Végh Richárd_SBT_2617_negyzet.jpg


Végh Richárd

Vezérigazgató

 

 

Több mint 20 éve tőkepiaci területen dolgozik. Közgazdasági diplomája (BKE, Pénzügyi Befektetés-elemző és Kockázatkezelő szak, Gazdaságpolitika szakirány) megszerzése mellett több nemzetközi kurzuson (CEFA, VAP I., VAP II.) is sikeres vizsgát tett. Pályafutását 2004-ben a Budapesti Értéktőzsdén kezdte, ahol az Üzletpolitikai Igazgatóságon töltött be különböző, elsősorban vezetői pozíciókat. 2013 végétől két éven át a Magyar Nemzeti Bank Tőkepiaci és Piacfelügyeleti Igazgatóságát vezette, ahol a hazai tőkepiaci intézmények felügyeletét, bennfentes kereskedelemmel, piacmanipulációval kapcsolatos piacfelügyeleti vizsgálatokat, valamint a tőkepiaci kibocsátói engedélyek kiadását irányította. 2015 decembere óta a BÉT Igazgatóságának tagja.

 

2016-ban tért vissza a Budapesti Értéktőzsde élére vezérigazgatóként, 2017-től 2019-ig a társaság elnök-vezérigazgatója is volt. Vezetése alatt épült ki a BÉT magyar középvállalatokat támogató szolgáltatási értéklánca, ezzel jelentősen hozzájárult a BÉT hazai tőkepiaci ökoszisztémában betöltött szerepének növeléséhez. 2023-ban sikeresen vezényelte le a BÉT tőzsdei bevezetését, amelynek keretében a Tőzsde, 33. születésnapján, a szabályozott piac Standard kategóriájába léphetett. Rendszeresen megfordul szakmai előadóként mind a hazai, mind a nemzetközi tőkepiaci konferenciákon.

 

További fontos tisztségei:

A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Fenntarthatósági szakosztályának elnöke

A KELER Zrt. Igazgatóságának tagja

A Befektető-védelmi Alap (BEVA) Igazgatóságának tagja

Az Európai Tőzsdeszövetség (FESE) Igazgatóságának tagja

A Befektetési Szolgáltatók Szövetségének (BSzSz) Felügyelő Bizottságának tagja

 

Máté-Tóth István_SBT_2675_negyzet.jpg


Máté-Tóth István
Vezérigazgató-helyettes

 

Diplomáit a drezdai Közlekedéstudományi Egyetemen, a prágai CEU-n, valamint a sussex-i Egyetemen szerezte, emellett okleveles pénzügyi elemző (CFA) végzettségre is szert tett. Több, mint 25 éves tőkepiaci tapasztalattal rendelkezik, amelyből mintegy 18 évet a Credit Suisse-nél töltött, ahol először részvényelemzőként, később a Fejlődő Piacok Részvény Elemzési Üzletágának ügyvezető igazgatójaként dolgozott, majd az Európai Részvénypiaci Elemzések területének a társvezetőjévé nevezték ki. A Budapesti Értéktőzsde előtt több, mint 3 évig az Egyesült Királyságban működő Pénzügyi Magatartási Hatóság (Financial Conduct Authority) Tőzsdei Bevezetések Hatóságán dolgozott, ahol elsődleges piacokkal kapcsolatos irányelvekkel és szabályozásokkal foglalkozó területeket és projekteket irányított. Mindezek mellett a CFA UK Karrierfejlesztési Bizottságának volt önkéntes tanácsadó szakembere, ahol segítségével jött létre az ottani CFA Női Hálózat. A BÉT-hez 2017 szeptemberében csatlakozott, kereskedésért és üzletfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesként, ahol 2017 ősze óta vezérigazgató-helyettesként dolgozik.

