Sajtóközlemények
Sajtó feliratkozás-
Máté-Tóth István a BÉT új vezérigazgató-helyettese
2017. okt. 04.A Budapesti Értéktőzsdének 2017. szeptember végétől Máté-Tóth István személyében új vezérigazgató-helyettese van. A szakember a kereskedésért és üzletfejlesztésért felelős vezetői pozíciót tölti be.
-
Prémium kategóriás az Opus Global
2017. okt. 03.Október 3-án az Opus Global Nyrt. vezérigazgatója Ódorné Angyal Zsuzsanna indította el a kereskedést a hazai börzén a tőzsde legendás csengőjének megszólaltatásával. Az Opus Global egy nappal korábban a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) határozata alapján bekerült a Prémium kategóriás részvények közé a Standard kategóriából.
-
Menetrendszerű növekedés és részvényfelaprózás
2017. okt. 02.Az első őszi hónapban is folytatódott a BUX index hónapok óta tartó emelkedése, 2017. szeptember 18-án ismételten történelmi csúcsot döntött 38 387 ponttal. Bár az index szeptember közepétől tartósan 38 ezer pont felett járt, de végül 37 290 ponton zárta a kereskedést. A blue chipek közül egyedül a MOL árfolyama emelkedett. A cég egy jelentős tőzsdei eseményt, egy 1:8 arányú részvényfelosztást is a háta mögött tudhat. A részvénypiaci forgalmi rangsor tekintetében nem történt változás, ismét a WOOD állt az élre, melyet kicsivel elmaradva a Concorde, majd pedig az Equilor követ.
-
Együttműködik a BÉT és az MFB Invest: Cél növelni a vállalatok forrásbevonás tevékenységét
2017. szept. 13.Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), valamint az MFB Invest, melynek elsődleges célja, hogy a Tőzsde szerepe növekedjen a vállalatok forrásbevonási, illetve a befektetők forrás elhelyezési tevékenységében, ezzel is elősegítve a tőkeáramlást a gazdaságban. A megállapodás egyik kiemelt eleme lesz a tőzsdeérett vállalatok azonosítása, kiválasztása és támogatása a tőzsdére felkészülés folyamata során.
-
Eldőlt, a tőzsdei privatizáció a győztes – Lezárult a Kochmeister-pályázat
2017. szept. 07.A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 2017-re kiírt Kochmeister-pályázatának döntőjén tizenkettedik alkalommal adta át az első három helyezettnek járó díjat a Tőzsde. Az 1.100.000 forint összdíjazású, évente meghirdetett díjjal a BÉT olyan tehetséges fiatalokat jutalmaz, akik előre meghatározott, a tőzsdével, tőkepiaccal kapcsolatos témakörökben a legjobb tanulmányokat készítik el. A Tőzsde a díjnyertes pályázók felkészítő tanárait is jutalmazta.
-
Nem volt unalmas a nyár a BÉT-en
2017. szept. 01.A nyár utolsó hónapjában sem pihent meg a BUX, szinte már menetrendszerűen döntött ismét történelmi csúcsokat. A hónap során több alkalommal is 37 ezer környékén járt az index, hogy aztán a hónap második felében végleg átlépje a bűvös határt. Azonban itt sem pihent meg a magyar tőzsde részvényindexe, mert a 37 ezres határt is átlépve 38 092 ponton állapodott meg. Augusztus a jelentési szezon eleje, ebben a hónapban tették közé második negyedéves eredményeiket a legnagyobb magyar hazai tőzsdei cégek. Jelentett az OTP, a Richter, a MOL, a Magyar Telekom, az Állami Nyomda és újonc tőzsdei cégként a Waberer’s is. Valamennyien erős negyedévről számoltak be, ami vélhetően boldoggá tette a befektetőiket. Ami a részvénypiaci forgalmi rangsort illeti, a tőzsdetagok közül a WOOD állt az élre, második a Concorde, harmadik az Erste lett.
-
Interactive Brokers: új tőzsdetag a BÉT-en
2017. aug. 31.A Budapesti Értéktőzsde köszönti az Interactive Brokers-t (NASDAQ GS: IBKR), a részvényszekció legújabb kereskedő tagját. Az Interactive Brokers a kelet-európai terjeszkedése részeként mostantól több mint 436 ezer ügyfelének ad hozzáférést a magyar piachoz. Budapest mellett a brókerház ügyfelei a lengyel tőzsdét érhetik még el a mai naptól.
-
Együttműködik a BÉT és az MGYOSZ: Cél a vállalatok tőkepiaci ismereteinek fejlesztése
2017. aug. 22.Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Értéktőzsde, valamint a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, melynek fő célja a tőkepiac fejlesztése, és a vállalatok tőkepiaci-, pénzügyi ismereteinek előmozdítása.
-
Izgalmas július a BÉT-en
2017. aug. 01.Nyár közepén sem pihent meg a BUX, ismét történelmi csúcsot döntött a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, miután júliusban többször is átlépte a 36 ezres határt. Végül kicsit elmaradva ettől az értéktől 35 770 ponton zárta a hónapot. Ami azonban a hónapot igazán emlékezetessé teszi, az, hogy július 6-án, a sikeres tőkebevonást követően, a Waberer’s vezetői ünnepélyes csengetéssel indították el a kereskedést a BÉT részvénypiacán. A társaság belépése a tőzsde prémium kategóriájába jelentős esemény, ugyanis a hatodik legnagyobb kapitalizációjú cég lett a parketten és a BUX index szeptemberben esedékes felülvizsgálatakor pedig az új tőzsdei vállalat az ötödik legnagyobb súllyal bekerülhet a részvénykosárba. A tőzsdetagok részvénypiaci forgalmi rangsorában hasonlóan az előző két hónaphoz, ezúttal is a Concorde állt az élre, második a WOOD, harmadik az Erste lett.
-
Megtartotta rendkívüli közgyűlését a BÉT
2017. júl. 27.A Budapesti Értéktőzsde 2017. július 27-én rendkívüli közgyűlést tartott, ahol az alapszabály módosítása mellett határozat született a Budapesti Pénzügyi Akadémia Zrt. (BPA) megalapításáról, mely a BÉT 100 százalékos tulajdonában lesz és oktatási tevékenységet lát majd el. Az alapszabály módosítására a leányvállalat alapítás és a Kereskedelmi Választottbírósággal kapcsolatos jogszabályi változások kapcsán volt szükség.