A nemzetközi tőkepiacokon a hónap során kiemelt érdeklődés kísérte az amerikai inflációs jelentést, amely emelkedő maginflációt és fogyasztói árindexet mutatott. Ennek hatására negatív befektetői hangulat lett úrrá a vezető tőzsdéken, amelyet az amerikai gyorsjelentési szezon várttól elmaradó eredményei tovább erősítettek. A hónap vége ugyanakkor fordulatot hozott a tengerentúlon, amelyet az addig irányt kereső európai tőzsdék is lekövettek. Az európai indexek emelkedését a csökkenő energiaárak szintén katalizálták.

A Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX index emelkedő tendenciát mutatott októberben – 41 053,7 ponton zárt, amely 8,5 százalékos emelkedést jelentett szeptemberhez képest. Legmagasabb értékét, 41 053,7 pontot, a hónap utolsó kereskedési napján, október 28-án érte el az index.

Október_1.png

A részvénypiac forgalmának számottevő hányadát ebben a hónapban is az OTP Bank papírjaival bonyolították le, összesen 69,2 milliárd forint értékben. A bankpapír erős hónapot tudhat maga mögött, amelyet a részvényárfolyam 14,2 százalékos emelkedése is jelez. Második, illetve harmadik helyen ismét a Richter és a MOL végzett, az előbbi 30,2 milliárd, az utóbbi 24,2 milliárd forintos forgalommal. A gyógyszeripari társaság szintén jelentős, 10,5 százalékos áremelkedéssel zárta az októbert. A közepes kapitalizációjú kibocsátók közül a Waberer’s, a Pannergy és az ALTEO árfolyama is pozitív trendet tudhat maga mögött – míg a logisztikai társaság kurzusa 7,1 százalékkal, az energetikában érdekelt Pannergy-ALTEO kettősből az előbbi vállalaté 7,7, utóbbié 8,0 százalékkal emelkedett októberben.

A hazai tőkepiac figyelme októberben a Masterplast nyilvános rábocsátására (SPO) szegeződött – az építőipari társaság túljegyzéssel zárta a részvényértékesítést, majd végül 9,2 milliárd forint értékben vont be forrást, amely volumenét tekintve az elmúlt két évtized egyik kiemelkedő tranzakciója a Budapesti Értéktőzsdén.

Október_2.png

Az azonnali részvénypiac forgalma összességében 129,7 milliárd forintot tett ki októberben, amely kereskedési naponként átlagosan 6,5 milliárd forint forgalmat jelent.

Október_3.png

A befektetési szolgáltatók közül a Concorde került az első helyre októberben, 69,8 milliárd forinttal. A második helyet a Wood&Company szerezte meg, 61,9 milliárd forint forgalommal, a harmadik helyen pedig az Erste Bank futott be, 55,8 milliárd forinttal.

Október_4.png

Az árupiaci szekció 1,4 milliárdos forgalommal zárta a hónapot, ennek 49,5 százalékát a nagy olajtartalmú napraforgómag, 40,3 százalékát a fenntartható takarmánykukorica, 10,2 százalékát a fenntartható takarmánybúza tette ki.