 

További fontos tisztségei:

A KELER Zrt. Igazgatóságának tagja

Sámel Katalin_SBT_1952_negyzet.jpg


Sámel Katalin

Igazgató
Pénzügyi Igazgatóság

 

A Budapesti Gazdasági Főiskolán, pénzügy és számvitel szakon diplomázott 2012-ben. Szakmai pályája során, mielőtt csatlakozott a tőkepiaci területhez, a PwC-nél könyvvizsgálattal foglalkozott, különösen biztosítótársaságokra és egyéb pénzügyi szervezetekre szakosodva. E négy év alatt elvégezte a nemzetközi számviteli (ACCA) képzést is, amelynek több modulján világszinten, több ezer vizsgázó közül legmagasabb pontszámot ért el. 2016 év végén csatlakozott a Budapesti Értéktőzsdéhez, ahol először Igazgatóhelyettesként támogatta a terület munkáját, 2019 óta pedig vezetőjeként irányítja a 8 fős Pénzügyi Igazgatóságot. Ittléte során többek között vezette a Tőzsde IFRS könyvelésre való áttérési projektjét is.

 

További fontos tisztségei:

Országos Számviteli Bizottság tagja

Nagy Péter Gábor_SBT_2232_negyzet.jpg


Nagy Péter Gábor

Igazgató
Értékesítési, marketing és kibocsátói akvizíciók igazgatóság

 

A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (befektetéselemző főszakirány, aktuárius mellékszakirány) elvégzése után a Budapesti Értéktőzsdén helyezkedett el, ahol 3 éven át a kereskedési területen dolgozott. Szakmai pályáját a K&H befektetési alapkezelőnél folytatta, ahol 13 éven át a hazai és régiós részvényalapok portfólió menedzsereként dolgozott. Az általa kezelt hazai részvényalapot a Privátbankár többször is díjazta.

 

Az évek során felhalmozott tőkepiaci tudását 2019 óta ismét a Budapesti Értéktőzsdén kamatoztatja, először a BÉT akvizíciós területének igazgató-helyetteseként, majd pedig 2021 óta az Értékesítési, Marketing és Kibocsátói Akvizíciók Igazgatóság vezetőjeként. Rendszeresen ad elő szakmai konferenciákon a tőzsdei megjelenés előnyeiről, illetve a BÉT kkv-szolgáltatásairól. Szakmai tudását 2010-ben CFA diploma megszerzésével is erősítette. A Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói által alapított EVK Szakkollégium Alumni tagjaként támogatja a szervezet munkáját.

 

 

További fontos tisztségei:

CFA Society Hungary tag

Varga-Balázs Attila_SBT_2861_negyzet.jpg


Varga-Balázs Attila

Igazgató
Kereskedési, üzletfejlesztési és kibocsátói igazgatóság

 

Diplomája - Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, pénzügy szakirány, aktuárius mellékszakirány - megszerzése óta a Budapesti Értéktőzsde munkatársa. A több mint 25 év alatt először közgazdasági elemzőként dolgozott, majd pedig több igazgatóságot is vezetett. A BÉT-en 2020-ban alakult meg a Kereskedési, üzletfejlesztési és kibocsátói igazgatóság, aminek a megalakulása óta igazgatóként 15 kolléga munkáját irányítja. Tudását örömmel osztja meg a tőkepiac leendő szereplőivel: számos Tőzsdei szakvizsga felkészítő tanfolyamon vesz részt, mint oktató. A 2022/2023-as évfolyam hallgatóinak szavazata alapján másodmagával elnyerte „Az évfolyam oktatója” elismerést.

 

 

További fontos tisztségei:

KELER KSZF FB elnök

BÉT index Bizottságban és a BÉT Kereskedési Bizottságban a BÉT-et képviselő tag

Visontai Balázs_SBT_3001_negyzet.jpg


Visontai Balázs

Igazgató
Informatikai fejlesztési és üzemeltetési igazgatóság

 

A Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetemen végezte az Okleveles műszaki menedzser diploma képzését, ahol később Bankinformatikus másoddiplomát is szerzett. Szakmai karrierje során több hazai és nemzetközi pénzintézetnél dolgozott IT tanácsadóként, valamint rendszerintegrátorként.

 

A Budapesti Értéktőzsdét megelőzően a T-Systems Magyarország Zrt.-nél IT szenior tanácsadóként, valamint IT Operations Management vezetőként dolgozott. 2019 óta a Budapesti Értéktőzsdén előbb Informatikai Üzemeltetési igazgatóként, majd 2020 óta a BÉT Informatikai Üzemeltetési és Fejlesztési igazgatóként végzi tevékenységét. Több szakmai elismerés - ITIL v4 Managing Professional certificate, CISSP (Certified Information Systems Security Professional certificate) tulajdonosa, rendelkezik ISO20000 Belső auditor képesítéssel, valamint számos szakmai konferencián előadóként szerepelt (pl.: itSMF Magyarország konferencia, T-Symposium).

