Novemberben stagnáltak, vagy legfeljebb kismértékben emelkedtek a világ vezető tőkepiacai. A negatív hullámoknál folytatódott az októberben is tapasztalható jelenség, vagyis elsősorban az amerikai technológiai óriások (Apple, Amazon) befektetői bizonytalanodtak el. Ez mindenképpen trendforduló, hiszen az év nagy részében a világ legértékesebb cégei pumpálták a tőzsdék optimizmusát.

Szintén kockázatot jelentett az olasz makrogazdaság helyzete, a Brexit, illetve sok geopolitikai konfliktus. Ám amikor - elsősorban a hónap második felében - már úgy tűnt, hogy az olasz vagy a brit kérdésben körvonalazódik valamilyen megoldás, a piac megnyugodott. Végül a pesszimizmus kifejezetten derűlátásba fordult, mert a piac érezhetően abban kezdett el bízni, hogy Jeremie Powell FED-elnök kicsit enyhíthet a szigorú kamatemelési politikáján.

Magyarországon a november tőzsdei szempontból „ideálisra” sikerült. Voltak izgalmas egyedi hírek, vagy értesülések, alapvetően támogató volt a nemzetközi hangulat, és a sok mozgás, a magas volatilitás is izgalmasabbá tette a magyar részvényeket. Novemberben így a Budapesti Értéktőzsde indexe 37 155 pontról újra 40 ezer pont fölé, 40 109 pontig emelkedett.

BÉT_NOV_01.png

Újabb öt cég csatlakozott az ELITE vállalatfejlesztési programhoz és hét új tőzsdén kereskedett befektetési alappal, valamint további hat európai részvénnyel is gazdagodott a BÉT termékköre novemberben.

A vezető részvények közül kiemelkedően teljesített a Magyar Telekom, mely 15,1 százalékot emelkedett. Az OTP is két számjegyű mértékben tudott növekedni. A 11,1 százalékot dráguló banktól nagyon erős évet vár a piac, Csányi Sándor elnök-vezérigazgató már több fórumon is előrevetítette az egymilliárd eurós éves nyereség lehetőségét. Folyamatosan jó számokat publikál az idén a Mol is, amely ebben a hónapban 5,3 százalékkal lépett feljebb, de a blue chipek közül a Richter Gedeon emelkedése is 5,5 százalékos volt.

BÉT_NOV_02.png

A kisebb forgalmú papírok közül ezúttal is a 4iG informatikai cég mozgatta meg a legjobban a befektetők fantáziáját, a részvény immár 2100 forinton jár, 78 százalékot emelkedve novemberben. A vevők érdeklődését jól mutatja, hogy a forgalom 15 milliárd forint feletti volt, ami csak a legnagyobb részvényekre jellemző mérték. Szépen hasított az Altera is, a cég 19,3 százalékot drágult. Meglódult a Takarék Jelzálogbank részvénye is novemberben, ám miután megtörtént a takarékszövetkezeti szektor integrációját bemutató bejelentés, a részvény korrigált.

A kibocsátók forgalmi listáján az OTP verhetetlen, az e havi 200,8 milliárd forintos kereskedési érték nagyjából duplája a „szokásosnak”. Ez már csak azért is szembetűnő, mert például a második legnagyobb forgalmú papír, a Mol a maga 53,5 milliárd forintos forgalmával, vagy a harmadik Richter Gedeon, 42,5 milliárd forintos forgalommal nagyjából a megelőző havi szintet hozta.

A novemberi 348,4 milliárd forintos összforgalom kiemelkedő volt, jelentősen meghaladta a megelőző hónap 234,6 milliárd forintos értékét, de az egy évvel korábbi, 297,8 milliárd forintos, szintén kiugró értéket is túlszárnyalta.

A 17,4 milliárd forintos napi átlagos forgalom másfélszerese volt a megelőző hónap 11,2 milliárd forintos egy napra jutó kereskedési értékének, és bőven nagyobb volt, mint a bázis 14,2 milliárd forintos értéke.

BÉT_NOV_03.png

A befektetési szolgáltatók versenyét is felborította a kiugró novemberi aktivitás. A Wood & Company ezúttal az élre tudott ugrani, duplikált forgalma 177,3 milliárd forint volt. A Concorde Értékpapír, 170,8 milliárd forintos forgalmával ezúttal második lett, míg az Erste 92,6 milliárd forintos kereskedési értékkel a harmadik helyen végzett.

BÉT_NOV_04.png