Az alapító tulajdonos, Vértes Gábor ügyvezető előbb vá­lasztotta tanult szakmájául a nyomdaipart, mint hogy kide­rült volna: a családjának két generációval korábban papíráru­üzlete és kis nyomdája volt Budapesten. Innen ered a Pauker elnevezés; az egyik nagymama tiszteletére választották ezt a nevet.

Kapacitásuk mára európai összevetésben is jelentős, a Hei­delberg Speedmaster XL ofszetnyomó gép napi 4-5 millió A4-es oldal nyomására képes. Ennek megfelelően a fő terü­letük a 4+4 színes nyomtatás, amellyel többek között kataló­gusokat, prospektusokat, reklám- és marketingkiadványokat, magazinokat, egyéb újságokat, szórólapokat és természete­sen könyveket állítanak elő.

A digitalizációra nem a nyomtatott áruk alternatívája­ként (számos nyomdai terméknek, például közterületi pla­kátoknak, könyveknek régóta létezik digitális riválisa) te­kintenek. Arra találták meg a választ a Paukerben, hogy az e technológia nyújtotta előnyök révén miként lehet az álta­luk előállított produktum jobb minőségű, mint akár húsz év­vel ezelőtt. „Sokkal precízebb nyomatokat készítünk ma már, mint például az ezredfordulón” – vallja Vértes Gábor, utalva arra, hogy a nyomdai munkában már jóval kevesebb az em­beri hiba lehetősége. Nyomat és utánnyomat közt a szín­béli vagy minőségi különbség egészen marginális szintre csökkent. A nyomdaipar számára a külső környezet jelen­leg kedvező. Három esztendeje a magyarországi könyvpiac forgalma évi 2-4 százalékkal nő, ami már jelentősnek számít (mindeközben a kontinensen az e-book-olvasási szokások nem változtak érdemben). Abból, hogy a kézzel fogható könyvek egyfajta reneszánszukat élik, a Pauker is profitál a szí­nes kötetek gyártásának egyik vezető hazai szereplőjeként. A cégnél előállított, a visszajelzések alapján többségében aján­dékozási céllal vásárolt könyvek darabszáma nagyobb ütem­ben bővül, mint a teljes magyar könyvpiac. Történik mindez ráadásul úgy, hogy a példányszámok továbbra is csökken­nek. Újra rátalált a marketingszakma az igényes kiadványok­ra, katalógusokra. Vértes Gábor egyetért azzal, hogy számos B2B üzletet a weben kötnek meg a felek, de a beszállítók köz­ti kiválasztásban újra felértékelődtek a papíralapú marketing­kiadványok, prospektusok.

Pauker.jpg

Enyhe túlzással élve digitális nyomdai szolgáltatóból ezer­számra válogathatnak a megrendelők. Bár a Paukernél nem a digitális nyomtatási megbízások teljesítése van a fókuszban, kis példányszámú megrendeléseket sem utasítanak vissza. Fő erősségük változatlanul a bizonyos volumen/példány­szám felett verhetetlen íves ofszetnyomás. A nyomdaipa­ron belül elérhető eljárásoknak tulajdonképpen mind meg­van a maga felvevőpiaca. Száz darab névjegyért felesleges a Paukertől ajánlatot kérni, de egy nagyobb szervezet szá­mára, több száz munkavállaló kártyájáért már érdemes. An­nak érdekében, hogy se elutasítani, se kiszervezni ne kelljen a kisebb darabszámú nyomdai megbízásokat, a Pauker nem a gépparkját bővítette digitális printerekkel, hanem két társcéget költöztetett az ipartelepre, így teljesítik a kis példány­számú könyvek és prospektusok iránti igényeket. Gyakori, hogy egy színes kiadvány megrendelése előtt szükséges né­hány mintapéldányt legyártani, ilyen esetekben sokkal gaz­daságosabb a digitális nyomtatókkal elkészíteni a könyveket, prospektusokat, szórólapokat.

A Pauker várhatóan átlagos esztendőt zár az idén, a sze­zonalitáshoz kapcsolódó szokásos kihívásokkal, kifejezetten gyenge évkezdettel és évek óta nem látott erős tavasszal. Je­lenleg évi 500-600 megbízójuk van, köztük több osztrák és német megrendelő is. A cég tervei szerint 2019-ben 12 mil­lió eurós árbevétel érhető el, az exportértékesítés 800 ezer eurót hozhat. A külpiaci kitettség alacsony szintű, de ezen változtatnának; bár a közép-európai országokban stabil lába­kon áll a nyomdaipar, a magyar nyomdai szolgáltatók árai (a román piacot leszámítva) nem tekinthetők versenyképesnek. A hazai nyomdák (amelyek költségkeretét egyébként is feszí­ti a munkaerőhiány és a béremelések szükségessége) sokat veszítettek a versenyelőnyükből, mert a nyugat-európai ri­válisok is lejjebb vitték a szolgáltatásaik árát. Megtehették, ugyanis kapacitás bőven van: egy technológiai beruházás a modern nyomdaiparban gyakorlatilag 20-30 százalékkal nö­veli a legyártható nyomtatványok mennyiségét.

A szektor meghatározó szakkiállításán, a Drupán rend­re megjelennek új nyomdagépek, többek között az ofszettechnológiában is. Vértes Gábor szerint viszont a jelenle­gieknél gyorsabb gépekre aligha van szükségük a magyar szolgáltatóknak, s bizonyos részmunkafolyamatok elvégzésé­hez továbbra is kell a humán erőforrás. Így 2023-ig nem is ter­vezik a géppark bővítését, ehelyett a hatékonyságnövelő, ter­meléstámogató szoftveres fejlesztések vannak napirenden. A következő években a Nyomda- és Papíripari Szövetség elnök­helyettesi posztját is betöltő Vértes Gábor az ágazati munka­bérek további emelkedésére és a munkaerőhiány növekedé­sére számít: „A szakma továbbra sem trendi a fiatalok körében, ez jórészt a mi hibánk.” A hazai piacon pedig a konszolidá­ció folytatódását, az ofszetnyomdák számának a megfelező­dését várja. A külső környezet, a piaci kilátások, mint fentebb jeleztük, a nyomdaipar szemszögéből kifejezetten kedvezők. Olyan, korábban már „temetett” nyomtatványok élik a virágko­rukat, mint például a direktmarketing-eszköztár máig megke­rülhetetlen elemei, a kiskereskedelmi szórólapok.

A Pauker Nyomda vezetőjéről tudott, hogy rajong a festé­szetért, a társaság szívesen támogat olyan kezdeményezése­ket, amelyek ezzel kapcsolatosak. Társadalmi felelősségválla­lásuk kiterjed a Bátor Tábor Alapítvány támogatására is. A cég egyik erőssége a vállalatvezető mögötti fiatal szakemberek­ből álló menedzsment, így – bár még nem aktuális a gene­rációváltás – e tekintetben optimistán tekintenek a követke­ző öt-tíz évre.

pauker.jpg