Március 6-án indul a Budapesti Értéktőzsde és a Pénziránytű Alapítvány közös tőzsdejátéka, a BÉT Részvényfutam. A 19 kereskedési napon át zajló ingyenes virtuális versenyre idén a középiskolás diákok mellett immár a 7-8. osztályos tanulók, valamint tanáraik és szüleik is jelentkezhetnek, és tehetik próbára tőzsdével kapcsolatos tudásukat. A résztvevők a valós tőzsdei kereskedési idő keretében, a BÉT-en jegyzett részvényekkel, valós idejű árfolyamok mellett, 2 millió forint értékű virtuális tőkével kereskedhetnek. Ezenfelül a leendő tőzsdecápák naponta három kvízkérdést válaszolhatnak meg, amellyel tovább növelhetik portfóliójuk értékét.

Az érdeklődők a https://tozsdejatek.bet.hu/ oldalon regisztrálhatnak a Részvényfutamra.

A Budapesti Értéktőzsde a versenyre történő sikeres felkészülés mellett, edukációs tevékenysége szerves részeként, tágabb perspektívában is támogatja a lakosság pénzügyi ismereteinek bővítését BÉT e-Akadémia sorozatán és online elérhető ismeretanyagain keresztül.

A négyhetes kihívás lezárásaként a legeredményesebb versenyzők idén is értékes nyereményeket vihetnek haza a szervezők, azaz a Budapesti Értéktőzsde és a Pénziránytű Alapítvány felajánlásának köszönhetően.

A BÉT Részvényfutamról

Az összesen 19 kereskedési napot felölelő játék a 7-8. osztályos és a középiskolás diákokat, valamint tanáraikat és szüleiket szólítja meg. A játék időtartama alatt a BÉT Prémium kategóriájában jegyzett 22 részvénnyel valós idejű árfolyamok mellett, 2 millió forintos virtuális tőke segítségével tudnak kereskedni a játékosok, ezenfelül a napi három kvíz kérdésekre adott helyes válaszokkal is növelhetik profitjukat.