 

További fontos tisztségei:

KELER Felügyelőbizottsági tag

Körmöczi Dániel_SBT_2366_negyzet.jpg


Körmöczi Dániel
Vezérigazgatói tanácsadó, befektetői kapcsolattartó
Vezérigazgatóság

 

 

A Budapesti Corvinus Egyetemen, nemzetközi kapcsolatok szakon diplomázott. Több mint 22 éve tőkepiaci területen dolgozik, ez alatt vezetői pozíciókat töltött be többek között a KBC Securities-nél, a K&H Banknál, illetve a Citibanknál is. Az ő nevéhez fűződik a DMA szolgáltatás, valamint az összevont bróker-letétkezelési szolgáltatások elindítása a KBC-nél.

 

2016 februárjában csatlakozott a Budapesti Értéktőzsdéhez, ahol több vezetői pozíciót is betöltött az évek során. Munkája során aktívan segíti az új kibocsátók tőzsdei megjelenését, valamint szívügye a magyar piac népszerűsítése a nemzetközi befektetők körében. Emellett kiemelkedő szerepet vállal a fiatal generáció edukációjában, örömmel ismerteti meg a tőkepiac világát, a tőzsdék hazai- és nemzetközi szerepét és a befektetések előnyeit a BÉT-hez érkező diákcsoportokkal. 2019 óta a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatói tanácsadója, és 2023 tavasza óta ő felel a befektetői kapcsolatokért is.

 

További fontos tisztségei:

KELER KSZF igazgatósági tag

KELER KSZF Kockázatkezelési Bizottság elnök

Incze Tünde_SBT_2037_negyzet.jpg


Incze Tünde

Titkárságvezető
Vezérigazgatóság

 

Diplomáit a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának gazdálkodási szakán, illetve a Budapesti Gazdasági Főiskolán szerezte. Pályáját a bankszektorban kezdte, 16 évet töltött a Magyar Nemzeti Banknál, illetve annak jogelődjénél a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél, ahol első számú vezető mellett, valamint különböző szakmai területeken volt alkalma a pénz- és tőkepiaci, pénztári és biztosítási szektor szereplőinek tevékenységébe is belelátni, felügyelési és szabályozási feladatokon keresztül bekapcsolódni.

 

A tőkepiaccal 2013-ban, az MNB Tőkepiaci és Piacfelügyeleti Igazgatóságában került kapcsolatba, ahol szakmai titkárként a hazai tőkepiaci intézmények felügyeletével, bennfentes kereskedelemmel, piacmanipulációval kapcsolatos piacfelügyeleti vizsgálatokkal, valamint a tőkepiaci kibocsátói engedélyek kiadásával is foglalkozó igazgató munkáját támogatta. 2016 januárja óta dolgozik a Budapesti Értéktőzsdén, és szakmai tudásával segíti mind a vezérigazgatót, mind a BÉT managementjét, valamint a Társaság HR funkcióinak működtetése is hozzá tartozik.

Hevér Miklós_SBT_2483_negyzet.jpg


Hevér Miklós

Informatikai biztonsági osztályvezető
Informatikai biztonsági osztály

 

Több mint 18 éve dolgozik a pénzügyi szektorban, IT biztonsági területen. Eredeti végzettségét tekintve gépészmérnök, 2002-ben IT management MSC -, 2005-ben MBA oklevelet szerzett a BUESPA-n, 2010-ben befektetéselemzői (CeFA) oklevelet a Bankárképzőn. Ezeken felül számos szakképesítéssel is rendelkezik: CISA, mérlegképes könyvelő, CISM, ISO27001 vezető auditor, ITIL szakértő. A Budapesti Értéktőzsde előtt dolgozott többek között az Adóhivatalban, az ABN AMRO Banknál, a K&H banknál, a Nemzeti Banknál. A jegybanknál vezető - és kezdeményező szerepe volt abban, hogy a jegybanki tartalékkezelés, és a valós idejű átutalások biztonsági környezete jelentősen megerősítésre került. 2018 tavasza óta ő felügyeli a Budapesti Értéktőzsde informatikai biztonságát.