Hovány Csoport.jpg

Hovány Márton, alapító-tulajdonos, cégcsoportvezető

A tulajdonost már egészen fiatalon érdekelték az autók, vonzotta az elektronika, a motorok, s bár szeretett volna autószerelőszakiskolában továbbtanulni, végül – megfogadva édesapja tanácsát – kőfaragó és épületszobrásznak jelentkezett, hogy később önálló vállalkozást indítson.

„Az első milliómat a kőfaragó vállalkozásból kerestem” – mondta Hovány Márton. Bár sikeres társaságot vezetett, melynek révén szép autót és házat vett a családjának, az örök szerelem a gépkocsi maradt. Ezért amikor adódott az alkalom, belevágott az autókereskedelembe.

„1991-ben mi voltunk az első Nissan kereskedők Magyarországon, majd az importőr csődje miatt 1994-től a Fordra váltottunk, amelyet később már két városban is értékesítettünk: Kecskeméten és Békéscsabán” – mondta a szakember. Az eladásban elért gyors eredmények alapján megkapta a Ford Elnöki Díját, amelyet később még hétszer ítéltek oda neki, és a többi általuk képviselt márkával is hasonló elismeréseket gyűjtött be. „Nagyon büszke vagyok a díjakra, mégis a legnagyobb elismerésnek mindig is az ügyfeleim elégedettségét tartottam” – tette hozzá.

„Az autókereskedéssel végre azt csináltam, amit nagyon szeretek. Fantasztikus élmény volt – folytatta Hovány. – A profit sem érdekelt annyira, mert boldog voltam. 2000-ben azonban minket is elért az első válság. Ekkor rájöttem, hogy pénzt is kell keresnem, különben a vállalat nem éli túl az ilyen helyzeteket. Azóta jobban figyelek az eredményességre is.”

2003-tól Szegeden is értékesítettek Fordot, majd még több márkát integráltak a csoportba. Jelenleg a Ford mellett a Peugeot, a Citroën, a Nissan, a Mercedes, a Volvo és a Mitsubishi is a portfólióhoz tartozik. A Hovány Csoportnak Békéscsabán, Budaörsön, Debrecenben, Kecskeméten, Szegeden, Szentendrén, Szolnokon és Győrben van önálló szalonja vagy érdekeltsége.

BET50_funfact-Hovany.jpg

A 2000-es évek nehezebb kezdeti időszakát követően a csoport dinamikusan növekedett. 2007-ben devizaalapú beruházási hitelt is felvett a vállalat a további expanzióra, de 2008-ban beütött a válság, amely az éves, nagyságrendileg 200 ezres újautó-eladást szinte azonnal a negyedére csökkentette a magyar piacon. A krízis okozta visszaesés a céget is jelentősen érintette. Az értékesítés lassulását némileg ellensúlyozta, hogy a prémium márkákra kevésbé hatott a válság, itt a zuhanás „csak” ötven százalékos volt, s 2007-től már a Mercedes is a portfólióhoz tartozott. „Rendkívül nehéz időszak volt. 2015-ben tudtuk végül visszafizetni a hitelt, a Magyar Nemzeti Bank NHP konstrukciójának köszönhetően – mondta az üzletember. – Ebben a periódusban szinte semmit sem kerestünk, gyakorlatilag veszteségesek voltunk a devizahitel folytán jelentősen megnövekedett adósságszolgálat miatt, miközben kivetették a kereskedelmi különadót, amely ránk is vonatkozott. Mégsem küldtem el senkit, nem húzódott össze a cég. Az akkori lépéseimet utólag némileg már másképpen látom; mindig azonnal alkalmazkodni kell a piaci viszonyokhoz, s megtenni a szükséges lépéseket.”

A magyar gazdasági környezet javulásával párhuzamosan 2015-től a csoport is újra növekedésnek indult, több mint ötven százalékkal nőtt az árbevételük. 2019 a cég valaha volt legjobb éve volt, közel hetvenmilliárdos forgalmat értek el. A Hovány Csoport ma már hét leányvállalatból áll, s a gépjármű-kereskedelem mellett autójavítással, -karbantartással, valamint alkatrészek kis- és nagykereskedelmével foglalkoznak.

2018-ban négymilliárd forintos beruházással megépítették Magyarország talán legszebb autószalonját Budaörsön, amelynek a megnyitóján a Mercedes-Benz menedzsmentje is részt vett, míg az alapkőletételnél Valtteri Bottas, a Mercedes Forma–1-es pilótája volt a vendég, aki helikopterrel érkezett a helyszínre. A létesítmény érdekessége, hogy a világ első újgenerációs Mercedes-Benz-szalonja, s három tervezőiroda – egy stuttgarti, egy berlini és egy hazai – járult hozzá 6500 négyzetméteren történő megépítéséhez.

"A szalon már a kezdetektől népszerű lett. Budapest vonzáskörzetében könnyebb eladni a prémium autókat, még a 70 milliós AMG-k is gazdára találnak. De sok cégnél A-kategóriás Mercedeseket vásárolnak, így a kisebbekből is sokat eladunk” – mondta az alapító-tulajdonos.

Hovány Mártonnak két gyermeke van, mindketten dolgoztak is a cégcsoportban: míg a fia jelenleg a szolnoki telephelyet vezeti, addig a lánya marketinggel foglalkozott a társaságnál, de ő éppen repülőgép-pilótának tanul. Az üzletember olyan menedzsmentet épít ki, amely később a család aktív részvétele nélkül is gond nélkül elvezeti a vállalkozást.

2020-at tekintve a csoport tíz százalék körüli növekedéssel számolt, és jól is indult az év, amikor beütött a koronavírus-járvány. „Leállt minden, részlegesen mi is bezártunk. Tanulva a korábbi visszaesésekből, most azonnal reagáltam. Sajnos muszáj volt néhány dolgozótól megválnunk, azonban ahogy rendeződni látszik a helyzet, jelenleg is folyamatosan visszavesszük őket. Csak reménykedhetünk abban, hogy a második hullám nem lesz súlyos. Ha nem lesz, akkor elfogadható évet zárunk 2020-ban is, de a korábban tervezett tíz százalékos növekedés nem megvalósítható” – foglalta össze a szakember.

Hovány Márton azt mondja, a jövőben egyre szigorúbb környezetvédelmi előírásoknak kell megfelelni, de az elektromos autók, az önvezető járművek áttörésére szerinte még várni kell. Jelenleg eladásaik néhány százalékát teszik ki az e-gépkocsik, még úgy is, hogy jelentős állami támogatások érhetők el ezek vásárlásához. „Ki merem jelenteni, hogy 2030-ra az utakon futó autóknak az ötven százaléka sem lesz még elektromos, bőven fogunk még dízelkocsit eladni” – jósolta a cégvezető.

BET50_NSR-Hovany-22.jpg