesti Értéktőzsde és a Pénziránytű Alapítvány közös online tőzsdejátékának, a BÉT Részvényfutamnak az idei fordulójára. A hamarosan induló, négyhetes verseny keretében középiskolás fiatalok, tanáraik és szüleik tehetik próbára tőzsdei befektetési képességeiket. A legjobbak értékes nyereményeket vihetnek haza.
-
BÉT Legek és Stratégiai Jelentés: 2019 a lendület éve volt a Budapesti Értéktőzsdén
2020. febr. 12.A Budapesti Értéktőzsde ismét megrendezte az év egyik kiemelkedő, a hazai tőkepiac szereplőinek szóló eseményét, a BÉT Legek 2019 díjátadó gálát. A BÉT a szakmai zsűri véleménye és a tőzsdei vállalatok piaci teljesítménye alapján idén összesen 22 díjat adott át, köztük a fenntarthatóságért és felelős vállalatirányításért járó díjat, amelyet a MOL vehetett át. Az eseményen a BÉT bemutatta a 2019-es évről szóló Stratégiai Jelentését is.
-
Nemzetközi terjeszkedést és forrásbevonást tervez a Pensum Group
2020. febr. 06.Csütörtökön ünnepélyes keretek között bevezették a humánerőforrás-szolgáltatások, főként a munkaerő-kölcsönzés terén jelentős pozíciójú Pensum Group Nyrt. részvényeit a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájába. A magyar, német és osztrák piacon aktív vállalat árbevétele az elmúlt években dinamikusan növekedett, 2018-ban elérve a 2,2 milliárd forintot. A Pensum középtávon forrásbevonást tervez hazai és nemzetközi növekedési céljainak megvalósítása érdekében, melyhez szeretnék kihasználni a tőzsde nyújtotta lehetőségeket.
-
Korrekcióval indult 2020 a Budapesti Értéktőzsde részvényszekciójában
2020. febr. 03.Az új kereskedési év korrekcióval indult. A kínai eredetű koronavírus terjedése miatt a befektetők minden piacon óvatosak voltak. Egy hónap alatt összességében 46 082 pontról, 43 072 pontig ereszkedett az index. A vezető részvények közül a legnagyobb forgalmú OTP és a MOL együtt korrigáltak a piaccal, míg a Richter Gedeon és a Magyar Telekom emelkedni is tudtak. Az év első havában 252,4 milliárd forint volt az összesített forgalom, ami napi
11,5 milliárd forintos átlagos kereskedési értéknek felelt meg. Ez az aktivitás valamivel erősebb volt a bázisnál, és az összesített értéket tekintve a megelőző hónapot is meghaladta. A brókercégek kereskedési rangsorában ezúttal Wood, Erste, Concorde sorrend alakult ki, a verseny a megszokottnál szorosabb volt.